Végül pár órával később és jó néhány bátorító ital után tért haza…

-Lis… -botorkált be úgy-ahogy két lábon.

-Bill? –nyöszörögtem a kanapén ébredezve.

-Ó Lis… -bújt be mellém egyszercsak.

-Ő… Bill? –ébredtem fel azonnal, ahogy kezét a hasamon éreztem, majd egyre feljebb, szuszogásának rezdüléseit pedig a nyakam bőrén érzékeltem. Szorosan tartott a karjában.

-Hiányoztál! –közölte el-elcsukló akadozó hangon.

-Részeg vagy?

-Nem! –köhögött.

-De még menyire, hogy az vagy! –szálltam ki alóla nagy nehezen- Gyere, segítek lefeküdni…

-Végre érezhetlek és…

-Úgy értem aludni! –vágtam a szavába.

-Ó… kár! –mosolyodott el és barna szemei csintalanul csillogtak fel rám. Féltem, hogy baj lesz, láthatóan nem bírja az alkoholt…

-Na, gyere! –húztam fel a kanapéról és segítettem neki a hálószobába menni- Tusolnod kéne, de járni is alig tudsz, szóval majd…

-Veled! –húzott magához.

-Bill! –vörösödtem el és nem csak a zavartság miatt, dühös voltam, hogy fordulhat ki magából valaki ennyire?

-Gyere Lis, játssz velem… -súgta a fülembe és az ágyára fektetett.

-Ne csináld ezt Bill…

-Miért ne? Nem akarod?

-Mert nem vagy önmagad!

-Nem is ismersz még…

-De igen!

-Tudnád, hogy ilyen is tudok lenni!

-Nem igaz… -lábadt könnybe a szemem.

-Mindig én vagyok a rossz… -csókolgatta a nyakam, miközben kezeimet az ágyhoz szorította, így ellenkezni sem tudtam- Mindig én vagyok a hasznavehetetlen! Senki sem szeret! Te sem!

-Én nem Melissa vagyok! –próbáltam észhez téríteni, amíg nem késő. Ő is megbánná és bármennyire is szeretnénk, ennek nem így kell megtörténnie.

-Tudom… -csókolgatta a hasam, majd ahogy a pólóm csúszott föntebb, a csókjai is arra terelődtek tovább. Nem bírtam már tovább, akartam Billt és kezdtem elgyengülni, de ugyanakkor tudtam, nem hagyhatom megtörténni. Nem lehet, hogy ilyen legyen vele az első. Mocskosnak éreztem magam, akárcsak egy utolsó utcalány. Úgy éreztem, most törik össze bennem az erkölcs, a bizalom és egyáltalán minden, ami voltam.

-Bill… -erőltettem meg magam, de hiába.

-Isteni vagy… -éreztem nedves csókjait a felsőtestemen.

Nem figyel rám, észre sem veszi, hogy nekem ez nem jó? Hogy már sírok… hogy miatta zokogok…

-Bill… kérlek, hagyd abba!

-Annyira kívánlak Lis, már mióta megláttalak a konyhámban… -engedte el a kezem és én ezt kihasználtam.

-Bill! –emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen- Szeretlek, de ezt az egészet most nem akarom folytatni!

Zavartan nézett rám, majd megdöbbent… talán észhez tért… vagy leblokkolta, amit mondtam?