Csak vártam és vártam egyedül… Korábban lefeküdtem, hátha hamarabb lesz másnap, de elég nehezen ment az alvás. Ebéd körül nekiláttam a tortának, hogy friss legyen, mire Bill megérkezik. Alig vártam már. A felső polcon keresgéltem egy széken állva, mivel elfogyott a fahéj, amikor Bill hazaérkezett, de nem hallottam, mivel zenét hallgattam.

-Hahó! –lépett mellém, majd óvatosan megbökte a lábam, mire annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet. Megcsúsztam, de szerencsére a karjaiban landoltam. Jézusom, mint egy filmben.

-Szia… -nézett mélyen a szemembe.

-Mindig megijesztesz… -vesztem el a tekintetében.

-Ne haragudj…

-Nem mondtam, hogy haragszom… -mosolyodtam el halványan. Az ajkamat nézte, én pedig a nyakán lüktető eret. Szomjaztam az ajkaira, meg akartam kóstolni, csak mégegyszer.

-Lis… -mondta ki a nevem rekedtes hangon.

-Igen? –dobbant hatalmasat a szívem.

-Én… szóval azért mentem el, hogy… -kezdte, majd megszólalt a telefonja. Nem igaz, ez már tényleg egy béna film, ki a fene hívhatja pont most?

-Ne haragudj… -tett le óvatosan, majd előhalászta a telefonját és felvette- Bill Kaulitz--- Igen!--- Most?--- Kivel beszélek?--- Rendben!--- Máris indulok! ---Viszhall! –tette le.

-Menned kell? –kérdeztem leplezve csalódottságomat.

-Sietek vissza! Egy férfi hívott, van valami Melissával!

-Értem, komoly?

-Nem tudom! Azt mondta tud róla valamit! –kapta fel a pultról a slusszkulcsot.

-De… -kezdtem bátortalanul.

-Igen? –fordult felém.

-Vigyázz magadra!

-Hm… -mosolyodott el halványan- Vigyázok! –simogatta meg az arcom gyengéden, majd magamra hagyott a bűntudatommal. Féltettem Bill és nem attól az alaktól, saját magától. Féltem, hogy valami hülyeséget tesz. Nem akarom, hogy baja essen. Amint ezt végiggondoltam, már nyúltam is a telefonomért, hogy felhívjam Tomot.

-Szia! –köszönt a telefonba.

-Szia, Bill…

-Most beszél azzal a szeretővel…

-Tom! Ugye mondtad neki, hogy… hogy legyen kíméletes…

-Majd te megvigasztalod…

-Igazán kösz! –tettem le mérgemben.

Hogy lehet ilyen érzéketlen? Az öccséről van szó, az istenért. Az ilyet finoman kell adagolni. És ha nem lennék itt Billnek? Ha nem kell neki a vigasztalás?

-Lis, megyek! –jött be estefelé hozzám, a konyhába Sam- Vár otthon a család! –mosolygott.

-Rendben, szia! –köszöntem el, ekkor Bill viharzott be, ha jól láttam kicsit spiccesen.

-Bill! Jól vagy? Mi történt? –mentem oda hozzá aggódva.

-Hagyj békén, tűnj el innen! –taszított el, majd a szobájába ment, becsapva maga után az ajtót, hogy majd’ kiszakadt a helyéről.