-Kérdezhetek valamit? –fordultam Billhez, amikor kisétáltunk egy ékszerüzletből.

-Ki vele!

-Miért akartad eltitkolni, hogy szülinapod van?

-Nem tudom… talán... talán csak azt hittem, megalázó lenne, ha te felköszöntenél, miközben a saját feleségem pedig megint elfelejtene!

-Megint? –akadtam fent ezen a szón.

-Nyelvbotlás volt! –vágta rá.

-Bill!

-nem nagy cucc!

-Máskor is elfelejtette?

-Hát… csak a házassági évfordulónkat… 3 hete volt! A névnapomat, most a szülinapomat…

-Ne is folytasd! –sóhajtottam fel mérgemben.

-Ne foglalkozz vele! Van, akinek nem jó az érzéke az ilyesmihez…

-Na persze… fogadni mernék, hogy a drágalátos barátnőinek még azt is tudja mikor kezdtek el beszélni… -morogtam az orrom alatt, de meg is bántam- Ne haragudj… nem… nem az én dolgom… -néztem rá.

-Sajnálsz engem, ugye? –állt meg.

-Nem… -fordultam felé, de ahogy rám nézett, egyszerűen nem tudtam neki hazudni- Igen… de nem úgy, hogy te gondolod! Őszintén szólva én csak azt sajnálom, hogy vele vagy! Nem becsül meg téged, elfelejt, alig van otthon… Jobbat érdemelnél, olyat, aki tisztel, szeret és megbecsül.

-Például?

„Én!” –üvöltött egy hang a fejemben.

-Nem tudom! –kaptam el a tekintetem.

-Bocsi! –halászta elő csörgő telefonját zsebéből és felvette.

-Semmi gond! –álltam kicsit odébb, de azt még hallottam, ahogy azt mondja „Szia, Melissa!”

Ökölbe szorult a kezem és átkoztam magamban azt a nőt. Miért játszik Billel? Csak kihasználja, de hogy tud egyáltalán aludni éjjel? Pedig Bill nem tehet semmiről. Balszerencse, hogy találkoztak.

-El kell mennem! –jött oda hozzám pár perc múlva.

-Mi? Hova?

-Haza!

-Oké, én is me…

-Te nyugodtan vásárolgass csak még!

-Minek nézel, milliomosnak? –mosolyodtam el.

-Tessék! –nyomta a kezembe a hitelkártyáját, majd egy „szia” után elviharzott.

Ez most komoly? Mit képzel, hogy olyan vagyok, mint Melissa? Nekem nem kell a hülye pénze. Tudom, hogy csak azt akarta, egy ideig nem menjek haza, Kettesben akar beszélni Melissával. Talán most beszélik meg, hogy mi legyen a kapcsolatukkal… lehet, hogy válás lesz a vége.

Az egyik kávézóban megittam még egy cappuchinót, utána szép lassan hazaballagtam. Mindenre számítottam, kiabálásra, csörömpölésre, tényleg mindenre… csak arra nem, ami ott fogadott. A nappaliba érve ledöbbentem és földbegyökerezett a lábam.

Egyszerűen… nem tudtam hinni a szememnek. Itt meg mi történt? Nem értem…