-Itt is vagyok! –csatlakozott hozzánk Bill ismét.

-Majd jövünk! -intettem Samnek.

-Szóval miféle vásárlásra megyünk? Ruha, élelmiszer?

-Nem tudom, jelszó a spontaneitás! –rántottam vállat.

-Oké, nekem végülis mindegy! –mosolyodott el.

Pár perc alatt megnyugodtam kezdeti zavaromból és ellazultam, mint mindig, amikor vele vagyok. Nem kell megjátszanom magam, nem kell vigyáznom mit mondok… persze csak ha nem vele kapcsolatos dologról van szó. Ha róla kell beszélnem, sok kétértelmű szó jutna az eszembe, mégha lehet, hogy csak nekem azok.

Fél óra sétálgatás után a plázában kötöttünk ki. Nem akartam ruha boltba menni vele, zavarban lettem volna, ha az ő véleményét kell kikérnem.

-Ide menjünk be! –húzott be az egyik üzlet ajtaján.

Szerencsére a férfiosztály volt közelebb, így ott kezdtük.

-Melyik legyen? –mutatott fel két pólót, az egyik piros volt, a másik sötétszürke.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet engem kérdezni, nem vagyok valami nagy szakértő! –soroltam kifogásaimat.

-Én mégis megtettem! Szóval? –mosolygott rám bíztatóan.

-Nem is tudom…

-Lis, ez csak ruha!

-Szerintem… az élénk színek nem igazán a te stílusod! A sötétszürke jól áll, megy a hajadhoz, a szemedhez, a körmödhöz, és kiemeli a bőrös világosságát, ami szerintem pont úgy jó, ahogy van!

Na, ettől féltem én… egész elemzést levágtam neki, biztos bolondnak néz…

-Méghogy nem értesz hozzá!- rakta a kosarába a szürke pólót.

-A piros sem rossz, csal… nem tudnám rajtad elképzelni sűrűn…

-Mert ahogy mondtad, az élénk színek nem igazán az én stílusom! Mehetünk a női részlegre?

-Öhm… nem nézelődsz még?

-Nem, itt befejeztem!

-Hát jó! –törődtem bele.

Átmentünk a női részlegre és igyekeztem nem túl lelkes lenni, nehogy fel kelljen próbálnom valamit is. Viszont az egyik szoknya nagyon megtetszett és egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Barna egybe részes szoknya, ami nagyjából a térdemig ért volna, vékony, néhol vastagabb arany csíkkal, amik vízszintesen és függőlegesen futottak végig, így kockássá képezve a szoknyát. Gyűröttes anyaga volt, mégis elegánsnak hatott.

-Tetszik? –lépett mellém Bill.

-Mi? Ja, ő… nem rossz!

-Próbáld fel, biztos jól állna!

-Á nem, nincs meg az alakom hozzá és…

-Hülyeség! –adta a kezembe- Indíts! –lökdösött a próbafülke felé. Nem volt választásom, fel kellett próbálnom. Néhány perc múlva torkomban gombóccal léptem ki Bill elé, akinek egyből arcára fagyott a mosoly.

-Tudtam, szörnyű! –fordultam is sarkon, de visszahúzott.

-Gyönyörű vagy! Remekül áll, kihozza a gyönyörű alakodat, a formás lábad, a bőröd szép barnás árnyalatát, a hajad mézszínű árnyalatait, a szemed színét is kihangsúlyozza! Egyszerűen… fantasztikusan áll!

-nem is tudom… -jöttem zavarba.

-Vedd meg, vagy ha nem, majd én! –parancsolt rám.

-Oké… -mosolyodtam el.

-Mindenben remekül mutatnál Lis! –simított végig arcom vonalán és úgy gondoltam itt az ideje leállítani az eseményeket, hátrébb léptem.