-Lis? Alszik? –tapogatózott a sötét szobában Bill, valamiben felbukott és rá esett az ágyamra, egyenesen mellém- Oúú basszus!

-Bill? –ébredtem fel a matrac besüppedésére.

-Lis?

-Mit keres itt? –oltottam fel a kislámpát- Főleg az ágyamban… -pirultam fülig és eltakartam magam a takaróval.

-Bocsánat! –tápászkodott fel- Megbotlottam…

-Magához balesetbiztosítás kell! -mosolyodtam el bénázását látva.

-Csak meg akartam köszönni a tortát és az ajándékokat!

-Nincs mit, de nem tudott volna várni reggelig?

-Nem! –húzott fel az ágyból.

-Mit csinál?

-Koccintson velem! –mosolygott rám.

-Minden rendben?

-Igen!

Kimentünk a konyhába, ahol már 2 tányér, 2 villa és 2 pohár volt kikészítve.

-Jó volt a napja Tommal? Jól szórakoztak?

-Igen, nagyon jó volt! Csak maga hiányzott onnan!

-Vágok tortát, mielőtt megvágja magát…

-Köszönöm! –könyökölt az asztalra és úgy bámult rám.

-Tessék!

-Köszönöm! –vette el, majd bort töltött.

Kissé esetlen mozdulatai voltak, a bort is mellé lötykölte.

-Upsz! -húzta el a száját.

-Feltörlöm!

Hagyja csak! -húzott vissza. Mondja, mi lenne, ha tegeződnénk végre?

-Rád! –emeltem fel a poharamat.

-És rád Lis! Köszönök mindent!

-Boldog szülinapot! Így utólag… -néztem az órára, ami fél 2-t mutatott.

Koccintottunk, aztán ittam egy kortyot. Megint sok bort öntött, de inkább nem szóltam érte. Hozzáláttunk a tortához is és amint láttam, ízlett neki,

-Ez isteni Lis! –majszolta befelé.

-Örülök, hogy ízlik! –mosolyodtam el.

-Tényleg főnyeremény vagy!

-Köszönöm, de mostmár megyek…

-Várj! –kapta el a kezem- Ne haragudj, ha valamivel megbántottalak, de egy kicsit spicces vagyok!

-Látom! –mosolyodtam el szélesebben- Pihend ki magad! –simogattam meg az arcát, aztán azt a kezem is megfogta- Bill…

Megcsókolt és el sem akartam hinni. Lágyan és érzékien falta ajkaimat, egyáltalán nem volt tolakodó… de mégis ez… ez akkor sem helyes!

-Ne… –taszítottam el, de hallani sem akart róla. Magához húzott és újra birtokba vette ajkaimat, már szenvedélyesebben. Nekidőltem a falnak a lendülettől, és ő is jött velem. A hajába túrtam és viszonoztam, mert akármennyire is a józan eszem akart győzni, ezt a csatát elvesztette. Már régen…

Megfogta az arcom és közelebb húzott, már ha ez még lehetséges, mire én átöleltem a nyakánál. Amikor már nem kaptunk levegőt, a nyakamat kezdte csókolgatni, pont, mint reggel és pont olyan hatással is volt rám…