6 óra felé értünk haza, kicsit hosszúra sikerült a séta, de nem tehetünk róla, elvesztettük az időérzékünket. Bill letusolt, én pedig hozzá láttam a vacsorához. Francia hagyma krémlevest terveztem pirítóssal és sok-sok sajttal.

-Jó illatok! –szippantott a levegőbe Bill a konyhába érve. Még vizes volt a haja, bár csak homályosan láttam.

-Köszönöm!

-Jesszus, mi a baj? –jött oda hozzám- Miért sír?

-Semmi baj, csak…

-Mondja el, megbízhat bennem! –ölelt magához.

-Bill…

-Igen?

-Csak…

-Nyugodtan elmondhatja!

-Bill!

-Hm? –nézett le rám aggódó tekintetekkel.

-Csak a hagyma miatt van! Azt hittem nem lesz ennyire rossz! -mosolyodtam el.

-Hagyma? Ja, igen… -nézett a gázra.

-Ne haragudjon, hogy megijesztettem!

-Azt hittem valami baj van!

-Nincsen semmi! El… elengedne? Odaég…

-Ó bocsánat! –engedett el.

Gyorsan a hagymákhoz mentem, mielőtt olyat teszek, ami nem helyes. Amit nem lenne szabad.

-Biztos nagyon finom lesz!

-Remélem! Figyelne rá, amíg elindítok egy mosást?

-Persze! –csillant fel a szeme.

A mosógéphez mentem és elindítottam egy adagmosást. Amikor visszaértem a konyhába, Bill épp telefonált.

-Tom, nekem ne rendelj semmiféle lányokat szombatra, mert esküszöm… jó! Na, azért! Kösz tesó! Most leteszem, ja, igen, ugye nem bántottad meg List? Mit mondtál neki? …Tom, csak barátok vagyunk! Kedvelem őt! Nem úgy! Csak… szeretek vele lenni, kedves, aranyos, szép és még sorolhatnám! De mint tudod, feleségem van és… oké, most viszont tényleg leteszem, bármikor visszaérhet! Akkor szombaton, szia! –tette le. Vártam még pár másodpercet és csak azután mentem be.

Tudtam, hogy Bill így gondolja és az égvilágon semmi sem lehet köztünk barátságon kívül, de azért rossz volt hallani… Viszont örülök, hogy tényleg szeret velem lenni, mert én is egyre jobban kedvelem őt. Persze csak, mint barát!

Igaz, hogy néha… egyre sűrűbben szeretném megcsókolni, de ez biztos el fog múlni. Biztos más férfira is így reagálnék, mivel egy ideje nem volt párkapcsolatom. Mondjuk Tom hidegen hagyott, de biztos csak véletlen és kész, muszáj annak lennie…

-Baj van? –kérdezte Bill elgondolkodásomat látva.

-nem… semmi! –ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek és újra a főzésre összpontosítottam.

-Min gondolkodott? –kíváncsiskodott.

-Magán!

-Rajtam?

-Igen! Semmi jó! –cukkoltam.

-Nagyon vicces valaki!

-Az a valaki nagyon köszöni! –nevettem.

-Egy másik valaki nagyon éhes!

-A valaki igyekezni fog!