-Khm… nincs mit! –kaptam el a tekintetem zavartan.

Erőt vettem magamon és elléptem, de elkapta a kezem és ott tartott.

-Én… -kezdte akadozó hangon, ami mos szokatlanul mély volt- Khm… véres lett!- tartotta a csaphoz a kezem és lemosta róla. Biztos csak beképzeltem, de… de mintha mosás helyett inkább simogatta volna a kezem… nagyon-nagyon gyengéden, ami arra késztetett, hogy lehunyjam a szemem. Biztos azt is csak beképzeltem, hogy alig érezhetően megsimogatja az arcom és mintha lehelete melegét éreztem volna a számon.

-Köszönöm! –préseltem ki magamból.

-Az inge is olyan lett! –súgta, mire a tekintetem odaterelődött.

-Akkor átveszem! –siettem ki onnan a lehető leggyorsabban ahhoz, hogy ne legyen feltűnő, de minél hamarabb távol lehessek Billtől és a bizsergéstől, amit okozott a gyomromban. A szobámba érve vettem egy mély levegőt és az arcomhoz nyúltam ott, ahol a simogatást éreztem. Vizes volt. De nem tőlem… akkor tényleg megsimogatta? Nem, biztos van rá más ésszerű magyarázat. Biztosan! Átvettem a felsőmet és felvettem egy trikót. Összekötöttem a hajam, mert az is szétjött, nekem pedig nagyon melegem lett hirtelen. Visszamentem a konyhába, ahol Bill dudorászott, mintha mi sem történt volna.

-Mit dúdol? –kérdeztem pár perc hallgatás után. Kinek a dala?

-Az enyém… -nézett hátra rám mosolyogva.

-Tetszett!

-Köszönöm! –jött oda hozzám.

-Öhm… folytatom a…

-Tönkre tettem a felsőjét! –kapta el a kezem megint.

-Ne foglalkozzon vele! –mondtam halkan és nem mertem felnézni sem rá.

-Szeretném kárpótolni!

-Felesleges, úgyis utáltam!

-Biztos?

-Persze! –erőltettem magamra egy mosolyt és úgy néztem fel rá- Most… folytatnom kéne a salátát, különben nem lesz ebéd! –mentem vissza a pulton hagyott salátakezdeményhez és úgy tettem, mintha teljesen lefoglalna, miközben a gondolataim végig a mögöttem álló férfi körül jártak. Mik ezek az érzések? Hallottam, hogy Bill sóhajt egyet, utána ismét a burgonyához fordult.

-Kell még pucolni? -kérdezte.

-Nem, elég lesz! –válaszoltam hátra sem nézve. Bármit megtettem volna azért, hogy minél hamarabb eltünjön a konyhából. „Na, tessék Lis, eddig meg azt akartad, hogy itt legyen! Mi van veled? …Nem tudom, össze vagyok zavarodva! …De mitől? …Talán ezektől az érzésektől…” –rágódtam magamban.

-Felszeleteljem őket? –hozott vissza földre Bill lágy hangja.

-Maga inkább ne nyúljon késhez! –mosolyodtam el- Majd én megcsinálom!

-Akkor mit csináljak?

-Mondjuk, gyújtsa el a sütőt, addig hadd melegedjen!

-Igenis!

Megvártam, míg elmegy a krumpliktól és csak aztán mentem oda én. Gyorsan felkarikáztam őket.

-Lis… én… -lépett mögém Bill, mire kihagyott pár dobbanást a szívem.

-Megjöttem! –hallottunk kintről egy női hangot, amit egy ajtó csapódás követett. Megjött Bill felesége…