Elbúcsúztam Scotty-tól, utána bementem a konyhába, ahol meglepetésemre Bill várt.

-Hát maga? –mosolyodtam el.

-Nem bírom ki!

-Mit?

-Hogy mi az a római tál!

-Úgyis ehet belőle, ha kész lesz!

-Tudni akarom, hogyan készül! –csillant fel a szeme, ajjaj kezdi. Már azt vártam mikor kezd el toporzékolni, mint egy kisgyerek. Belőle ezt is kinéztem volna.

-Hát jó! Akkor üljön le oda, hogy ne legyen útban…

-Nem! Csinálni akarom!

-Segíteni akar? –kérdeztem, mire csak egy hatalmas bólintás volt a válasz- Hát… ha komolyan gondolja…

-Mit kell csinálnom? Mi kell hozzá?

-Burgonya, hagyma, csirke…

-Pucolom a burgonyát!

Biztos ezt akarja?

-Tuti! Nem lesz semmi baj!

-De…

-A főnöke vagyok és megparancsolom, hogy adja ide a pucoló kést! –tartotta a kezét.

-Nagyon félelmetesen hangzik! –tartottam vissza nagynehezen a nevetést, de odaadtam neki, amit kér.

-Mennyit?

-Nem kell sok! Majd szólok!

Amíg Bill pucolt, én addig hozzá láttam a csirkéhez. Jól megtisztítottam, felvágtam, befűszereztem és már készen is állt a sütéshez. Éppen hozzá láttam a Caesar salátához, amikor Bill felszisszent.

-Mi a baj? –mentem oda hozzá- Miért van csukva a szeme?

- Nem bírom a vért!

-Vér? –ijedtem meg, mire felém tartotta az ujját.

-Elvágtam!

-Jól van, semmi baj, lemossuk, jöjjön! Nyissa ki a szemét, mert nekimegy valaminek!

-Vezessen! Bízom magában!

-Maga… tényleg ennyire…

-Igen! De kinyitom, ha azt akarja, hogy elájuljak!

-Jól van! Akkor karoljon belém, odavezetem a csaphoz! Csak meg kell kerülni a pultot és ennyi!

Belém karolt és megszorította a kezem jelezvén, hogy indulhatunk, nekem viszont abban a másodperben más jutott eszembe. Forró, égető érzés áradt szét a gyomromból egészen a mellkasomban kalimpáló szívemig. Elindultunk és közben felnéztem Bill arcára. Most hogy le volt csukva a szeme, még hatalmasabbnak tűntek a szempillái. Nem látszott idegesnek, mintha az volna a legtermészetesebb dolog a világon, hogy fogom a kezét, ő pedig hozzám simulva követ. Eljutottam a csapig.

-Lépjen még egyet! –mondtam, mire felém lépett, így beszorítva engem a csap és az ő teste közé. Talán máshogy kellett volna fogalmaznom. Lépjen még egyet oldalra. Igen ezt kellett volna… Még sosem volt hozzám ennyire közel… Jól érzem? Vagy csak beképzelem, hogy megszagolja a hajam?

-Öhm… úgy értem… oldalra! –szedtem össze magam.

Miért gyengített le ennyire a közelsége? Az nem lehet, hogy…

Oldalra lépett és villámgyorsan mostam le a vágást. Fertőtlenítőt és ragtapaszt raktam rá és már kész is volt.

-Tessék! –simítottam végig az ujján óvatosan.

-Köszönöm! –nyitotta kis a szemét és nézett egyenesen az enyémbe.