-Fázik? –kérdezte Bill összerezzenésemet látva.

-Igen, egy kicsit!

-Kéri a pulcsimat?

-Ne, inkább menjünk! Késő van, és plusz pénzt kérek, ha ápolnom kell magát! –nevettem.

-Megfontolandó! –állt fel- Scotty! –füttyentette egyet és a kutya már szaladt is felénk hangosan lihegve.

-Megpróbálhatom?  -fogtam meg a kezében lévő pórázt, ő pedig elengedte.

-Ne féljen tőle, most amúgy is fáradt! Kapcsolja a nyakörvhöz!

-Oké! –guggoltam le az érkező kutyushoz és rákapcsoltam a nyakörvére a pórázt- Így ni!

-Maga becsapott, nem is fél tőlük! –mosolygott mellettem Bill.

-Gyorsan tanulok! –néztem fel rá, fel akartam állni, de Scotty körülöttünk szaladgált, a lábam beleakadt a pórázba és elvesztettem az egyensúlyomat.

-Fogom! –kapott el Bill, ahogy felmérte a helyzet kínosságát- Ne mozogjon, kiszabadítom!

-Ennyit arról, hogy bízok Scotty-ban!

-Nem szándékosan csinálta! –bogozta ki a pórázt- Scotty, ül!

-Na?

-Mindjárt megvan! Így! Kész is! –hagyta abba a matatást a lábamnál, a következő pillanatban viszont ő is elvesztette az egyensúlyát és egyenesen rám esett. Még jó, hogy nem nehéz.

-Amilyen az eb, olyan a gazdája!

-Ne haragudjon! –nevette el magát.

-Ez egyáltalán nem vicces! –jelentettem ki, de ahogy a szemébe néztem, én is nevetni kezdtem.

-Most összeakadtunk! –nézett a bokánkra tekerődött pórázra.

-Kikerülünk valaha ebből a parkból?

Ne mondja, hogy a vérfarkasoktól is fél! –nézett körbe- Az is megharapta?

-Persze és ha leszállna rólam, át is változnék!

-Félnem kéne?

-Rettegnie! De hogy szabadulunk ki?

-Fordítanunk kéne a helyzeten, úgy talán elérné!

-Remek, mert párna amúgy sem volt a szerződésben! –elrugaszkodtam a földtől nagy nehezen és így én kerültem felülre.

-Eléri?

-Éppenhogy! Ha le tudnánk venni Scotty nyakörvéről, egyszerűbb lenne!

-Scotty! Gyere ide a gazdihoz!

Feltámaszkodtam a kezemen és odanyújtottam a kutya nyakörvéhez, de azt hihette, hogy játszani akarok és a támaszkodó kezeimet kilökte alólam, és így Billre estem.

-Bocsánat! –néztem a szemeibe, ami alig pár centire volt az enyémtől.

-Semmi baj! –mosolyodott el halványan, így a tekintetem a szeméről az ajkára terelődött.

-Üljön… v-vagyis megmondaná neki, hogy üljön le? –néztem megint a szemébe zavartan, aztán a kutyára néztem inkább.

-Scotty! Ül!

Pár perc múlva már mindketten szabadok voltunk és hazafelé tartottunk. Scotty-t inkább Billre hagytam, rá legalább hallgat. Viszont én másra sem tudtam gondolni, csak hogy mi lett volna, ha megcsókolom, amikor rajta feküdtem…