Joan elgondolkodva kavargatta az ebédet, amikor Tom csatlakozott hozzá, ezúttal frissen és üdén. Nem vette észre őt rögtön, csak amikor már...

-           Remélem, nem fáradtál el nagyon... – egy egyszerű mozdulattal a nő mögött termett és meleg tenyerét a vállaira helyezve kezdte el masszírozni. Azonnal megcsapta Joan finom illata, és őt is Tomé. Egyszerre hunyták le szemeiket, miközben a férfi keze lassan dolgozott. Aztán egy pillanat alatt kezett túl személyessé válni a helyzet.

-           Jól esett... – vallotta be halkan.

-           Én mondtam. De azért jó érzés lazítani is.

-           Ühüm... – vetette oda a nő, de fogalma sem volt már, miről beszélgetnek. Tom leheletét érezte a nyakán és a fülén egyre közelebbről. Azután puha ajkait a bőréhez érni és akkor...

-           Megjöttem! – Geoffry hangja olyan élesen hangzott, mintha egy lufi durrant volna. Hirtelen szétrebbentek, Tom beverte csípőjét a konyha pultba, Joan pedig megégette kezét a lábas szélével.

-           Szia apa... – Tom találta meg előbb a hangját, de fogalma sem volt, hogy volt rá képes. És hogyan időzíthet valaki ennyire pocsékul? És Joan miért nem mer ránézni sem?

-           Szervusz Geoff... – köszörülte meg torkát a nő és a csapnál hideg vizet engedett ujjára.

-           Hm, készül az ebéd? – adott felesége arcára egy apró puszit és jókedvűen fogott kezet fiával – Nagyon jó illata van.

-           Köszönöm. – szedte össze magát Joan – Mit keresel itt? Úgy értem...

-           Gondoltam, ebédelhetnénk együtt mindannyian. Fiam, a kert egyre szebb és szebb...

-           Joan nagy segítségem volt, különben még a felénél sem tartanék...

-           Igazán? – fordult felesége felé Geoff.

-           Azért azt a néhány limonádét nem mondanám nagy segítségnek! – nézett nyomatékosan Tomra a nő, aki ebből megértette, mit akar. De vajon az apja miért ne tudhatna arról, mit csinált ma Joan. Csak egy kis két kézi munka. Hm...

-           Ilyen melegben pont erre van szüksége az embernek. – motyogta és teríteni kezdett.

-           És te mit csináltál ma? A limonádén kívül persze... Milyen volt az első szabadnapod?

-           Hát én csak úgy ezt is azt is... – bravó Joan, üzletasszony létedre csak ennyit bírsz kinyögni?

-           Ha jól láttam, könyvet olvasott. – mondta Tom, mire Joan rákapta tekintetét.

-           Igen!

-           Na és mit?

-           Á, tudod csak olyan tipikus csajos romantikus könyvet...

-           Nem is tudtam, hogy szereted az olyanokat.

-           Valaha szerettem... azt hiszem. – ugyan mikor fogott utoljára könyvet a kezében puszta kedvtelésből? Pedig imádott olvasni. Szerette a romantikus könyveket, a világukat, és amikor a főhősök egymásra találnak... – Kész van az ebéd!

-           Remek!

Míg Tom az apjával beszélgetett, Joan magában tűnődött. Úgy érezte, mintha amnéziás lenne és ismét rá kellene jönnie, ki is ő valójában. Az elmúlt időszakban csakis a munka létezett a számára, de most meg akarta tudni, ki ő. Miket szeret, mik és kik iránt mit érez, miket nem szeret, mik idegesítik, miknek nem tud ellenállni... Tekintete Tomra vándorolt, aki csak mondta, mondta, és mondta, apja pedig figyelmesen hallgatta mondandóját. Olykor viszonozta a nézést, olyankor állkapcsa kissé megfeszült, de pár másodperc múlva összeszedte magát és folytatta a társalgást.

-           Igazán finom volt az ebéd Joan.

-           Köszönöm.

-           Nemsoká indulnom kell vissza az irodába, de még összeszedek néhány papírt.

-           Rendben, segítsek?

-           Azt hiszem, az egyik szerződés nálad lehet fent.

-           Lehozom neked! – állt fel az asztaltól.

-           Köszönöm.

-           Én is végeztem! – követte fel az emeletre a nőt Tom gyorsan.

-           Mi az? – nézett rá Joan homlokráncolva.

-           Csak kérdezni akartam valamit.

-           Kérdezz...

-           Szereted az apámat? – fordult felé, amikor beértek a dolgozó szobába.

-           Természetesen.

-           Úgy értem... vonzódsz hozzá... vagy ilyesmi?

-           Dehogyis! Tisztelem őt, barátok vagyunk.

-           Ne hazudj, mert ha úgy szereted, akkor én nem... vagyis...

-           Nem értelek, honnan szedsz össze ilyen badarságot? Megmondtam, hogy semmi sincs köztünk, de egyébként mi közöd neked ehhez?

-           Láttalak, amikor puszit adott...

-           És?

-           Egy kicsit megugrottál... Alig észrevehetően, ő sem látta, de én figyeltelek.

-           Istenem.... – fújta ki a levegőt ingerülten Joan – Mindig bosszantasz.

-           Tehát?

-           Nem amiatt a puszi miatt, én... ha tudni akarod, arra emlékeztetett, amikor te... pár másodperccel korábban...

-           Joan? – kiabált fel a lépcső aljából Geoff.

-           Megyek! – egy utolsó zavart pillantás után otthagyta Tomot és lesietett a földszintre.

-           Hm... – mosolygott utána a férfi sejtelmesen.