-           Ez igazán csodás lesz, ha kész lesz Geoff! – nézett ki az ablakon Joan. A hatalmas birtok kissé lepusztult volt már, de mindketten tudták, hogy némi ráfordítással, meseszéppé varázsolhatják. Amikor összeházasodtak, belátták, hogy kénytelenek lesznek összeköltözni, de egyiküket sem zavarta igazán a gondolat. Tudták, hogy úgyis csak a karrier számít mindkettejüknek és ebből nem lesz gond. De hogy ezt megértsétek, talán előröl kellene kezdenem.

Joan Burke a maga 30 évével az üzletvilág egyik legfiatalabb vezetőjének számított. Amikor 20 éves korában apja elhunyt, fiú örökös hiányában rá hagyott mindent, amit addig elért: jól menő ingatlan cégét, és annak vezetői posztját. Ami nem feltétlenül jelentette azt, hogy az alatta dolgozók ezért tisztelték volna a nőt. Keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy fent tartsa sikerét. Apja addigi jobb kezét és legjobb barátját nevezte ki két évre az élre, hogy addig ő elsajátítson minden fortélyt, ami az üzleti élethez kapcsolódik. Szorgalmasan tanult, és bár korábban nem erről álmodott, de idő közben egyre elégedettebb volt magával.

Így amikor ismét a cég élére állt, nem csupán egy szép, szőke hajú, botrányosan zöld szemű nőt láttak alkalmazottjai, hanem egy igencsak okos és ravasz vezetőt, akinek döntéseiben száz százalékosan megbízhattak. Ez a bizalom az évek során még inkább erősödött. A cég olyan sikeres volt, mint még soha. Joan végleg lecserélte kényelmes ruháit kosztümökre és magas sarkúkra, a koktélokat kávéra, szabadidejét és barátait pedig túlórákra. Minden olajozottan ment, sok ellenfele tisztelte őt kitartásáért és eszéért. De amikor beütött a krach, azaz a 2010-es ingatlanpiac helyzetének rohamos romlása, minden cég megérezte a hatását. Az adásvételek száma is csökkent, az ingatlan cégek egymás után csődöltek be.

Azonban Joan elhatározta, hogy bármibe kerüljön is, nem fogja hagyni, hogy az egyetlen dolog, ami apjától maradt rá, a semmibe vesszen. Tárgyalásokat kötött, felkereste legnagyobb vetélytársát, a Warren ingatlan céget és kiokoskodták, hogyan kerülhetnék el mindketten a csődöt. Végül a két cég összevonásánál maradtak, ami így felvette a Warren & Burke nevet, s együtt sikeresebbek voltak, mint valaha. Új stratégiákat dolgoztak ki és a két igencsak eltérő nézet is segített, hiszen Joan képviselte az újdonságokat, a modern szemléletet és a frissességet a cégnél, míg a Warren cég feje, Geoffry Warren a maga 65 évével a klasszikusabb ötletek híve volt. Kettejük kombinációja úgy tűnt, meghozta gyümölcsét, az üzlet virágzott. Azonban úgy tűnt, ez nem elég.

A két-két cég alkalmazottjai képtelenek voltak bízni korábbi ellenségeikben, így gyakran ez a munka rovására is ment. Ezért a két vezető úgy döntött, szerződést kötnek. Házassági szerződést, amibe mindent beleírtak, ami teljes megnyugvással tölthette el az alkalmazottakat. Joan egyébként sem akarta elterelni a figyelmét szerelemmel, Geoffry pedig a válása után már nem akart esélyt adni olyan nőknek, akik csak a pénzére hajtottak. Így hát tökéletesnek megoldásnak tűnt, összeházasodni, még ha csak papírforma szerint is. Persze mindketten azzal találkozgathattak, akivel csak akartak, de komolyra nem vágytak.

Döntésüket azóta sem bánták meg, sőt, az évek alatt barátokká váltak, nem számított a korkülönbség, kölcsönös tisztelet alakult ki közöttük. Joan tisztelte őt azért, amiért még ennyi idősen is félelmetes üzletemberként tartják számon, Geoffry pedig azért, mert egy ilyen fiatal nő képes volt meghódítani az ingatlan piacot és mert lelkesedése és kitartása a tíz év alatt sem csappant. A férfi előző házasságából ugyan volt egy fia, de ő soha semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdekelné az unalmas üzleti élet, nem is kerültek egymáshoz soha közelebb. Nem alakult ki az apa-fia viszony, ami az öreget mindig is nagyon bántotta, de semmi sem erőszak, már megbékélt azzal, hogy fiát inkább maga a piszkos munka érdekli, amit két kezével alkothat és végül sikeres kertépítész lett belőle. Nem volt hajlandó ugyan apja alatt dolgozni, de Geoff mindig is szemmel tartotta őt. Olyannyira, hogy az új ház udvarát is rá akarta bízni.

-           Tudom, hogy Tom csodákat fog művelni az udvarral, más már nincs is hátra! – bólintott most Geoffry, felesége mellé lépve.

-           Furcsa, hogy még sosem mutattad be nekem. Három éve vagyunk házasok... még ha csak papíron is.

-           Meg akarod ismerni a mostoha fiacskádat? – nevetett az öreg.

-           Könyörgöm, ne mond így! Egy egyszerű ebédre gondoltam.

-           Azt hiszem, neki ez nehezebb, mint gondoltam. Nagyon szerette az anyját, és amikor elhagyott minket, összetört.

-           Az már nagyon régen volt.

-           Tudom. De szerintem a korod miatt is ki van akadva.

-           Elég gáz, hogy egy idősek vagyunk, igaz? Hiszen pontosan tudja, miért kötöttük a megállapodást.

-           Ez meg a másik. Amikor anno megtudta, kikelt magából, és a fejemhez vágta, hogy már csak az üzlet érdekel. De nézz rám Joan. 65 éves vagyok, aligha lesznek már szerelmi kalandjaim. Az én kalandom a feleségem volt, míg el nem hagyott.

-           Csak makacs. De érthető. Én is kiakadnék, ha apám egy velem egy idős nőt venne el. De ez csak üzlet.

-           Üzlet! – bólintott Geoffry – Megyek, elteszem magam holnapra. Ne feledd, hogy holnap fontos befektetők jönnek.

-           Felkészültem! Jó éjt Geoff! – fordult ismét az ablak felé a nő és meredten bámult a kinti káoszra az udvaron.

-           Holnap őt is megismered.

-           Kit? – kérdezett vissza szórakozottan.

-           A fiamat.

-           Á.

-           Jó éjt Joan.

-           Jó éjt...