Egy órával később Lara visszament Billért és szó nélkül autóztak el a bíróságra. Kiszállva a kocsiból, azonnal kiszúrták Tomot, és Bill édesanyját, aki boldogan szaladt fia elé, hogy végre karjaiba zárhassa őt. A nő mosolyogva figyelte a jelenetet, majd odaköszönt ő is.

-           Mindent köszönünk! – hálálkodott az anya könnybe lábadt szemekkel.

-           Csak a munkámat végeztem. Bill kitartó volt, s most learathatja munkája gyümölcsét.

-           Lara nélkül nem ment volna. – karolta át a vállát a férfi, de Lara ijedten nézett körbe és kibontakozva az ölelésből egy mondvacsinált indokkal távozott, de Tom utána ment.

-           Várjon egy kicsit! – kérte.

-           Miben segíthetek? – mosolygott rá kedvesen.

-           Mondja meg maga…

-           Ezt nem egészen értem. Tom, azt szeretném kérni, hogy az elkövetkezendő hónapban Bill lakjon magánál. Jót tenne neki és nem szabad magára hagyni egy ideig, hogy ne érezze egyedül magát. De utána a maga útját kell járnia, hogy ismét megtalálhassa önmagát.

-           Történt valami, igaz? – vágott közbe Tom.

-           Hogy érti?

-           Az öcsém szinte ragyog, maga pedig ennél zavartabb már nem is lehetne.

-           Csak örül, hogy sikerült…

-           Lefeküdtek, igaz?

-           Halkabban, ha lehet! – nézett körbe Lara.

-           Hm, érdekes…

-           Semmi érdekes nincs benne, én csak… nem tudom mi ütött belém… - sóhajtott fel – És nem tudom, mi ütött Billbe se, mi csak… tudom, hogy nem volt helyes dolog.

-           Én nem mondom el senkinek, a mai nappal megszűnt a maguk munkaviszonya. Gondoljon erre! – kacsintott rá, majd intett neki és visszament testvéréhez.

Igen, valóban lejárt a munkaviszonyuk, mégsem tudott szabadulni a bűntudatától. Sóvárogva nézett Bill után, és amikor találkozott a tekintetük, halványan elmosolyodtak, mint cinkosok között szokás, akiknek közös titkuk van. Egy édes és gyötrő titok. Lara elszakította tekintetét és folytatta útját.

Bill hiányolta őt a tárgyaláson. Nem értette, miért nincs ott, neki szüksége van rá. Úgy érezte, hogy a nő adja minden erejét, de csupán a szavait idézték. Azt hitte, személyesen is ott lesz, hisz mégiscsak együtt töltöttek egy hónapot, hogy az éjszakáról már ne is beszéljen. De megértette, biztosan a főnöke miatt. Kapott egy új esetet, vagy elhívták valami sürgős ügyhöz. Bizonyára a tárgyalás után majd megkeresi. De nem tette. Amikor a bíró kijelentette, hogy nem megy börtönbe, csupán egy új nevelőtisztet kap egy hónapra, aki a nap bármelyik percében megjelenhet és ellenőrizheti, megkönnyebbült. Mi az az egy hónap már ahhoz, hogy szabad lehessen. Eldöntötte, hogy amint lejárt az egy hónap, útja rögvest Larához viszi. Tisztában volt vele, hogy addig nem találkozhatnak a lakásán, nem akarja bajba keverni őt, vagy azt, hogy kiderüljön mit műveltek a tárgyalás előtti éjjelen. Pár órája váltak el, mégis úgy hiányzott neki, mintha évek választották volna el őket egymástól. Vajon Lara is így érez? Azt a szenvedélyt nem lehetett megjátszani és azt az odaadást sem. Már alig várta, hogy elteljen a hónap, de addig is be fog járni az irodájába néha, hogy láthassa. Muszáj.

-           Gratulálok! – jelent meg az irodája ajtajában Stan és a nő büszkén mosolyodott el.

-           Mi lett a vége? – kérdezte Lara.

-           Természetesen szabad. Egy hónapig felügyelőtisztje lesz, aki ellenőrizgetni fogja, de mindketten tudjuk, hogy felesleges. Tiszta, mint a patyolat. Nem semmi munkát végeztél.

-           Köszönöm. Bill nagyon kitartó volt!

-           Gondolom, érezte, hogy ez az utolsó esélye.

-           Igen, ezt alaposan a fejébe vertem.

-           És most mihez kezdesz? – ült le az asztala előtti székbe a férfi és rágyújtott egy szivarra.

-           Ki fogsz akadni…

-           Tőled mindig kiakadok… - nevetett fel és mélyet szívott a szivarból, hogy felkészüljön. – Na bökd ki, mit akarsz. Jelen pillanatban bármit megkaphatsz. Egy kőkemény drogosból faragtál ártatlan báránykát, mindenre vevő vagyok.

-           Adj egy hónap szabadságot!