-          Aludnunk kellene… - nyögte Lara az éjszaka közepén, amikor azt érezte, hogy a férfi a mellével játszik. Ujjával birizgálta és élvezettel figyelte, hogyan merevednek meg a mellbimbói, hogy aztán nedves csókjával fürdesse meg őket.

-          Mindjárt… - dünnyögte Bill, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki le tudna állni, sőt. Mivel szája el volt foglalva, ujjaival indult ismét felfedező útra, lefelé a nő bordáin, lehaladva a combja belsejéig.

-          Mit csinálsz? Ó! – kapott levegő után Lara, amikor megérezte, merre járnak azok a fürge ujjak – Ne… hagyd abba…

-          Hagyjam abba? – nézett fel pimasz mosollyal az arcán Bill.

-          Akarom mondani… ne hagyd abba…

Néhány perccel később Bill vigyorogva dőlt le mellé az ágyba, fejét a selymes fürtök közé fúrva. Lara még egy ideig levegő után kapkodott, majd mikor lenyugodott, fél könyökre támaszkodva lenézett a férfira.

-          Úgy látom, nem fáradtál el eléggé…

-          Mit lehetne tenni…

-          Ott van kint a futópad… - incselkedett a nő.

-          Jó helyen van az ott.

-          Ó, valóban? Máshoz lenne kedved? – harapott alsó ajkába.

-          Amikor így nézel rám… úgy érzem erős vagyok… - nyelt egy nagyot berekedve – És főleg kemény…

-          Érzed, vagy tudod?

-          Nem is tudom, derítsd ki te… - csókolta meg Larát és majdnem felkiáltott, amikor megérezte, merre kalandozik a tenyere…

Reggel Lara mosolyogva ébredt fel és bújós kiscicaként fúrta fejét Bill nyakába, aki csak nyöszörögve húzta magához közelebb a nőt. Beszívta finom illatát és rögtön mély, gondtalan álomba is merült. De Lara nem. Lassan kezdett magához térni és feleszmélni arra, hogy hol van és kivel. Míg teste jól eső cirógatásra vágyott, esze tudta, hogy nem lehet és már este sem lett volna szabad. Óvatosan, s hangtalanul ment ki a fürdőszobába, hogy letusoljon, és talán az éjszaka emlékeit is kimossa a fejéből, de nem ment. Állt a tükör előtt és bámulta magát. A fürdőköntös V nyaka láttatni engedte a piros foltokat, ahol Bill borostája kihorzsolta a bőrét. Nem fájt, sőt, bizsergett, ha csak rájuk nézett. A mellkasán is volt egy pár és a combját már meg sem merte nézni jobban. Csak tudná, miért nem tudja levakarni azt az átkozott vigyort az arcáról…

Gyorsan megreggelizett, mert eszébe jutott, hogy még meg kell írnia a jelentést Billről, amit tegnap este kellett volna. A fenébe is, hát mindig a tegnap esténél fog kilyukadni?

Éppen hozzá fogott, amikor nyílt a hálószoba ajtaja és ő hirtelen nagyon ideges lett. Hogy megbánta-e a történteket? Nem. Hogy meg kellett volna-e bánnia? Mindenképp. Mégsem bánta és átkozta magát ezért.

-          Jó reggelt! – köszönt Bill majdnem egy szál mosolyban, de Lara szerencséjére legalább az alsóját magára vette.

-          Jó reggelt… - köszörülte meg a torkát és apró pillangók szálltak fel a gyomrában, amikor Bill gyors csókot lehelt a nyakába. Nehezére esett megállni a vigyorgást.

-          Megyünk fürdeni?

-          Én már voltam, mert most el kell mennem, de egy óra múlva itt leszek és indulunk a tárgyalásra. Még el kell intéznem valamit.

-          Ó, oké.

-          Majd… majd jövök. – kerülte a tekintetét- Légy kész, mire jövök! – felkapta a táskáját és kifelé indult, de Bill visszatartotta és magához húzta egy gyengéd, hosszú, élvezetes, mégis szenvedélyes csók erejéig, ami után Lara azt sem tudta, hogy ki ő és egyáltalán bármit. Csupán a kezében tartott mappa emlékeztette rá, hová is indult.

-          Akkor én… - nyögte.

-          Oké… - engedte el Bill mosolyogva és visszament a nő szobájába, hogy letusoljon.

Larának nem volt furcsa, hogy ott akar letusolni és épp ez volt a furcsa. Összezavarodva lépdelt le a lépcsőn, akár egy zombi, ha közben háromszor kirabolják sem vette volna észre. De egy valami azért tudatosodott benne, mégpedig az, hogy az anyjának igaza volt. Beleszeretett a betegébe…