Bill kezében megállt a tányér és visszatartotta lélegzetét. Hát tudja. Lara rájött, de honnan?

-          Miből jött rá?

-          A kulcsom a földön hevert, pedig tisztán emlékszem, hogy a táskámba raktam. Az ajtó pedig csak egyre volt bezárva.

-          Ezt elcsesztem, nem igaz? – fordult felé Bill és lemondóan sóhajtott egyet.

-          De még mennyire! – mosolyodott el gúnyosan Lara- Hol volt? Mit vett be?

-          Sehol. Semmit.

-          Bill! – emelte fel a hangját Lara- Hagyjuk a finomkodást, eddig nem vált be! Hallani akarom, hogy merre járt és mit vett be!

-          A városban voltam, de semmit! Esküszöm.

-          Ezt már hallottam. Higgyem el, hogy kiment a városba és nem kereste meg a dílerét? Vagy nem ment be egy patikába gyógyszerért? Már párszor eljátszotta a bizalmam!

-          Muszáj volt elszabadulnom egy kicsit. És tudja mit? Láttam is a volt dílerem, de nem mentem oda. Úgy éreztem, egy kicsit el kell mennem.

-          Szerintem meg igenis csinált valamit. Vagy nem? Nem ezért játszotta meg magát?

-          Hol? Mikor? Mivel?

-          Eljátszotta a jó kisfiút, aki megváltozott, aki komolyan jó útra akar térni, csak azért, hogy bízzak magában és figyelmetlen legyek. Engedékenyebb. Ne zárjam be abba a szobába. És be is jött. Bíztam magában. De maga elszökött valahová.

-          Maga szerint megjátszottam magam, hogy a végén feladhassam?

-          Így néz ki a helyzet!

-          Nem. Ezt maga sem hiszi! – hajolt közelebb hozzá Bill, végig a szemébe nézve.

-          Akkor miért mondom?

-          Mert ezt szeretné hinni.

-          Hát persze, mert én imádom, mikor kudarcot vallok a munkámban.

-          Én nem vagyok kudarc, maga is tudja. Nagyon jól haladtunk!

-          És mégis elment…

-          Egyedül akartam lenni. Távol egy kicsit magától, meg a hangjától, az illatától…

-          Persze, most meg az következik, hogy vonzódik hozzám, csak hogy megdöbbentsen és lemondjak magáról, nehogy sérüljön a beteg-orvos viszony. Pénteken tárgyalás, miért nem bírja ki?

-          Maga is tudja, hogy van valami köztünk. Tudom, hogy érzi.

-          Érzem bizony. A levegőt. – makacskodott Lara. Nem fogja pár nappal a vége előtt feladni. És Billnek sem hagyja.

-          Hazudik. És tudja honnan tudom?

-          Na, honnan? – Larát a hidegrázás kerülgette, attól a nyugodt hangtól, amivel Bill beszélt. Hogy a fenébe tud ilyen nyugodt lenni, amikor őt majdnem a szívroham kerülgeti?

-          Elég magára néznem.

-          Persze, minden az arcomra van írva, magába szerettem már első pillanattól fogva, kár tagadnom! – sóhajtott fel színpadiasan.

-          Elviccelheti, ha magának úgy könnyebb, vagy biztonságban érzi magát.

-          Fejezze már be ezt a baromságot, mi ez a sok sületlenség?

-          Aggódott értem, vagy nem? Látom, hogy piros a szeme, csak nem sírt, amikor nem voltam magamnál?

-          Aggódtam, hisz a betegem! – vágott vissza Lara, de érezte, hogy ha folytatják a témát, nem lesz jó vége. A férfi kezdi sarokba szorítani.

-          És minden betegéért kisírja a szemét?

-          Én nem sírtam! Piros a szemem, mert allergiás vagyok és kész! Leszállna rólam? Holnap ismét belelendülünk a munkába és…

-          Vigyázzon, mert már nem sokáig leszek a betege és nem tud majd az orvosi címe mögé rejtőzni.

-          Én nem rejtőzöm sehová! Menjen a szobájába és aludja ki magát, mert holnap már semmit sem fogadok el mentségül. Mára pedig felejtsen el!

-          Nem zavarnám a gondolatait a világért sem… - mosolyodott el sziruposan.

-          Köszönöm. – állt fel Lara és távolabb húzódott, hogy végre levegőt kaphasson – És Bill! – nézett még vissza rá – Teszek magának egy szívességet és úgy teszek, mintha ez meg sem történt volna. Holnap pedig folytatjuk a munkát!