-          Bill! Bill! – Lara könnybe lábadt szemekkel, kétségbeesve ébresztgette Billt, s csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor a férfi végre mocorogni kezdett.

-          Lara… - Bill zsibbadtnak érezte a fejét, a karját, a lábát, mindenét. A nő hangja visszhangként pattogott a fejében és erőt véve magán, kinyitotta végre szemeit.

-          Bill! Végre, hogy felébredt! – sóhajtott fel Lara megkönnyebbülten – Hogy érzi magát?

-          Éhes vagyok.

-          Mindjárt hozom a vacsorát. – mosolyodott el.

-          Köszönöm! Várjon! Vacsorát? – ráncolta a homlokát értetlenül.

-          Igen! – a nő kiment, és egy teli tálcával tért vissza – Egyen!

-          Köszönöm. Mi ez az egész? – harapott szendvicsébe Bill.

-          Elájult. Reggel nem akart felébredni, így hívtam az orvost. Azt mondta, túlságosan kifárasztottam, és valószínűleg ezért. Azt mondta, ne mozduljak maga mellől és amint felébredt, etessem meg és igyon sokat, hogy erőre kapjon.

-          Meddig voltam ájult?

-          Egy napig.

-          Oh.

-          Tegnap nem érzett semmi furcsát, amikor visszaértünk az elvonóról? Fáradtság? Bágyadtság? Bármi? Minden fontos lehet.

-          Nem, semmit. – kapta el a tekintetét Bill bűntudatosan. Az éjszakai futkározás lehetett az oka, de inkább leharapná a nyelvét, mintsem bevallja Larának, hogy kiszökött.

-          Értem. Az orvos holnap reggel még ide jön, felhívom, hogy magához tért. Hoztam vizet, igya meg mindet és keljen fel egy kicsit sétáljon a lakásban, de csak lassan!

-          Rendben! – mosolygott rá hálásan a férfi.

-          Megyek. Telefonálok! – Lara magára hagyta Billt, és felhívta az orvost. Az megnyugtatta, hogy semmi komoly baja nem lehet, de azért reggel eljön és megvizsgálja. Amikor letette a telefont, a naptárhoz lépett. Kihúzta rajta a hétfői napot. Holnap kedd, pénteken pedig tárgyalás, ami azt jelenti, hogy már nem maradt sok napjuk. Remélte, hogy az ájulás nem a visszaesés jele. Szorít az idő és már ez az egy kimaradt nap is sokat számíthat. Holnap már dolgozniuk kell, de nem lehet, ha csak az orvos rá nem mondja az áment. Ilyenkor már minden másodperc számíthat! Megetette a macskát is és valami másnapi terven törte a fejét. Nem folytathatják ugyanúgy az edzést, ez világos. De valamit akkor is csinálniuk kell. Amikor Bill nem akart felébredni, majdnem szívrohamot kapott. Elszorult a torka, ha visszagondol, milyen sápadtan talált rá. Sírás fojtogatta, de erősnek kellett lennie. Ő az orvosa, nem eshet szét, bármennyire is aggódjon érte. Keménynek kell lennie.

-          Kész vagyok! – jött ki hozzá a férfi és lerakta a tányért a mosogató mellé – Jól van? –kérdezte gyengéden.

-          Ezt nekem kellene kérdeznem, nem? – erőltetett magára egy mosolyt.

-          Megijesztettem?

-          Dehogy, hozzá vagyok szokva, hogy emberek ájuldozzanak el a házamban!

-          Elmosogatok. – mosolygott Bill halványan.

-          Hagyja…

-          Szeretném. Egész nap haszontalanul feküdtem.

-          Ahogy akarja. – állt arrébb a nő és hagyta, hogy Bill elmosogasson maga után és közben csak figyelte és gondolkodott rajta. Kímélnie kellene még, de…

-          Jól érzi magát? – kérdezte újra néhány perc elteltével.

-          Igen.

-          Biztos?

-          Ühüm!

-          Rendben, akkor megkérdezem! Mi a fenéért kellett tegnap éjjel kiszöknie?