Odabent már a jól ismert látvány fogadta Billt. A székek kör alakban helyezkedtek el, néhányan már bent ültek és halkan diskuráltak. Mindenféle korosztály képviseltette magát, egészen a tinédzserektől az ártatlannak tűnő nagymamákig. Mindenkinek van egy gyengepontja, a saját kárán tanulta meg, hogy ne ítélkezzen senki fölött sem, míg nem ismeri az életét. Az ember sosem tudhatja, kit mi visz arra, hogy droghoz, vagy alkoholhoz nyúljon.

A foglalkozás elején mérges volt. Dühös, amiért el kellett jönnie ide és más emberek történeteit hallgatni. Már ismerte ezt a terápiát és nem kért belőle. Hisz láthatóan nem volt semmi értelme, viszont mióta egyedül kezelte őt a nő, rohamosan javult az állapota. Már egyáltalán nem kívánt semmilyen kábítószert. A közérzete jobb lett, izmai és csontjai sem fájtak már. A keze remegett. De már korántsem annyira, mint eleinte. És bár tudta, hogy még nincs túl a nehezén, de bizakodott és pozitívan állt az egészhez. A teszt az lesz, hogy tiszta tud-e maradni. Lara mellett úgy érezte, bármire képes.

Mérge lassan kezdett párologni az óra végeztével. Hallgatta ezeket az embereket és Larán járt az esze. Lara nagyon okos, és semmit sem tesz véletlenül, ezt már megállapította párszor. Tudja, hogy mi a jó neki. Profi. Okos. Megfontolt. Mire kiléphetett az ajtón, furcsa könnyedség lepte el a testét. Már nem érezte magát egyedül. Mások is küszködnek hasonló problémákkal, amivel eddig is tisztában volt. Csupán nem jutott el a tudatáig, vagy nem akart róluk tudomást szerezni. Önző volt, aki csak magára gondol és arra, neki mi a jó. Pedig másokon segíteni saját gyógyulásunkat is serkenti.

Lara Bill füzetét olvasta, amikor a férfi megállt előtte. Úgy belemerült, hogy azt sem nézte, hány óra van.

-           Vége? – nézett fel rá.

-           Ühüm. – foglalt helyet a mellette lévő széken Bill.

-           Milyen volt?

-           Hmm… jó…

-           Hogy érzi magát?

-           Tisztábbnak. – mosolyodott el Bill félszegen és Lara mindent értett. Pontosan ezt akarta elérni.

-           Ez remek.

-           Köszönöm, hogy elhozott.

-           Van egy kis étterem nem messze innen. Nem éhes?

-           Ez randi? – húzogatta kacéran szemöldökét és Lara vele mosolygott.

-           Kőkemény randi! – bólintott, majd felálltak és kifelé indultak.

-           Üdvözlöm önöket, felvehetem a rendelést? – egy rózsaszín ruhában lévő hölgyemény mosolygott le rájuk az asztal mellől, miután helyet foglaltak az étteremben. Az étterem egyszerű volt a maga kockás terítőivel, piros székeivel, sakkmintás padlójával, de barátságos. A napfény csak úgy áradt be, mégsem volt fülledt meleg. Egy kis retro stílus uralkodott, a régi pénztárgép kattogása és a halk zenegép adták az alaphangot.

-           Még kérnénk pár percet! – nézett a lányra Lara. Percek óta beszélgetett Billel és valahogy egyiküknek sem jutott eszébe az étlap átfutása.

-           Maguk régóta vannak együtt? – mosolygott a pincérnő, csillogó tekintete oda-vissza járt rajtuk.

-           Öhm…

-           Három hete! – szólalt meg Bill – Szólunk, ha tudjuk mit kérünk! – bólintott, mire a lány elment.

-           Kicsit kíváncsi. – jegyezte meg Lara.

-           Csak diák! Más sem foglalkoztatja ilyen korban, mint a szerelem! – legyintett a férfi.

-           De mi nem vagyunk szerelmesek. – nézett a szemeibe a nő, mintha megerősítést várt volna, mert már kezdett összezavarodni egy ideje. Tekintetük jelentőségteljesen villant össze, majd a férfi lustán elmosolyodott.

-           Hát persze, hogy nem.

-           Tényleg jó kis étterem volt! – simogatta elégedetten a hasát Bill, amikor már felfelé lépkedtek a lépcsőházban a nő lakására.

-           Ugye mondtam. Útba esik a munkahelyemre menet, és sajnos jó párszor elcsábított már egy-egy jó desszert. Még jó, hogy szoktam futni.

-           Magának nagyon jó alakja van. – Bill tekintete kényelmesen elidőzött Lara ringatózó csípőjén, aki bár nem látta, mert a férfi mögötte volt, mégis úgy érezte, mintha végigsimított volna rajta. Ebbe beleőrül.

-           Köszönöm! – kezdett babrálni a kulcsaival, de mielőtt bedughatta volna a zárba, Bill egy mozdulattal a falhoz préselte a testét és ajkába harapva nézett a szemeibe.

-           Mit…

-           Haza kísértem a randiról, most kellene megcsókolnom?

-           Én nem csókolózom az első randin. – mosolyodott el Lara. Könnyednek akart tűnni, mint aki érti a viccet és maga is csak játszik, de nehezen ment.

-           Akkor hányadikon szokott?

-           Nem tudom… - önkéntelenül is végignyalt ajkain, ezzel is odavonzva Bill szemét – Második. Ha jó a srác.

-           Srác?

-           Mit mondjak? Nehéz találni egy érett férfit, tele a világ éretlen tuskókkal… - rántott vállat.

-           Hm… Szóval maga azt kedveli, ha egy igazi férfi leveszi a lábáról? – engedte el – Ezt igazán jó tudni. Na? Kinyitja az ajtót?