Lara valami másnapi programon törte a fejét, miközben meleg szendvicset készített vacsorára. Nehéz volt koncentrálnia bármire is a férfin kívül, aki idő közben csatlakozott hozzá és az asztalnál irkált. Valahogy végig magán érezte a tekintetét annak ellenére, hogy bármikor hátra nézett rá, ő elmélyülten írogatott. Kezdek bedilizni.

-           Lara! – hallotta közvetlenül füle mellől a hangot, mire felkapta a fejét.

-           Mi az?

-           Füstöl ez a vacak!

-           Basszuskulcs! – nyitotta fel a sütő tetejét, amiben már egy igencsak jól átsült szelet feketéllett.

-           Merre jár, valahol a Marson?

-           Úgy is mondhatni! – mosolyodott el félszegen – Azt hiszem, kitaláltam a holnapi programot.

-           És megosztja velem? – mosolygott Bill és elkezdett megteríteni, miután az odaégett szendvicset kidobta a szemetesbe.

-           Persze! Holnap!

-           Gonosz! Cicc-cicc! – kiáltotta el magát, és a macska pillanatokkal később feltűnt a színen éhesen nyávogva. Boldogan lefetyelte be tejadagját és a felnőttek is hozzá láttak a vacsorához.

-           Jó étvágyat!

-           Lehet, hogy nagy kérés, de… nem is tudom… - bizonytalanodott el Bill.

-           Bántja valami?

-           Nem akarok mindig panaszkodni, igazán jó dolgom van itt és már a sok futáshoz is hozzászoktam. Én csak…

-           Mi a baj? – fogta meg ép kezét Lara és megszorította biztosítva a férfit, hogy bármit elmondhat.

-           Eléggé fáj a kezem és nehéz elterelnem a figyelmemet róla gyógyszer nélkül…

-           Nem adhatok semmit sem… - kezdett magyarázkodásba a nő.

-           Tudom, tudom, én csak arra gondoltam, talán bejönne az a visszafelé számolás…

-           Akkor számoljon…

-           Egyedül nem megy, vagyis tudok számolni, de…

-           Feladja… azt szeretné, ha ott lennék és nem hagynám, hogy feladja, míg el nem alszik? – kérdezte Lara egyre szárazabb torokkal.

-           Azt szeretném, ha velem aludna! Vagyis hogy nem velem, csak hogy ott, vagyis nem ott, hanem hogy amíg el nem alszom, ott legyen, ahh… - takarta el zavart arcát. Mi a fene ütött belé, hogy itt dadog, mint egy idióta kamasz?

-           Rendben! – mosolygott rá a nő, nem is sejtve, hogy az az éjszaka mennyi mindent változtathat meg benne. Vagy talán nem csak benne?

Bill kipihenten ébredezett, úgy aludt, mint a bunda, vagy mint akit fejbe vágtak. Halványan derengett neki, hogy Lara az ágya szélén ülve elkezdett számolni vele és 56-ig még emlékezett is, de utána se kép se hang. Elaludt. És milyen jól aludt. És micsoda álmot látott. Kíváncsi volt, vajon a nőnek tényleg olyan finom ajkai vannak-e, mint ahogyan azt megálmodta, de gyanította, hogy a valósághoz fel sem érhet holmi fantáziálás. Márpedig mostanság gyakran fantáziált. Tudta, hogy semmi sem történhet közöttük, de attól még vágyhatott rá. Nehéz is nem vágyni ilyesmire, ha akárhányszor meglátja őt, valami forróság árad szét a mellkasából a testébe szerteszét és hosszan elidőzik az alhasánál. Na és persze kicsit lejjebb. Legalább álmában azt tehetett vele, amire vágyott. S álmában még viszonozta is érzéseit. De még mennyire, hogy viszonozta. Hmmm…

Halványan elmosolyodott és puha meleg párnájába fúrta az arcát, hogy néhány percig még lustálkodjon, s csak aztán nyissa ki szemeit. Ütemes dobolásra lett figyelmes. Nem dob hangja volt, valami sokkal halkabb és tompább. Ütemes, akár egy szívverés. Egy másik szív verése. De miért dobog a párnája? Homlokráncolva nyitogatta szemeit, bizonytalanul felmérve a világot és meg is látta a félhomályban úszó szobát. A résnyire nyitott ajtaját, a futógépeket, a fürdő ajtaját, az alvó macskát az ágy mellett és Larát maga mellett. LARÁT MAGA MELLETT?