-           Mi történt? – Lara erre a halk hangra kapta fel a fejét és megpillantotta a férfit hálójának ajtajában ácsorogni egy törölközővel a derekán. A levegő a tüdejében rekedt, szája kiszáradt. Szemében furcsa fény lángolt, ezt Bill is észrevette, csupán nem tudta hová tenni. Ahogyan azt sem, hogy a nő hová tűnt el hirtelen, s aztán miért nem ment vissza hozzá. Nagy nehezen kiügyeskedte magát a kádból anélkül, hogy használnia kellett volna fájós kezét, és magára kapott egy törölközőt. Amikor végül rátalált Larára, ő a saját ágyán ülve olvasgatott egy füzetnek tűnő dossziét és elmélyülten gondolkodott valamin. Mi történhetett?

-           Bill… - mosolygott rá a nő halványan – Semmi érdekes, mindjárt megyek.

-           Valami baj van?

-           Semmi. Csak az anyám meglátogatott az imént.

-           Ó… értem! Húzós volt, gondolom…

-           Az nem kifejezés… - sóhajtott fel kieresztve a bent tartott levegőt végre és hátradőlt az ágyban. Bill hősiesen igyekezett tekintetét elszakítani arról a feszes hasról, mely elé tárult, a rövidnadrágba bújtatott lábakról nem is beszélve. Az egyszerű trikó, amit aznap viselt, már vizes volt a fürdetés miatt, áttetszett fekete melltartójának egy kis része.

-           Khm… - harapott ajkaiba Bill és sarkon fordult – A szobámban leszek, majd… majd jöjjön, ha tud.

-           Pár perc és megyek! – szólt utána Lara.

Amikor Bill kiment ismét felült és összehúzott szemekkel olvasgatta az elővett aktát. Pontosan olvasgatta volna, ha nem homályosult volna el a tekintete, ahányszor csak eszébe jutott, hogyan gördült le néhány vízcsepp a férfi hátán, amikor megfordult és milyen sok anyajegy borította a bőrét. És hogy mennyire jó kondiba hozta magát az eltelt két hét alatt. És hogy a törölköző milyen előnyösen állt neki. És hogy rövid hajából hogy csöpögött a víz. És hogy egészen izmos vádlija lett. És hogy a törölköző alatt…

-           Lara, nem! – szólt magára és megrázta a fejét. Kényszerítette magát, hogy tovább olvasson. Meg kell találnia. Ő egy nagyon jó pszichológus és hogyan kezelhetne betegeket, ha saját magán sem igazodik ki? Márpedig ezeket a sorokat ő maga írta Bill állapotáról. Valahol lennie kell egy jelnek, biztosan más stílusban kezdett írni néhány helyen. Az első lépés, hogy elismerte magának azt, ami kezdett nyilvánvalóvá válni. De valahol csak lesz valami, amiből kikövetkeztetheti, hogy mikor kezdett el vonzódni a pácienséhez…

-           Lehetetlen… - csapta be a mappa fedelét és ott is hagyta az ágyon. Ez az egész egy nagy hülyeség, csak anyám mesélte be nekem…

-           Hát itt van! – nézett fel rá Bill, amikor bement hozzá. Épp az ágyon ült, ölében a kis macska jóleső dorombolással viselte cirógató ujjait.

-           Egészen megkedvelték egymást. – mosolygott Lara, de Bill látta rajta, hogy feszült és csak leplezni próbálja. Talán még mindig az anyja miatt.

-           Kénytelen vagyok elismerni! Aranyos kis dög!

-           Na, vágjunk bele! – csapta össze két tenyerét a nő és felkapott egy tiszta pólót.

-           A nadrágot már felszenvedtem, csak a sliccét kellene felhúzni. – fülig pirultan állt fel.

-           Így ni… - látszólag könnyed mozdulatokkal húzta fel a cipzárt, de belül semmi sem volt rendben. Egyiküknél sem. – Dugja bele a karjait az ujjába, aztán emelje fel őket.

-           Így jó?

-           Jó lesz… - Lara hősies türelemmel segítette fel rá a pólót, de amikor le akarta húzni a mellkasán, tekintetük vészesen közelről találkozott egymással és mindketten megdermedtek. Ha csak egy kicsit is előrébb hajolnának…

Reszketős leheletük találkozott egymással, tekintetük fogva tartotta a másikét és nem eresztette volna a világért sem. Lara ajkai enyhén elnyíltak. Istenem, add, hogy ne történjen meg. Ne hagyd, hogy megtegyem…

-           Őőőő… hogy… mi… izé. – pislogott dadogva és leereszkedett lábujjhegyéről, hogy szabaduljon Bill szemeitől – Hogy van a keze? – kérdezte rekedten és zavarodottan húzta le a férfi mellkasán a pólót. Szórakozott mozdulatokkal simítgatta el a hasán, teljesen megfeledkezve magáról.

-           Jól, most nem is érzem. Nem is érzek most semmit Lara… - hallotta, hogy nyelt egyet, és végre elengedte. Mindig libabőrös lesz, ha kiejti a nevét.

-           Remek! – mosolygott, de soha nem nézett volna fel rá- Akkor én… el is kezdek valami vacsorát készíteni… - lépett hátrább, de egy erős kar maradásra bírta a csuklójára kulcsolódva – Mit…

-           Csak azt akarom mondani, hogy… öh… - Bill kitartóan kereste a tekintetét, de a nő nem nézett rá. Szemei megálltak a nyakánál, de följebb nem merészkedtek. – Köszönöm, hogy segített… azt hiszem.

-           Nincs mit!

-           Köszönöm.

-           Bill? – nézett végre barna íriszeibe.

-           Hm? – kérdezett vissza torkában dobogó szívvel.

-           Elengedné a karom?

-           Ó… hogyne. Akkor gondolom vacsoránál.

-           Igen. Addig írjon, vagy… vagy valami. Khm. – nyalta meg ajkait - Szabad foglalkozás! Viszlát!