Lara Grant szentül hitte, hogy soha nem lesz annyira kellemetlen helyzetben, hogy legszívesebben elsüllyedne. Ezeket a szituációkat kerülte, okos volt és gyorsan vágott az esze, ha arról volt szó. De arra, ami a férfi „balesetének”másnap délutánján történt vele, sose számított volna.

-           Segítenie kell… - ment ki a konyhában kávézgató nőhöz Bill félmeztelenül, ami már magában elég lett volna ahhoz, hogy Lara kiköpje a kávéját.

-           Mi a gond? – köszörülte meg a torkát.

-           Fürdeni akarok.

-           Fürödjön.

-           De nem tudok fél kézzel. Sem fürdeni, sem… sem levetkőzni. – sütötte le szemeit szégyenlősen.

Lara bámult rá, mint valami ufóra, akit próbálna beazonosítani, de nem tudná hova tenni. A szavait igyekezett felfogni, de lassan ment neki. Le kell vennie Bill nadrágját és megfürdetni. Ez nem lehetséges, egyszerűen nem. Dehogy fogja…

Ám mire magához tért révületéből, már ott állt a férfi előtt és a mellkasával szemezett, ami épp csak kicsivel volt lejjebb a szemmagasságánál. Eddig is ilyen magas volt? Reszketős levegővételek közt nyúlt bátortalanul a sliccéért és egy határozott mozdulattal – vagy valami olyasmivel – lehúzta a cipzárt. Egyszerre néztek egymás szemébe, ami némán is ezer szóval ért fel, majd zavartan kapták el tekintetüket. Néhány igencsak kellemetlennek mondható pillanattal később Bill már elvonult a fürdőbe. Lara elfehéredett ujjakkal szorongatta a káli sós üveget, amit majd a vízbe kell szórnia.

-           Jön?

-           Biztos nem megy egyedül?

-           Maga szerint? Nem vizezhetem be a kötést.

-           Kicserélném.

-           Én pedig kezdjem elölről a fájdalmak fájdalmát? Pedig már alig érzem, de ha most megint kibontjuk, megint fertőtlenítés, megint ilyen-olyan kencefice…

-           Jó, jó.

-           Maga az orvosom, nincs mit takargatnom. Maga teljesen objektív.

-           Az… az vagyok. Objektív. – győzködte magát, miközben a fürdő felé lépegetett. Ami eztán történt, később már nehezen tudta visszaidézni magában, nagy feketeségnek tűnt, már csak az volt meg neki, amikor megszólalt a csengő. Az a rohadt csengő…

-           Anya! – sápadt el Lara, amikor ajtót nyitott.

-           Csurom vizes a ruhád, csak nem zavarok? – mosolyodott el halványan és beljebb engedte magát.

-           Nem!

-           Van itt valaki? – fülelt fel a víz csobogására – Csak nem…? – vigyorodott el Billre gondolva.

-           De igen, de nem úgy…

-           Mit nem úgy? Nem akartam zavarni.

-           Na jó, valamit el kell mondanom.

-           Mióta?

-           Mit mióta? – sóhajtott fel Lara fáradtan.

-           Mióta vagytok együtt? Itt is lakik már? – nyújtogatta a nyakát – Védekeztek, ugye?

-           Anya!!! – szörnyedt el Lara, de már csak egy lemondó sóhajra futotta neki - Igen, itt lakik, de nem vagyunk együtt, az egészet félre értetted.

-           Hogy… mit… miről beszélsz kislányom? – ráncolta a homlokát értetlenül Greta.

-           Tudom, hogy ki fogsz akadni, de tisztáznom kell. Ő nem a pasim. A páciensem. A betegem. Drogfüggő. Egy hónapom van, hogy leszoktassam, ezért ide költöztettem.

-           Megint azt csinálod.

-           Tessék?

-           Megint beleszeretsz egy betegedbe és rossz vége lesz.

-           Egy: soha nem voltam szerelmes egy betegembe sem. Kettő: most sem vagyok. Három: nem is leszek. Négy: félreérted!

-           Ugyan kérlek, ő fürdik, te pedig csurom vizes vagy. Talán meg kell mosni a hátát? Aztán majd meggyógyul, elmúlik a hálája irántad, amit te is és ő is vonzalomnak hittetek és elfelejt téged. Hálátlanok ezek mind. Az a kevés hála is eltűnik, ami most van a narkós agyában, és akkor mi lesz?

-           Ő a betegem, semmi több! Semmi más közünk nincs egymáshoz, nem fürdünk együtt, félreérted…

-           Lara? Kezd kihűlni a víz! – szólt ki a fürdőből Bill a lehető legrosszabbkor, és amikor Lara odamert nézni az anyjára, és szemben találta magát annak „ugye megmondtam!” nézésével, majd elsüllyedt.