-           Nem megyek! – tette hozzá gyorsan Lara. Úgy érezte, muszáj megmagyaráznia.

-           Maga tudja.

-           Csak elhívott, de mondtam neki, hogy nem tartom jó ötletnek.

-           Értem. – ráncolta a homlokát Bill. Nem értette, miért védekezik a nő, hiszen semmi közük egymáshoz. Ugyanakkor édesnek tartotta és titkon remélte is, hogy nem megy el vele. Rosszul esett volna neki, ki tudja miért.

-           Bár nem is tudom… - sóhajtott a nő. Nevetségesen viselkedett, ha akar elmegy, ha nem, akkor nem. De ez csakis az ő döntése lesz, nem azért nem fog menni, mert nem akarja, hogy Bill tudjon róla. Lehet, ki kellene már szabadulnia és bebizonyítania magának, hogy Bill nem több egy betegnél. Aki történetesen nála lakik és egyre jobb formában van. Ő pedig ezt csupán orvosi szemmel veszi észre. Lehet, hogy régen volt férfival, de attól még ő nem nő, amikor a betegével van. Na jó, kezd megfájdulni a feje.

-           El akar menni? – Bill halk kérdésére kapta fel a fejét.

-           Nem tudom. Lehet…

-           Az előbb még azt mondta, hogy nem megy!

-           Még át kell gondolnom.

-           Azt mondta, nem jó ötlet!

-           Tudom…

-           Mi változott fél perc alatt?

-           Le akar beszélni? Miért? – tette csípőre kezeit Lara.

-           Én nem… na jó… tudja mit? Szerintem el kellene mennie! Kapcsolódjon ki kicsit. Én elleszek. Sok boldogságot! – mosolygott rá Bill, majd elvonult a szobájába.

Lara ajkába harapott, nehogy utána szóljon valamit, és inkább a szobájába vonult. Sóhajtva lépett a gardróbja elé és kiválasztott egy egyszerű fekete térd fölötti szoknyát spagetti pánttal. Az ágyra dobta és elvonult fürdeni. Sokáig áztatta magát és próbálta rábeszélni magát az estére, de semmi kedve sem volt kimozdulni.

-           Most meg mit bámulsz… - nézett oldalra a fürdőkádban, mert az ajtóban meglátta a kis macskát – Menj a gazdádhoz! – fröccsentett oda egy kis vizet, mire az állat kiszaladt.

-           Na, mi lelt téged, hogy hozzám futsz? – simogatta meg a kis Lara fülecskéjét Bill – Narancs illatod van? – szinte szuggerálta a cica szemeit, mintha mögéjük akarná látni, hogy elé tárulhasson az a látvány, amit a jószág pár perce láthatott. Larát a fürdőkádban. Amikor ez nem jött össze, letette a macskát és inkább tovább írt a napljójába.

-           Majd jövök! – jelent meg az ajtajában a nő bő fél órával később. Édes parfümjének illata azonnal elbódította Billt, majd’ kicsorgott a nyála és kényszerítenie kellett magát, hogy ne nyalja meg ajkait, mint egy éhes kannibál.

-           Elmegy.

-           Igen. De nem sokáig.

-           Rendben.

-           Ha szüksége lenne rám…

-           Nem lesz.

-           Akkor jó… - toporgott az ajtóban továbbra is Lara, nem tudta, tényleg menjen-e, mintha valamire várt volna. Talán arra, hogy Bill megkérje, maradjon? Hogy azt mondja, szüksége lesz rá? Hogy nem mehet el? Nevetséges vagy Lara.

            Csak akkor lélegzett fel, amikor már kívülről bezárta a bejárati ajtót. Szerencsére addigra már leváltották a rendőrt, így nem kellett magyarázkodnia, hogy hová megy ahelyett, hogy vele találkozna. De megmondta neki délután, hogy nem jó ötlet. Elsétált a járőr kocsi mellett, egyenesen a szemközt lévő kávézóba. Szánalmasnak érezte magát, ezzel mégis mit bizonyít? Billnek azt, hogy azt tesz, amit akar és igenis van magánélete? Ez hazugság. Na és magának? Leginkább azt, hogy egy gyáva nyúl vagy Lara… Rendelt egy hosszú kávét és leült az egyik eldugottabb bokszba.

-           Ez mára kész. – csukta be a napló hátsó oldalait Bill és lenézett az ölében pihegő macskára – De ezt Larának nem mutatjuk meg, oké? – vakargatta meg a füle tövét, de abba hagyta, mert túlságosan remegett a keze – Basszus… Ez nem jó. Nagyon nem jó…