-           Egy életre kilovagoltam magam! – mondta Lara, már az autóban, hazafelé tartva. Szerencsére a ló ismerte a visszautat, így az állatra hagyatkozva, csak hagyták, hogy menjen, amerre szerinte kell. Mégsem cserélte volna el egyetlen pillanatát sem – Ez a nap… - sóhajtott – Végre nem kellett megjátszanom magam.

-           Miért, mikor kell?

-           Odabent a munkahelyemen… Tudja érdekes, hogy az érzelmek inkább a nők asztala, de mégis több a férfi pszichiáter.

-           Ez olyan dolog, mint például, hogy nő ne akarjon autószerelő lenni?

-           Olyasmi, igen. Odabent keménynek kell látszanom, hogy egyenlő félként kezeljenek. meg kell játszanom, hogy nagyon okos vagyok és…

-           Amikor itt volt a bátyám, azt mondta, nyugodjak meg, a lehető legjobb kezekben vagyok. Maga a legjobb.

-           Azért annyira nem… - nézett a férfira egy pillanatra, de kétkedő pillantását látva folytatta – Elég sok mindennel foglalkozom. Vannak átlagos pácienseim is. Olvastam, hogy Európában, ha az ember pszichológushoz jár, azt hiszik, valami baj van az emberrel, de itt Amerikában ez normális. Nem minden embernek van olyan barátja, aki meghallgatja őket, vagy segítene egy tragédiát feldolgozni. Kezeltem már gyilkosokat, akik bekattantak a bűntudattól, de volt már olyan is, akivel nem tudtam mit kezdeni, mert nem volt velem őszinte. Tavaly hoztak hozzám először egy függőt. Alkoholista volt, csak akkor nem rúgott be, amikor hozzám járt. Így nem volt más lehetőség, mentem vele, amikor csak tudtam, mert olyankor képtelen volt alkoholhoz nyúlni. Végül összehoztam egy lánnyal. Azóta nem ivott egyetlen kortyot sem. Még ünnepekkor sem! Úgyhogy Stan, a főnököm egyre több hasonló munkát akasztott a nyakamba és én élvezem a változatosságot.

-           Az egyetemen biztos nem arra vágyott, hogy függő betegekkel bajlódjon majd.

-           Arra vágytam, hogy segítsek az embereknek. Édes mindegy hogyan.

-           Odabent sokan tisztelik magát.

-           Kötve hiszem. – mosolyodott el Lara – Megérkeztünk! – parkolt le a ház előtt, majd beriasztotta az autót, amikor kiszálltak.

-           Beszélhetnénk? – szólt utána a rendőr.

-           Menjen előre! Semmi trükközés. Várjon meg az ajtó előtt! – fordult Billhez, aki csak egy bólintással indult előre a lépcsőn.

Néhány perccel később már követte a férfit, majd amikor felért lakásának az emeletére, ijedten látta, hogy Bill a szomszéd asszonnyal beszélget. Nem akarta, hogy tudják, haza hozta a „munkáját”. Pláne, hogy az a pletykafészek továbbadja bárkinek is.

-           Ó kedveském, úgy el volt tűnve egy ideje, de most már értem, hogy miért! – mosolygott rá a nő - Bill milyen kedves férfi, épp mesélte, hogy…

-           Hogy ő az én pá…

-           Páratlan unokatesód! Igen. Mondtam neki, hogy pár hétre utaztam ide, és addig befogadsz!

-           Erre való a család! – mosolygott az asszony, de Lara csak állt ott tátott szájjal.

-           Gyere, együnk valamit!

-           Visz…viszlát Mrs. Morgan… - nyögte Lara és csodával határos módon elsőre sikerült kizárnia az ajtót és végre bementek.

-           Ez meleg volt, nem igaz? – támaszkodott Bill a pultnak.

-           Mégis mit mondott neki?

-           Amit az előbb. Hogy az unokatesója vagyok. Gondolom, nem szeretné világgá kürtölni, hogy egy drogost szabadított az ártatlan lakókra.

-           Maga nem veszélyes.

-           Akkor még nem látott igazán szenvedni. Amikor annyira fáj mindenem, hogy ordítozom, és a falat püfölöm… vagy azt, aki az utamba kerül.

-           Akár engem is?

-           Mit akart a rendőr? – tért ki a válasz elől Bill. Talán maga sem akart bele gondolni, hogy képes lenne-e bántani Larát, ha köd száll az agyára. Remélte, hogy nem.

-           Nem fontos.

-           Velem van gond? Valamit rosszul csináltam? Biztos azzal az öleléssel volt baja.

-           Nem.

-           Nézze, tudom, hogy kicsit túl személyesre sikeredett a reakcióm, de tényleg nagyon megörültem, hogy odavitt. Nem fordul elő többet. Remélem, neki is megmondta.

-           Nem erről van szó…

-           Biztos, mert ha nagyon akarja még írásba is adom neki, látszik, hogy odavan magáért és…

-           Randira hívott! – jelentette ki a nő és valamiért nem akaródzott a férfi szemébe néznie. Furcsa érzése támadt, mintha azzal, hogy elfogadja a randit, rosszat tenne.

-           Oh…