-           Ébresztő hétalvó! – húzta le Billről a takarót Lara reggel és jókedvűen elhúzta a sötétítő függönyt, mire a férfi csak felmordult egyet és a fal felé fordult – Maga akarta! – fogta a macskát és a hasára helyezte, aki álmosan kezdett el mászkálni.

-           Ez csikiz… - mosolyodott el Bill és végre hajlandó volt kinyitni szemeit.

-           Öt percet kap, indulnunk kell!

-           Indulni? Hova? A futópad nem fut el.

-           Elhagyjuk a várost! – jelentette ki Lara, csak hogy végre nagyobb figyelmet kapjon és a férfi nagyokat pislogva kapta rá tekintetét – Na, jó, nem egészen, de majdnem! Öltözzön, a kocsiban reggelizünk!

-           Hová megyünk? – ült fel a macskával a mellkasán és Lara összeszorított ajkakkal kényszerítette magát, hogy csakis a szemébe nézzen. Nem volt könnyű, de hősiesen helyt állt.

-           Gondolja, hogy elmondom? – mosolyodott el ördögien.

-           Jó… kelek… addig csináljon nekem egy kávét.

-           Kakaót akart mondani, igaz? – hagyta magára Lara, mielőtt kibújna a takaró alól. Nem akart látni többet, akármiben is alszik a férfi.

Nagyjából 10 perce autóztak már, Lara a termoszból iszogatta a kávéját, és a felbukkanó napot nézte a visszapillantóból. Reggel fél nyolc volt, neki az még hajnalnak számított és Bill gyűrött arcát elnézve, neki is.

-           Egyetlen korty! – nyújtotta oda a kávét megsajnálva.

-           Elárulja hová megyünk? Mellesleg a kis kopója követ minket a ház elől.

-           Tudom. És nem, nem mondom el, hová megyünk! Nagyjából ott leszünk egy óra múlva.

-           Akkor van ideje.

-           Mihez?

-           Mesélni nekem. – mosolygott rá a nőre, miközben visszaadta neki a kávét.

-           Ugye nem csak kitalálja a történeteket, hogy kiszedjen belőlem, amit csak akar?

-           A saját érdekem, hogy kiadjam magamból.

-           Rendben. – bólintott Lara – Pontosan mire kíváncsi?

-           Szaftos részletekre!

-           Olyanokkal nem szolgálhatok. Az én szerelmi életem, ha egyáltalán nevezhetjük ezt annak, unalmas. A gimiben ismertem meg azt a srácot, aki miatt rászoktam a bagóra, de egy évvel később szakítottunk, nem bírtam már elviselni. Ő volt a suli menő sráca, minden lány csak bomlott érte. Ők nem tudták, milyen is valójában. Elegem lett. Véget vetettem neki, persze nem nagyon viselte meg.

-           Kis féreg… - motyogta Bill, mire Lara homlokráncolva nézett rá – Bocsánat. Folytassa.

-           Na szóval, aztán elballagtam. Az egyetemen sem voltak komolyabb kapcsolataim, igyekeztem keményen tanulni, hogy önálló életet kezdhessek. Pszichológiát tanultam a bölcsészkar mellett. Lehettem volna irodalom tanár is, de nekem jobban tetszett a pszichológia. Az pedig, hogy többet fizetnek érte, csak hab volt a tortán.

-           Nem voltak férfiak, akik elhívták volna?

-           Ó, azok voltak. Te jó ég. – emlékezett vissza elmosolyodva.

-           Valósággal ostromolták, nem igaz? Hiszen csinos és okos. Egyetlen pillantásával bárkit magába bolondítana.

-           Azért ez túlzás. De valóban sokan udvaroltak nekem. Egy-kettővel el is mentem, de sosem fordult komolyabbra, egy-két hónap volt mindig.

-           Miért?

-           Nem tudom. Jó volt velük, de egy idő után úgy éreztem, megfojtanak. Túlságosan nyomultak, túl sokat akartak belőlem, de nekem csak az lebegett a szemem előtt, hogy sikeresen lediplomázzak. Egyszer volt egy páciensem, akit igazán megszerettem. Nem szerelemmel ugyan, de el tudtam volna képzelni vele. De ez szabályellenes. Pár csók volt közöttünk, de idejében leállítottam a dolgot. Még pályakezdő voltam… hamar vége lett, és éltük az életünket tovább. Azóta nem is találkoztunk, de tudom, hogy nem lehetett volna komolyabb belőle.

-           Milyen érdekes az élet, nem?

-           Mármint? – nézett rá egy pillanatra.

-           Én egy lányt akartam igazán, de nem jött össze, magáért meg egy csomóan oda voltak, de nem akart kapcsolatot.

-           Nem vagyunk egyformák.

-           Annyi mindenből kimaradtam a függőségem miatt… - sóhajtott bánatosan – Nem volt egyetlen NORMÁLIS kapcsolatom sem, a szexnél tovább sosem mentünk, kölcsönösen használtuk egymást, aztán ennyi volt. Itt vagyok lassan 30 évesen és egyetlen komoly barátnőm sem volt még, akinél éreztem volna, hogy fontos vagyok neki és belé szerethettem volna…

-           Ugyan, nézzen rám. Én nem drogoztam soha életemben, mégis ugyanott tart a szerelmi életünk. De tudja mit? Én hiszek abban, hogy mindenkinek van egy párja, csak meg kell találnia.

-           Én nem igazán keresgéltem. Nem festett valami vonzón az összekapart nyakam és a kiálló bordám, hogy az arcomról már ne is beszéljünk.

-           Ugyan már, maga igazán helyes. És már egész sokat felszedett, a lába izmos, az arca sem olyan csontos már. Mire végzek magával, úgy fognak kapkodni maga után, hogy nem győzi majd lerázni őket! – mosolygott rá Lara – Magára is vár valahol egy nő, én tudom!

-           Én nem vagyok ebben olyan biztos… - nézett ki az ablakon bánatosan. Lara érezte, hogy megint elment a kedve mindentől, de tudta, hogy nem soká, ha oda érnek arra a bizonyos helyre, sokkal jobb kedve lesz és egy darabig nem fog szomorkodni. Legalábbis remélte. A következő fél órában csend volt az autóban. A betonutat hamarosan földes út váltotta fel és a házakat fás részek, de Bill csak lehunyt szemmel dőlt hátra az ülésben. Egyszer csak azt érezte, hogy a kocsi lelassít, majd megáll. Ekkor nyitotta ki a szemét és először azt hitte, rosszul lát.

-           Ez egy…

-           Lovarda! – mosolygott rá Lara szélesen.