-           Írtam… - mondta Bill egyszer csak ebéd közben, megtörve így a csendet. Csupán az evőeszközök kopogása hallatszott eddig, de most Lara felnézett rá.

-           Örülök. – mosolyodott el halványan.

-           Sajnálom, ami reggel történt…

-           Mármint?

-           Mintha megint ott lettem volna…

-           Szeretne róla beszélni?

-           Nem volt ám mind szörnyű, úgy értem… mindegyikben volt valami jó…

-           Például?

-           Az egyikben volt egy lovas terápia…

-           Ó, igen a lovas terápia. Ismerem! – mosolyodott el a nő.

-           Nem hisz benne?

-           Nem magával a dologgal van bajom, remek ötlet lenne, csak… - harapott alsó ajkába elgondolkodva.

-           Csak?

-           Az a baj, hogy az elvonókon nem személyre szabottak a programok. Minden ember más, valakinek ez segít, valakinek az. De ott csoportokra bontanak és egységesen kezelnek mindenkit.

-           Pontosan. De az egyik megengedte, hogy elmenjek lovagolni. Volt egy erdős rész az elvonó mellett és egy apró tó is. El akartam szökni. A tó mellett haladtam el, már nem kellett volna sok. De akkor megtántorodott a ló, én pedig egyenesen a vízbe pottyantam!

-           Komolyan? – nyomott el egy mosolyt Lara.

-           Igen! Miután kidühöngtem magam és kicsapkodtam az összes vizet a tóból, visszavánszorogtam a lóra és visszamentem. De az érzés, amíg a ló a szabadságom felé vágtatott, isteni volt…

-           Elhiszem. Majd egyszer elviszem lovagolni…

-           Na persze… - ivott a poharába Bill, majd lenézett a macskára, aki bőszen lefetyelte ebédre kapott tejét – Aranyos ez a kis dög.

-           Ha aranyos, miért hívja dögnek? – forgatta szemét mosolyogva és felállt, hogy leszedje az asztalt. Bill automatikusan a mosogatóhoz lépett és megengedte a vizet, míg a nő elpakolt. Míg a férfi visszament futni, addig Lara elvonult a szobájába, hogy elolvassa a legutóbbi bejegyzést a naplóban.

Még a gimiben volt egy szerelmem. Nem is nevezhető igazán annak, egy viszonzatlan ábránd volt csupán. Ő volt a legokosabb lány az osztályban és még csak észre sem vett. Illetve biztosan észrevett, csak nem foglalkozott velem, hiszen egy bajkeverő voltam és meg is értem. Ezerszer jobbat érdemelt volna nálam. De magamnak akartam őt. Négy év telt el úgy, hogy hozzá sem mertem szólni, mert féltem, hogy kinevetne, esetleg megijeszteném, vagy ilyesmi. Úgyhogy csak távolról figyeltem. – Lara akaratlanul is elmosolyodott, szinte látta maga előtt a kis kamasz Billt, aki retteg megszólítani egy lányt, ugyanakkor eléggé nehezére esett elhinni erről a nagyszájú férfiról, hogy ennyire gyáva kukac lenne. Jót kuncogott ezen magában, majd tovább olvasta…

Utolsó évben aztán odamentem hozzá. Meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedve velem jönni a szalagavatóra. Gondoltam, most vagy soha. Sajnos már más megkérdezte, így lecsúsztam erről. De érettségi után odajött hozzám, elbúcsúzni. Elmondta, hogy mindig is tetszettem neki, és nagyon boldog volt, amikor megkérdeztem, csak sajnos már késő volt. Sosem gondolta volna, hogy én észrevettem őt, azt hitte, mindenki csak az osztály stréberének tartotta. Azt mondta, én túl menőnek tűntem hozzá képest. Egyetlen csók volt az egész. Elköltöztek a városból, mert az apját áthelyezték máshová. Soha többé nem láttam.

Azóta nem voltam szerelmes másba, már ha ez az volt. Sosem tudni. Csak rövidebb kapcsolataim voltak általában szintén függő nőkkel, ha pedig nem, akkor én szúrtam el azzal, aki vagyok. Vagy voltam. Remélem, hogy hamarosan már csak múlt idő lesz…