Egy óra múlva ment be hozzá a nő, szó nélkül felállt a futógépre és megvárta, míg Bill is ezt teszi. Elindított egy fokozatot és csendben futni kezdtek egymás mellett. Ám egy idő után Larának gyorsabb fokozatra volt szüksége, hogy levezesse idegességét, majd’ felrobbant.

-           Lara… - szólt a férfi halkan, de ő csak megszaporította lépteit.

Már alig kapott levegőt, de az sem érdekelte. Iszonyú dühös volt még mindig.

-           Lara!

-           Hagyjon! – förmedt rá, de Bill nem hagyta magát, megfogta a nő kezét és egy határozott mozdulattal lerántotta a gépről, egyenesen háttal az ágyra.

-           Nyugodjon le! – térdelt fölé a férfi és lefogta a kezeit.

-           Nyugodt vagyok… - nyögte a nő. Mellkasa szaporán emelkedett a megterheléstől, igyekezett normálisan lélegzethez jutni, de az sem sokat segített, hogy a férfi felette támaszkodott és úgy nézett le rá.

-           Látom! Mégis mi bosszantja ennyire?

-           Még kérdi? – próbált felülni, de nem volt elég ereje hozzá.

-           Semmi sem ok arra, hogy úgy fusson, mint egy őrült és közben levegőt se kapjon!

-           Szálljon le rólam és akkor kapni fogok!

-           Sajnálom azt, ahogyan viselkedtem magával, rendben? Nem volt jogom megmondani, kivel dolgozhat… ha nem hisz bennem, csak mondja meg és már itt sem vagyok. De hagyjuk a képmutatást. Nem fogom arra kényszeríteni, hogy velem legyen, ha nem akar.

-           Maga… maga tényleg ezt hiszi? Hogy feladtam?

-           Maga mondta, hogy szeretne mással dolgozni.

-           Úgy értettem, hogy maga mellett, maga ütődött!

-           Mi?

-           Felejtse el! Megmondtam Stannek már a legelején, hogy maga mellett nem vállalok senki mást, míg dolgozunk.

-           Tényleg?

-           Maguk férfiak olyan ostobák! Mindig hamarabb cselekszenek, mint gondolkodnának.

-           Azért a nők sem piskóták! Miért nem mondta ezt korábban?

-           Mert nekem esett! Ha nem ordibált volna velem, akkor sem vállaltam volna el és ezt Stannek is elmondtam, amikor elment.

-           Oh… - lazított a fogásán Bill.

-           Ennyi? Meghagyja az életem? – tette karba kezeit a nő.

-           Jaj, fogja már be! – húzta fel az ágyról Bill és odanyújtotta az ásványvizes palackot Larának, de mielőtt ő elvehette volna, visszahúzta a kezét és a flakon tartalmát a nőre zúdította – Na? Lenyugodott?

-           Ezért kicsinálom! – prüszkölt a nő és egy másik teli üveggel üldözőbe vette Billt, aki a tócsán megcsúszva a padlón kötött ki. Fordult kocka, s ezúttal Lara volt felül.

-           Ne tegye! – nevetett Bill és szabadulni próbáld, de sikertelenül.

-           Ó, már miért kegyelmeznék?

-           Én gyengébb vagyok!

-           Az előbb nem úgy nézett ki!

-           Mert maga levegőt sem kapott, azért.

-           Most maga sem fog! – emelte feje fölé az üveget ördögi mosollyal az arcán.

-           Nem meri…

-           Nem? – a víz lassan csordogált végig Bill nyakán, majd egyre feljebb az állán. Lara nyelt egy nagyot, hirtelen ébredt rá helyzetükre és testükre. Ő Bill csípőjén ült, csurom vizes pólóban, a férfi pedig alatta. Megérintette a nyakán lévő foltokat, amik már egy nap alatt is szépen gyógyultak. Bill végig a szemét nézte, résnyire nyitott ajkai között reszketősen vette a levegőt. Ugyanaz járt a fejében, mint a nőnek. Kis híján felnyögött az élvezettől, amit a simítás okozott neki. Vajon mikor kerültek a kezei a nő fenekére és vajon ő tud róla, hogy ott van? Az egész kezdett komolyabbra fordulni, mindketten mozdulatlanná dermedtek és zavartan néztek egymás szemébe.

-           Öh… - köszörülte meg a torkát Bill.

-           Igen! – kapta el a tekintetét Lara és gyors mozdulatokkal leszállt róla és kislisszolt a szobából, Bill pedig csak nagyokat lélegezve feküdt a padlón a tócsában és lehunyt szemmel győzködte magát, hogy ne rohanjon a nő után és ne rángassa azonnal az ágyába.