-           Na, mesél nekem? – rágcsált egy répát Bill vacsora előtt.

-           Mit meséljek? – szűrte le a tésztát a nő.

-           A gyerekkoráról. Megegyeztünk.

-           Tényleg kíváncsi? – nézett hátra rá Lara.

-           Neeem, azért kérdeztem, mert nem érdekel! – jelentette ki a férfi vigyorogva.

-           Komolyan velem szemtelenkedik? – tette csípőre kezeit a nő, majd sóhajtott egy nagyot – Legyen… Egy pillanat! – pattant fel a székről, amikor valaki kopogott. El sem tudta találni ki lehet az. Amikor kinyitotta az ajtót úgy érezte magát, mintha egy rémálomba csöppent volna. Miért pont most???

-           Szia édesem, gondoltam beugrom egy kicsit hozzád, hetek óta fel sem hívtál! – Bill egy nagyjából 20 évvel idősebb nőt pillantott meg elmenni Lara mellett, egyenesen a konyhába, ám amikor meglátta a férfit, megtorpant és elismerően pillantott rá – Talán zavarok?

-           Jó napot hölgyem! – állt fel illedelmesen.

-           Most már az! – kacsintott rá mosolyogva.

-           Anya! – figyelmeztette Lara a nőt zavartan – Hagy mutassam be neked Billt, ő…

-           Már értem, miért vagy eltűnve! – fogott kezet a férfival – Lara anyukája vagyok, de hívj nyugodtan Greta-nak.

-           Jó napot! – mosolyodott el Bill. Greta pontosan úgy nézett ki, mint Lara 20 évvel idősebb változatban, annyi különbséggel, hogy az ő haja szőke volt, Laráé pedig barna. Igazán mulattatta, hogy Lara igen kínosnak vélte a helyzetet.

-           Mi járatban?

-           Hiányzott az én egyetlen kislányom. De ha mondjuk felhívnál és nem csak havonta egyszer…

-           Sok dolgom volt!

-           Azt látom… - nézett végig Billen – Nem rossz fogás! Pont az eseted! – súgta lányának, ám cseppet sem halkan.

-           Anya!

-           Jó, jó, nem szóltam semmit! – kuncogott.

-           Kibírhatatlan vagy… - forgatta szemeit Lara.

-           Remélem, nem a páciensed volt és úgy jöttetek össze, mert az nagyon gáz lenne. Az én kicsikém egyszer már nagyon megégette magát így! De az már évekkel ezelőtt volt, azóta nem is… – fordult most Billhez.

-           Anya! – sóhajtott Lara.

-           Hát…- nyögte Bill bátortalanul.

-           Látom, tészta van! Tudod, hogy vigyázni kell az alakodra édesem, így hogy tartod meg ezt a helyes fiút? És mikor festetted utoljára a hajad? Elmehetnénk egy pedikűr körútra valamelyik nap, ha gondolod!

-           Anya!

-           Esetleg nem tart velünk? A vacsora most lett kész! – ajánlotta fel Bill – Tele szénhidráttal és fehérjével! Tudja, híznom kellene egy keveset!

-           Oh… - fintorgott az étel felé Greta- Nem, nem csak be akartam köszönni! De kedves tőled! Valamelyik nap elmehetnénk vásárolni, nem gondolod?

-           Le vagyok égve anya…

-           Nem értem hogyan, a pszichológusok jól keresnek!

-           Tudom, de lakásra teszek félre.

-           Ó igen… - nézett körbe – Végre megjött az eszed!

-           Bizony! – erőltetett magára egy mosoly félét Lara – Nos, ha nem vacsorázol velünk…

-           Értem én a célzást, megyek is, nem zavarok tovább. Mulassatok jól fiatalok! – sétált az ajtó felé Greta- Nagyon örültem Bill! – mosolygott még hátra, majd kisétált az ajtón hosszú puszit adva közben lányának.

-           Örültem neked anya! – kiabált utána a nő, majd becsukta az ajtót és háttal nekitámaszkodva lecsúszott a földre.

-           Hú… - mosolyodott el Bill.

-           Mindenkinek megvan a maga keresztje… - rántott vállat Lara.

-           Elég kimerítő lehet.

-           Az! És minden egyes alkalommal, amikor itt jár, megjegyzést tesz a lakásra, rám, mindenre, s ilyenkor ekkorának érzem magam! – hüvelyk- és mutatóujját egymáshoz közelítve mutatta. Bill kuncogva sétált oda hozzá, majd leguggolt elé.

-           Szerintem inkább ekkorának! – tolta összébb az ujjakat, mire Lara végre elnevette magát, s ő felhúzta a földről.