Lara copfja ide-oda himbálózott, miközben ő a konyhában ugrabugrált egy pörgős Beatles dal közben. Csípője jobbra-balra mozgott, oda sem figyelve semmire, csupán a dalra és arra, hogy ne égesse oda a palacsintát. Időnként beledúdolt a számba, általában akkor, amikor feldobta a tésztát, ami egy pörgés után hibátlanul pottyant vissza a serpenyőbe. Már estefelé járt az idő, de Bill órák óta nem mutatkozott. Biztosan a szobájában pukkadozott, de amiben a nő reménykedett, az volt, hogy talán ír. Végre ír. Az igazat, és nem közhelyeket. Azokra semmi szükség.

-           All my loving, I will send to you… - énekelt fel Lara, amikor az utolsó palacsintát is sikerült hibátlanul feldobnia - All my loving, darling I'll be true…

-           Hát ez… - rémisztette halálra egy a zenét túlkiabáló hang váratlanul, mire a nő 180 fokot fordulva a sarkán a férfira nézett.

-           Bocsánat! – szaladt a hifihez, s fülig pirulva halkított a zenén.

-           Bocsánatot kér a saját házában?

-           Bocsánat, ha megzavartam, én csak hallgattam, hallgattam és egyre hangosabbra tekertem, mivel…

-           Mivel szereti a Beatlest.

-           Igen… - mosolyodott el Lara.

-           Nem is tudom… másra számítottam.

-           Hogy érti?

-           Más zenei ízlésre. Nem tudom mire, de nem erre. És fel tudja dobni a palacsintát is!

-           Igen! Tudja annak idején én és az anyám… - elhallgatott, amikor látta, hogyan néz rá a férfi. Nem tudta volna pontosan megmondani mit látott a nézésében, de valami arra késztette, hogy hallgasson – Mit… úgy értem…

-           Írtam! – emelte fel a füzetet Bill, mivel Lara tekintete arra vándorolt át.

-           Remek.

-           Igazat. Igazabbat.

-           Remek.

-           Igen… - nézett körbe a szobán várakozóan.

-           Éhes?

-           Főszabály, hogy palacsintára sosem mondhat nemet az ember! – gyenge és szánalmas próbálkozás volt ez a kínos helyzet javítása érdekében, mégis bevált, mert a nő végre megmozdult.

-           Van mindenféle, kakaó, lekvár, esetleg egy kis puding, túró, fahéj, dió, mák, mogyorókrém, kakaó, lekvár, egy kis puding…

Úgy hadart, mint egy zavart tini lány, akinek elmentek otthonról, mégsem tudta befogni a száját. Bill időközben leült az asztalhoz és erőltetett komolysággal nézte őt, ahogy fel-alá járkál és magyaráz. Csodával határos módon sikerült megállnia kibuggyanó nevetését.

-           Túl sokat beszélek… - sóhajtott fel a nő és leült a férfival szemben.

-           Hát…

-           Ne mondjon semmit… egyen.

-           Szép kupac.

-           Én már rá sem tudok nézni, a sütéssel mindig jól lakom.

-           Aha, ismerem. Egy a tányérra, egy a gyomorba.

-           Ez nem így volt! – tiltakozott Lara elmosolyodva magát.

-           Á, csak a „szakadtakat”, igaz? – kuncogott.

-           Jó… elismerem, volt egy szakadt… kettő… - Bill vizslató tekintetét nem bírta elviselni – Három! Három volt, érti? Boldog? – állt fel és a hűtőhöz sétált. Pótcselekvés volt. Képtelen volt nyugton ülni, így inkább kivett egy kis narancslét és töltött magának.

-           Elolvassa? – csúsztatta az asztal szélére Bill a füzetet.

-           Nem! – jelentette ki egyszerű vállrándítással a nő.

-           Tessék? Azt akarja mondani, hogy hiába ültem fölötte órákig és írtam mindenféléről, ami csak eszembe jutott, de maga még csak el sem olvassa?

-           Jó sok minden belefért ebbe a „nem” szócskába, nem igaz? – mosolygott rá Lara.

-           Maga ezt… hogy… mit, miért nem?

-           Mert nem.

-           De…

-           Magának írja, nem nekem!

-           De hát…

-           Csak annyit mondjon meg, jól van?

-           Én… jól. – nézett maga elé a férfi kábán.

-           Miért?

-           Nem tudom, felbosszantott, aztán neki álltam írni és egyre könnyebb lett a mellkasom. Áh, ha most arra akar kilyukadni, hogy az írás tényleg használ, hát akkor… igaza van. – látta be.

-           Igen…

-           Kevésbé is lehetne önelégült.

-           Nem megy… - sajnálkozott Lara, de egy kicsit sem volt őszinte, végül ismét kivillantak szabályos fogai, ahogyan sugárzó mosolyt vetett a férfira- Egyen egy kicsit, utána lefekvés. De holnap már keményebb leszek, nem ússza meg durcizással! Ja, és ha végzett, mosogasson el. Enyém a főzés, magáé a mosogatás! – azzal magára hagyta Billt, aki kis híján sokkot kapott a mosatlan edények kupacától.