-           Ez az, győztem! – ugrott le a futópadról Lara.

-           Egy drogos ellen nem nagy cucc… - kapkodott levegő után Bill.

-           Már nem is olyan nagy a szája, nem igaz? – mosolygott a nő és odadobott neki egy törölközőt.

-           Háháhá! – grimaszolt a férfi, de egyáltalán nem bánta vereségét. Nagyot húzott turmixából és lassacskán légzése is visszaállt a normálisra. El kellett ismernie, hogy jól esett neki a futás, bár a keze remegett kissé, de csak a kimerültségnek tudta be. Egyelőre a tudata nem hiányolta a kábítószert, ugyanakkor a testével még nem tudott mit kezdeni.

-           Kérem! – tartotta a tenyerét a nő.

-           Tessék!  - csapott bele Bill.

-           A naplót, nagyokos! – nevetett, és Bill csak halvány mosollyal az arcán nézte a száját. Biztosan puha. És édes…

-           Tessék… - köszörülte meg a torkát és az ágyra bökött állával, ahol a füzet hevert.

-           Lássuk csak! – ült le vele szemben Lara törökülésben és figyelmesen olvasni kezdett.

Bill kitágult pupillákkal figyelte, amint egy izzadtságcsepp indul a nő hajvonalától a halántékán át az arca felé és mire észbekapott, már felitatta törölközőjével, minek következtében a nő zavartan nézett fel rá. Ajka hirtelen kiszáradt, torka reszelős volt, egy hang sem jött volna ki a torkán. Lara akaratlanul is megnyalta száját, nem volt tudatos mozdulat, mégis elegendő, hogy a férfi tekintetét odavonzza, amitől csak még kényelmetlenebbül érezte magát. Percek teltek el úgy, hogy egymást nézték, tekintetük fogva tartotta a másikét, vagy talán órák is? Egyikük sem tudta volna megmondani, végül a nő kapta el a fejét és ismét beletemetkezett az olvasásba. Bill elkapta a törölközőt tartó karját és felpattant a földről. Idegesen bámult ki az ablakon, muszáj lehiggadnia.

            Lara néhány percig olvasta a füzetet és dühe egyre csak nőtt. Amikor végzett, letette az ágyra, majd felállt és otthagyta.

-           Lara… - ment utána Bill összezavarodva – Mi baja van, maga kérte, hogy…

-           Hogy írjon, hogy emlékezzen, de ez… ez semmi!

-           Hogy érti, hogy semmi? – förmedt rá a férfi.

-           „Nem tudom még, hogy menni fog-e de remélem igen. Egyre jobban érzem magam…” Ez semmi Kaulitz! Blöff! Alibi! Nem ez érdekel.

-           Talán diktálja maga, mit akar olvasni! – tette csípőre kezeit.

-           Az igazat!

-           Ez az igazság.

-           Nem ez az igazság. Megmondtam, hogy nem kell megmutatnia, ha nem akarja. Ne azért írjon, mert úgyis meg kell mutatnia, mert ellenőrizni fogom esetleg. Nem fogom. Magának írjon! Ez az egész túlságosan vérszegény, sőt… még enyhén fogalmaztam.

-           Nem könnyű…

-           Amióta csak itt van, mást sem hallok magától! – sóhajtott a nő.

-           Nem tudom, hogy bírná a helyemben! – vágott vissza Bill.

-           És gondolja, hogy a nyavalygással jobban megy majd? Elég! Fejezze be és lásson munkához végre!

-           Ha nem venné észre, én próbálkozom!

-           Nem, ami azt illeti, nem veszem észre! – húzta ki magát Lara és indulatosan felszegte állát.

Bill szúrós tekintettel méricskélte egy darabig, fogalma sem volt, mihez lenne jobban kedve, lecsókolni az arcáról azt a bosszús arckifejezést, vagy kitekerni a nyakát. És melyik sorrendben végezze ezeket. Fújtatva fordított hátat neki, szobájának ajtaja hangosan csapódott be háta mögött. Lara ekkor engedte ki a tüdejében tartott levegőt és reszkető térdekkel ült le az egyik konyhaszékre. Ajkainak szélén apró mosoly bujkált, ahogy a férfi ajtajára meredt. Küldetés teljesítve…