*Tom szemszöge:*

„Felment lefeküdni, azt mondta fáradt…

Már megbántam, hogy úgy kiabáltam vele, nem kellett volna. Biztos csak azért ment fel, hogy ne kelljen velem lennie és vitáznia. De nem tehetek róla, feldühített, hogy eddig titkolta. Felmegyek, megkérdezem éhes-e, muszáj ennie a pici érdekében is!

-Emma! – nyitottam be a szobámba suttogva – Biztos nem vagy éhes?

Semmi válasz, biztos már alszik.

A szekrényemhez mentem és kivettem magamnak egy takarót, de nagy hiba volt az ágyam felé visszafordulni. Az előbb nem is láttam, hogyan fekszik… féloldalasan feküdt, az egyik párnámat a hasánál tartva. Az egyik kedvenc pólóm volt rajta, aminek az alja felcsúszott a combja tetejéig, így a lábát szabadon hagyva. A takaró is csal félig volt rajta és halványan mosolygott. Őrülten megkívántam, és vissza akartam őt kapni. Nem csak azért, mert a születendő csöppségem anyja, hanem sokkal inkább, mert szeretem őt. Visszaraktam a takarót a szekrénybe, levetkőztem alsógatyára és bemásztam mögé. Óvatosan átöleltem, nehogy felébresszem.

Nem várt reakció következett, nem ébredt fel, hanem álmában közelebb bújt hozzám és a fenekét az ágyékomhoz dörgölte, amitől teljesen kész lettem. Ha nem aludt volna, 100%, hogy letámadtam volna!”

Este 11 körül felébredtem arra, hogy éhes vagyok, úgyhogy le akartam menni enni valamit, de nagy meglepetés ért. Tom ott feküdt mellettem és engem ölelve aludt. Nem volt rajta semmi, csak egy alsógatya, gondosan lecsúsztatva a csípőjéig. Az az izmos felsőtest… az a halvány félmosoly álmában. Azok az ajkak… ha nem aludt volna, letámadtam volna, az biztos. Lehet, hogy csak a hormonok teszik, de akkor is megkívántam. Na igen, a terhesség rendesen összekuszálja az érzéseimet.

Meg akartam csókolni…

Meg akartam csókolni… és ezt az érzést sehogy sem tudtam legyűrni. Felültem és néztem, ahogy alszik. Hosszú percekig csak néztem, míg rászántam magam a cselekvésre. Közelebb hajoltam hozzá, nyelvemet a szájához érintettem, aztán adtam egy hosszú puszit rá. Ajkaim után kapott és ettől annyira megijedtem, hogy az ágy másik végéig húzódtam.

-Emm… - hallottam rekedtes hangját.

-N-ne haragudj! –kaptam a szám elé.

-Viccelsz? Dehogy haragszok! –ült fel ő is.

-De ez…

-Miért csináltad? –jött közelebb.

-Én… én… én, én, én nem is tudom! Csak… -hátráltam a falig.

-Csak?

-Csak… - megcsókolt, én pedig átöleltem és viszonoztam- Ez… (csók)… nem jelenti azt, hogy mi…

-Css… - húzott magához, majd újra megcsókolt.