-Miért nem mondtad el? –vágódott le a kanapéra Tom, de én csak álltam tovább.

-Én… elakartam…

-Ó, igen? És vajon mikor? Ha már nagykorú lesz?

-Ne beszélj így velem!

-Miért, te talán szebben beszéltél velem?

-Volt rá okom, te is tudod!

-Örülhetsz, most nekem is van! Eltitkoltad, hogy apa leszek, mit vártál?

-Ma akartam elmondani! Azért jöttem!

-Mióta tudod?

-Másfél hete…

-Ez csúcs! Szóval lett volna vagy száz alkalmad, hogy közöld!

-Elég Tom, te nem tudod, mit éltem át az elmúlt időszakban! Mondjam el úgy, hogy tudom, csak játszottál velem is? Ne mond, hogy úgy örülsz neki! Kölnben nevelem fel a segítséged nélkül!

-Nem veheted el tőlem, ugyanannyi jogom van hozzá, mint neked!

-Mégis miért akarnád őt? Mit képzelsz, majd visszaköltözök, hogy neked kényelmesebb legyen?

-Pontosan ezt fogod tenni! Emma ezek szétszednek téged, lásd már be, hogy egyedül nem megy!

-Megoldom!

-Miért akarod tőlem elvenni?

-Miért? Ez még kérdéses? Nos, akkor lássuk csak! Szórakoztál velem, csak a kis terved része voltam. Kockáztassam meg, hogy a gyerekünkkel is ezt csináld? Nem Tom, elég volt nekem csalódnom. És most elmegyek! –indultam a kijárat felé.

-Várj! Hová mész? –szólt utánam.

-Öhm… Katehez!

-Billel van moziban…

-Akkor Barbyhoz!

-Elutazott!

-Akkor szállodába!

-Miért nem maradsz inkább itt?

-Miért maradnék…

-Késő van, nem mész sehová! Ráadásul tuti, hogy elkapnának a rohadékok!

-De…

-Tiéd lehet a szobám, én majd a kanapén…

-Szó sem lehet róla. Majd én alszok a kanapén. Nem túrlak ki!

-Elég Kicsim, vita lezárva! Tiéd a szobám, enyém a kanapé!

-Öh… -akadtam fenn egy szón.

-Ne haragudj…

-Tom…

-Éhes vagy?

-Nem! Inkább… most lefeküdnék! Fáradt vagyok.

-Akkor áthúzom a paplant és a…

-Hagyd csak, nem fontos. – mentem fel a lépcsőn.

-Jó éjt! – kiabált utánam.

-Neked is. –bementem a szobájába és egyből kész lettem. Tom illat mindenhol. Mélyet szippantottam és bizsergető érzés járta át minden porcikámat.

Kivettem a szekrényéből egy pólót és átvettem azt. Bemásztam az ágyába és mosolyogva aludtam el.