-           Jó reggelt! – köszönt rá jókedvűen a férfi, aki a konyhában serénykedett. Lara orrát ekkor érte el a friss kávé illata, mire a gyomra éhesen kordult meg.

-           Bill? – hitetlenkedve bámult rá.

-           Igen! – nézett körbe zavartan – Miért, kit lát? – mosolyodott el.

Lara tényleg úgy érezte magát, mint aki hallucinál.

-           Foglaljon helyet! – mutatott az egyik székre Bill, ami előtt az asztalon már oda volt készítve a tányér. Lara tekintete előbb az asztalra, majd a pultra vándorolt a táskájához. A lakáskulcsa ott volt mellette, tehát a férfi kivette. Elmehetett volna, mégsem tette meg. Vajon miért? A férfi követte a pillantását, aztán halványan elmosolyodott.

-           Elmehettem volna…

-           Igen…

-           Arra kíváncsi, miért nem tettem meg…

-           Igen…

-           Kávét?

-           Kérek, köszönöm!

Miután mindketten helyet foglaltak és megitták a kávét, Bill lassan belefogott.

-           Elmehettem volna. Még az a járőr sem lenne gond…

-           Tudom… Mégsem ment el.

-           Jó az a tükör az ajtó mellett. – kapta el a tekintetét Bill – Gondolom, abban ellenőrzi a külsejét indulás előtt.

-           Igen.

-           Nem csak arra jó… - nézett vissza a nőre – Már megvolt a kulcs, le akartam lépni. Zártam ki az ajtót és a tekintetem megakadt magamon a tükörben. Szembe néztem magammal, ha úgy tetszik.

-           Mit látott?

-           Magamat vörös szemekkel és nem tetszettem magamnak…

-           Nem csak a vörös szeme a…

-           Tudom!

-           Szóval belátta, hogy le kell szoknia…

-           Sokszor láttam már be, de ilyen komolyan még nem gondoltam.

-           1 hónapunk van rá Bill.

-           Tudom! Menni fog!

-           Bízik bennem? – fogta meg a kezét Lara – Ez csak így megy.

-           És maga bennem?

-           Igen!

-           Kössünk alkut!

-           Már vártam…

-           Azt mondta, bízik bennem!

-           Én bízom magában, bízom magamban is, maga bízik bennem. De magában is?

-           Hm… Jók a kérdései…

-           Ezért fizetnek! – mosolyodott el Lara lágyan.

-           Szóval be fog zárni?

-           Nem, a ma reggel után nem…

-           Köszönöm.

-           De a hálószobám tabu!

-           Természetesen. – mondta Bill és megszorította a nő kezét. Akkor eszméltek rá, hogy még mindig fogják egymás kezét. Zavartan húzták vissza végtagjaikat.

-           Jól van! – állt fel Lara – Hadművelet indul. Nagyon ki van száradva, ezért minden nap öntök magának egy bizonyos mennyiségű vizet, amit a nap folyamán meg kell innia. És csont sovány, ez ellen is tehetünk. Az elvonási tünetei már keményebbek lesznek, de tudom, hogy menni fog. A színe is vissza fog térni előbb-utóbb, az életkedvéről már nem is szólva. Ha összefogunk, menni fog ez!

Bill csak nézte és hallgatta. Hallgatta, mégsem hallotta, mintha némafilmet nézett volna, csak bámulta a nő ajkait és magabiztosságtól csillogó szemeit. Ő az utolsó esélye. Ő az őrangyala, akit meg sem érdemel, de tenni fog róla, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét…