A második éjszakán Lara szintén nem alhatott sokáig, ugyanis hajnalban arra ébredt, hogy szomjas, így kiment a konyhába egy kis vízért. Hallgatózott a vendégszoba ajtajánál és nem tetszett neki, amit hallott. Bill szaporán vette a levegőt és halkan nyögdécselt. Kinyitotta az ajtót, a férfi csurom vizesen feküdt az ágyban, a takaró a földön hevert, kezével a lepedőbe kapaszkodott, karján megduzzadtak az erek. Kőkemény elvonási tünetek…

-           Bill…

-           Jól vagyok, menjen vissza aludni.

-           Nem, nincs jól.

-           Majd visszaszámolok 100-tól… - jegyezte meg gúnyosan.

-           Hozok egy kis vizet!

-           Nekem nem vízre van szükségem! – csattant fel a férfi.

-           De igen, pontosan arra van! Szárítkozzon meg!

-           Hagyjon békén… - szűrte a fogai között, de Lara elengedte a füle mellett és kiment. Pár perccel később tért vissza, Bill a fal felé fordulva nyöszörgött.

-           Bill… hoztam vizet!

-           Ne… - nyöszörgött – Könyörgöm, adjon egy altatót!

-           Nem tehetem… - Lara nagyon sajnálta a férfit, legszívesebben adott volna neki valamit, de nem teheti. Nem ezért van itt, hanem hogy meggyógyítsa.

-           Akkor menjen.

-           Nem! – Lara leült az ágy szélére és gyengéden megérintette a férfi tarkóját, mire az érezhetően nyugodtabb lett. Teste abbahagyta a reszketést.

-           Ha nem cseréljük ki a vizes holmit, meg fog fázni… - súgta halkan.

-           Segítsen aludnom! – fordult felé esdekelve.

-           Számoljon! 100…

-           98.

-           96.

-           95.

-           94!

-           Upsz!

-           Na jó, ha elvicceli… - állt fel Lara.

-           Várjon! – fogta meg a kezét Bill – Komoly leszek, oké? Simogasson!

-           Tessék?

-           Mit nem ért? Simogasson, ahogy az előbb…

Lara elpirulva ült vissza mellé, Bill várakozón nézett rá.

-           Nem harapom le a kezét, hacsak nem kokain csörgedezik benne…

-           Imádja a gonosz tréfáit, igaz?

-           Gondolja, hogy csak tréfa?

-           Teszek róla, hogy az legyen…

-           Hm… szóval 94…

-           92. – súgta Lara, a férfi pedig mélyet sóhajtva lehunyta a szemét, amikor megérezte a puha kezet a tarkóján.

-           90.

-           88.

-           86.

-           84.

-           82… - Bill hangja rekedt volt és fáradt, talán már félálomban volt.

-           80… - ásított egy nagyot Lara és még egyet cirógatott Bill tarkóján…

A nő reggel arra ébredt, hogy a nap besüt az ablakon, kellemesen simogatva az arcát. De valami nem stimmelt, ahelyett a jóleső érzés helyett, ami általában reggel fogta el, amikor kipihente magát, végtagjai most fájtak, zsibbadtak és merevek voltak. Kinyitotta a szemét és azonnal világossá vált a helyzet. Elaludt, miközben Billel számoltak visszafelé. Bill. Hol van Bill? Az ágy üres volt, ő a szélére dőlt, de egyébként a földön aludt. Nagy nehezen lábra állt és benézett a fürdőszobába. Ha Bill elment, neki vége. Ki fogják rúgni. A férfi nem volt sehol. Ennyi volt. Nyitva hagyta az ajtót egész éjjel, bármikor megszökhetett, talán már órák óta. Ő pedig mit csinált? Aludt. Gratulálok Lara. A táskájában biztosan megtalálta a lakáskulcsot és azóta már ki tudja hol jár. A ház előtt parkoló járőrt nem nagy kihívás kicselezni. Búcsúzz el a karrieredtől Lara …

Viszont amikor kivánszorgott a konyhába, azt hitte, menten felsikít!