-           Ne? – nézett fel Billre a nő- Miért? Azt csinálok, amit akarok, nem? Ez csak egy kis drog… mi bajom lehetne…

-           Elment az esze? Hogy mutogathat nekem drogot? És… és különben is mit képzel? Nem teheti.

-           Miért nem?

-           Még kérdi? Úgy akar kinézni, mint én??? – csattant fel a férfi, mire Lara arcán elégedett mosoly jelent meg – Mi az?

-           Ez csak egy közönséges cigi, az pedig tejpor…

Bill zavartan nézett a nőről a porra, majd a porról a füstölgő cigarettára, aztán ismételten a nőre.

-           Átvert…

-           Még van remény… - eresztette el a füle mellett – Nem akarta, hogy olyan legyek, mint maga. Ezzel akár akarja, akár nem, beismerte, hogy a függőség rossz!

-           Csessze meg! – gyilkos tekintetet küldött a nő felé.

-           Ez számomra elég bizonyíték! – nyomta el a cigit, lesöpörte a port és a férfira nézett.

-           Mire?

-           Hogy tudjam, még nem késő!

Átkozott perszóna! Bill Kaulitz fel-alá járkált a szobájában egész délután. Most aztán rendesen belesétált a csapdába. Valamiért mégsem tudott rá haragudni, kellemesen bizsergető érzés haladt végig a testén, de nem tudta biztosra, hogy ez nem-e csak egy újabb elvonási tünet. A nő okos, nem véletlenül pszichológus. De megbízhat benne? Manipulálta őt, és végül elérte, amit akart. Bill is kezdett neki hinni. Talán tényleg sikerülhet… De hogy sikerülne, amikor a felügyelőtisztje is lemondott róla? És ő maga is. Ugyanakkor a családja még nem. A testvére sem és az anyja sem. Miért esik akkor ennyire nehezére önmagában bíznia?

-           Gondoltam, átjövök beszélgetni… - kopogott be Lara, majd nyílt is az ajtó.

-           Eleget beszélgettünk délután.

-           Hoztam egy kis cukrot, nem kér?

-           Nem.

-           Akkor egyedül eszek…

-           Maga a cukros néni, mit akar tőlem?

-           Már mondtam.

-           A csesztetésemen kívül gondoltam!

-           Kap egy futópadot!

-           Egy micsodát?

-           Futópad, tudja. Az ember beállít egy bizonyos szintet, és fut rajta…

-           Mondja, megnézett maga alaposan? Úgy nézek én ki, mint aki szeret futni?

-           Igen, úgy!

-           Elment az esze. – nevetett fel hitetlenkedve Bill, és leült az ágyára.

-           Hogyan kezdett el drogozni? Mikor nyúlt hozzá először?

-           Úgy érti, hogy a gimis füves cigiket leszámítva?

-           Úgy értem, ahogyan mondtam!

-           Maga tényleg nem hagy békén… - sóhajtott lemondóan.

Lara csak csendesen leült mellé és pár percig nézték egymást.

-           Pár éve. Mindig is énekes akartam lenni, jártam a klubokba, felléptem bárhol, még karaokéztam is, ha muszáj volt, hátha felfedeznek. Szánalmas lúzer voltam akkoriban.

-           Inkább bátor. És aztán?

-           Minden éjszaka mentem valahová és kezdtem kimerüli a hajnalig tartó banzájoktól. És persze gondolhatja, milyen alakok is megfordulnak a klubokban, szóval érti… először egy kis lazulásra vágytam, de aztán már az sem volt elég… a többi már tudja…

-           Maga egy idióta. – állapította meg Lara, kegyetlenül az arcába kellett vágnia, nem tehetett mást. Nem noszogatásra van szüksége, hanem őszinteségre.

-           Elpirulok a sok bókjától.

-           Mondja, alvásról és kávéról még sosem hallott?