-           Tud valamit a családomról? Hogy viselték? – kérdezte a férfi, amikor Lara bevitte neki a pirítóst és a tejet.

-           Milyen családjáról?

-           Kávé nincs?

-           Mi az a kávé?

-           Mi baja van?

-           Kinek?

-           Á, értem, addig nem hajlandó normálisan kommunikálni velem, amíg meg nem fürdöm, igaz?

-           Nem! Addig nem vagyok hajlandó normálisan kommunikálni magával, amíg nem fürdik, nem borotválkozik, és nem mos fogat! És az Isten szerelmére, vegye már le azt az átkozott sapkát a fejéről!

-           Ha azt akarja, hogy a sapkát is levegyem, azért minimum kakaó jár!

-           A zsarolást a dílerektől tanulta?

-           És magának ki vágta fel ennyire a nyelvét, hasfelmetsző?

-           Úgy látszik, ahhoz még nem szívta el az agyát, hogy visszavágjon! – indult kifelé Lara, de még kivette a férfi kezéből a tejes bögrét – Hozok magának kakaót…

-           Kitalálom, csak le kell fürdenem és a többi, és a többi…

-           Kap egy órát!

A férfi nagyot sóhajtva nézett a bezáruló ajtóra. Gyűlölte, ha mások megmondják, mit tegyen, nem bírta elviselni. De már neki is tele volt a hócipője a külsejével, csak azért nem borotválkozott, hogy lázadjon, s egy idő után már megszokta. A fürdőszobába ment és belenézett a tükörbe. Egy vad idegen, negyven év körüli hajléktalan tekintett vissza rá, barna szeme szomorúan meredt előre. Levette a sapkát, mely alól félhosszú haja bújt elő. Látta már jobb állapotban is. Talált egy ollót a piperés szekrényben, csodálkozott is, hiszen minden más, például a gyógyszerek eltűntek, a nőnek gondja volt rá. Csak fogkefe, fogkrém, borotva, hab, sampon és tusfürdő volt bent egy törölközővel és némi tiszta ruhával. Ismét az ollóra nézett és a csuklójához tartotta. Mennyivel egyszerűbb lenne most véget vetni az egésznek. Nem okozna több csalódást a testvérének, sem az anyjának, sem senki másnak. De tudta, hogy azzal okozná nekik a legnagyobb fájdalmat, ha eldobná az életét. Csak ez tartotta vissza őt hosszú évek óta…

Nyelt egyet, majd újfent saját szemébe nézett a tükörben. Nem volt olyan könnyű a feladat, mint az ember gondolná. Megengedte a vizet a kádban, levetkőzött és beleült. Erősen dörzsölte magát az illatos zselével, bárcsak ennyi segíthetne a teljes megtisztuláshoz. Ő meg akart gyógyulni, de úgysem fog menni, feladta már régen… ahogyan a felügyelőtisztje is. És Lara is fel fogja… csupán idők kérdése.

Végezve a fürdéssel, ismét a tükörhöz lépett és eltüntette a szakállát. Már el is felejtette azt a bizonyos anyajegyet az arcán, amihez hasonló van testvérének is. A szakáll és a bajusz miatt alsóajka egészen vékonynak látszott, most ismét vastagnak tetszett. Régi önmaga nézett vissza rá, de mégsem volt az igazi. Szeme alatt vöröslő karikák húzódtak, arca sápadt volt és megviselt. Fogta az ollót és rövidebbre vágta haját.

Amikor mindennel végzett és felöltözött, kicsit jobban érezte magát. Larának le fog esni az álla. Csak nehogy túlságosan is bizakodjon. Ő sem volt hülye, pontosan tudta, hogy egy hónap alatt nem fognak elérni semmit, mégis jobb érzés fogta el attól a képtől, amit látott. Alaposan fogat mosott és régi gönceit egy kupacba gyűrve a sarokba dobta.

Lara éppen telefonált a főnökével és közölte vele, hogy a sürgős ügy miatt most mást nem vállalhat, szigorúan elsőbbséget élvez. Amikor meghallotta csobogni a vizet a vendégszobából, diadalittasan elmosolyodott. Végre kipipálhat egy újabb lépést. Lassan, de biztosan.

-           Hol van a kakaóm? – dörömbölt az ajtón a férfi másfél órával később.

-           Viszem! – pattant fel Lara. Most már tényleg meg kellene néznie a nevét, hogy hívják… Kinyitotta az ajtót, majd amikor meglátta a férfit, tátva maradt a szája.

-           Azt hiszem, még nem mutatkoztam be… Lara Grant, az én nevem Bill Kaulitz.