Lara megtette az első lépést, sértegette a férfit, amitől azt remélte, az majd észbe kap és rendbe szedi magát. Ez az egész pontosan úgy működik, mint amikor az ember elmegy fodrászhoz, és utána új embernek érzi magát és jobb kedve lesz. Önbizalmat ad egy úgy frizura, egy manikűr, vagy egy új cipő, és ha az ember a külsejével nem elégedett, hogy legyen a bensőjével?

Amíg a vacsorának szánt rakott tészta a sütőben sült, Lara a haditerven dolgozott. Egy hónap nem valami sok, mondhatni borzalmasan kevés, de nem most először kell a nulláról felküzdenie magát, menni fog ez, ha hisz magában. Már csak azt kell elérnie, hogy a férfi is bízzon önmagában. Gondosan áttanulmányozta az aktát és annak megfelelően építette fel a tervet. Megtudta, hogy szerető családja van, akik aggódnak érte, ez a velük való találkozás alkalmával ki is derült.

-           Kérem, segítsen rajta, azt mondják, maga a legjobb! – Simone Trümper, az anya olyan törékenynek tűnt aggódó tekintetével, hogy Lara komolyan megsajnálta, s nem értette, hogyan csúszhat valaki olyan mélyre, ha ennyi szeretetet kap otthonról. Itt valami nagy fájdalom történhetett, de az akkor sem ok arra, hogy droghoz nyúljon az illető.

A családjára és a bűntudatra fog alapozni, mert úgy látta, hogy a szerettei nagyon összetartóak, még abba is belementek, hogy egy hónapig ne látogassák, a siker érdekében bármire hajlandóak lettek volna, és ezt tisztelte bennük. A kérdés persze az, hogy érdekelni fogja-e a férfit.

Amikor kész lett a vacsora, bekopogott a vendégszobába és figyelmeztette a férfit, hogy menjen távolabb az ajtótól.

-           Jó étvágyat! – tette le elé a tálcát Lara a pohár vízzel együtt.

-           Maga főzte?

-           Igen.

-           Biztos finom…

-           Miért nem fürdött meg?

-           Nem hozott nekem egy cigarettát? – kérdezett vissza.

-           Nem dohányozhat!

-           De maga meg igen?

-           Honnan…

-           Éreztem magán…

-           Csodálkozom, hogy még van szaglása…

-           Ha maga leszokik, én is!

-           Én nem vagyok függő!

-           Nem? Hát én sem! – rántott vállat a férfi, majd hátradőlt az ágyon és a plafont kezdte bámulni.

-           Fürödjön meg! Jó éjszakát! – csukta rá az ajtót Lara dühösen.

Töltött magának egy bort, s az mellé falatozta a vacsorát. Elmosogatott, elpakolt, majd a szobájába vonult, hogy letusoljon és lepihenjen végre. Hajnali kettőkor azonban arra ébredt, hogy a szomszéd szobából valaki hangosan dübörög az ajtón. Mi a… felpattant az ágyból és a vendégszoba ajtajához rohant.

-           Mi a fenét művel? – kérdezte álmosan.

-           Ó, csak nem aludt már?

-           Ó, csak de és maga pontosan tudta! Mi a fenéért van még ébren?

-           Nem tudok aludni, adjon egy kis altatót!

-           Ez elég gyenge próbálkozás, nem gondolja?

-           Na, csak egy kicsit! Akkor végre maga is tud majd aludni tőlem…

-           Lefürdött már?

-           Nem. – érkezett a válasz egy sóhajt kíséretében.

-           Megborotválkozott már?

-           Nem.

-           Fogat mosott már?

-           Nem.

-           Ennyit erről. Na feküdjön vissza szépen és hallgasson végre!

-           És maga kidobta már a cigarettáját?

-           Nem.

-           Ennyit erről!

A nő ugyan nem látta az arcát, mégis meg volt róla győződve, hogy elégedett vigyor terül szét rajta, de nem fogja hagyni magát. Most ő irányít, és ha durvának is kell lennie, akkor is eléri majd, amit akar. A konyhai kukához sétált, kivette a táskájából a cigarettás dobozt, de még két szálat kivett, és egy egyszerű mozdulattal beledobta a többit.

-           Maga jön! –kiáltott vissza, aztán visszatrappolt a szobájába.