-           Te mit…

-           Ki ez a helyes bácsi? – kapaszkodott Claire karjába Amanda félénken a férfi felé pislogva.

-           Nagyon köszönöm a koszorút, most menj játszani a többiekkel egy kicsit, rendben? – guggolt le a lányhoz, adott egy gyors puszit az arcára, majd minden figyelmét visszairányította Tomra.

-           Nagyon édes… - mondta.

-           Az… mindegyik az! Ne haragudj, de nem értem, te hogy… hogyan találtál meg, vagy…

-           Ó, én vagyok az ételszállító, mármint tőlünk rendeltetek!

-           Ava intézte…

-           Igen.

-           Nem tudtam, hogy téged hívott…

-           Én pedig nem tudtam, hogy itt leszel.

-           Értem.

-           Hát igen… - nézett a szaladgáló gyerekekre Tom- Ez az egész… nagyon klassz.

-           Köszönjük.

-           Mi ez pontosan?

-           Ava és én rendezvényszervezéssel foglalkozunk, alapítottunk egy céget, nagyjából fél éve. – egy pillanatra elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy nem csak ennyi történt fél éve, de eddig igyekezett megfeledkezni róla. Azonban most, amikor a cég biztos alapokon állt, már nem maradt, ami kellően elvonná a figyelmét. Pláne úgy, hogy a férfivel beszélget.

-           Ez nagyszerű.

-           Igen. A saját főnökeink vagyunk. Ava létrehozott egy alapítványt is, számukra rendeztük most ezt az egészet.

-           Marilyn Gyermekei… - emlékezett vissza Tom a megbízó szerződésre.

-           Igen.

-           Miért ez lett a neve?

-           Tudtad, hogy Marilyn Monroe sokszor volt terhes? A sors kegyetlen fintora, hogy ő, akit mindenki szex szimbólumnak és a legnőiesebb nőnek tartott, egyetlen gyermeke sem lehetett, a média áldozata volt. Több mint kilenc abortusza volt. Ava nagyon tisztelte őt, amiért felemelt fővel viselte az őt ért veszteségeket és mivel az én nevem is Monroe, bár semmi közöm ahhoz a családfához, úgy vélte, tökéletes név lenne az alapítvány számára.

-           Valóban tökéletes.

-           És te? Mivel foglalkozol?

-           Még mindig a Keppler Hotel éttermében, de már mint séf helyettes. Pierre jövőre nyugdíjba megy és nyit egy éttermet. Megkért, legyek a főséfje, sok lehetőséget lát bennem.

-           Ez fantasztikus.

-           De nem vállalom.

-           Miért nem?

-           Sajátot akarok. Évek óta gürizek, hogy bizonyíthassak, és úgy érzem, most jött el az idő, az én időm. Saját éttermet fogok nyitni, az alaptőkém már megvan, már tárgyalok az illetékesekkel és az öcsém is rengeteget segít, mindenben támogat.

-           Ezek nagy tervek.

-           Azok.

-           De tudom, hogy menni fog. – nézett fel a férfira és akkor jött rá, hogy életükben először beszélgettek egymással száz százalékosan őszintén. Keserűség fogta el.

-           Claire, Claire! – futott oda Amanda könnyáztatta arccal.

-           Mi történt kincsem?

-           Elvágtam a kezem egy fűszállal. Készíteni akartam Avá-nak is egy koszorút…

-           Nincsen semmi baj, hadd nézzem! Ez semmiség, még csak nem is vérzik, de azért adok rá egy gyógy puszit, biztos ami biztos. – kacsintott és sok apró puszit nyomott a kislány kezecskéjére- Már jobb is, igaz?

-           Sokkal! – mosolyodott el Amanda, Claire letörölte a könnyeket az arcáról, majd útjára engedte ismét. Amikor ismét Tomra nézett kissé kellemetlenül vette tudomásul, hogy az furcsán nézi őt.

-           M-mi az?

-           Semmi… - válaszolt rekedten, de a szeme még mindig csillogott.

-           Nekem mennem kéne… mindjárt beszédet mondok és…

-           Igen. Nekem is…

-           Örülök, hogy láttalak. – vallotta be őszintén a nő és sóvárogva nézett hol Tom szemeibe, hol az ajkaira.

-           Én is. – mosolyodott el halványan és az ajkait rágcsálta - Nos… szia.

-           Szia… - súgta hangtalanul Claire és nézte a férfi egyre távolodó alakját.