Ava egy héttel később repült vissza a családjával Párizsba, Claire kint várta őket a reptéren. Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek, Claire az R. Kipling Hotel-hez vitette őket, ahol a tetőtéri lakosztály lesz az övék. Szándékosan nem a Keppler Hotelben foglalt nekik, és Ava tapintatosan nem szólt semmit.

-           Nos? Hogy vagy azóta? – kérdezte vacsora közben a szupermodell, ő maga főzött aznap és mind a négyen együtt vacsoráztak.

-           Mióta kiderült, hogy Tom hazudott? Pocsékul, de igyekszem minél kevesebbet gondolni rá… kell most egy kis idő.

-           Igazán nem akarom elrontani a hangulatot, de te sem voltál a legőszintébb vele.

-           Tudom… És épp ez a legrosszabb az egészben. Az egész kapcsolatunk hazugságon alapszik.

-           Nem egy rózsás helyzet…

-           Tudom.

-           És úgy gondoltad, hogy a munkába temetkezel? Elvonod a figyelmed?

-           Igen! Valami teljesen mást akarok csinálni, azt hiszem, több van bennem egy asszisztensnél.

-           Én nem csak hiszem, de tudom is. És azt hiszem, nem is annyira különböznek a mi vágyaink.

-           Mire gondolsz?

-           Kemény időszak áll előttünk, de tudom, hogy sikeresek leszünk, ha mindent beleadunk a jó ügy érdekében!

-           Annyit dolgozom, amennyit csak kell!

-           Akkor koccintsuk közös projektünkre! – emelte fel pezsgős poharát Ava- és a jövőbeni sikerekre! Reméljük a mi társulásunk gyümölcsöző üzletet von majd maga után!

-           Ránk! – mosolygott Claire boldogan és már alig várta, hogy elkezdjék a közös munkát, s amikor Ava elmesélte, mire gondolt, meg kellett állapítania, valóban ugyanarra gondoltak. Boldogan, ám kellemes izgatottsággal hagyta el a hotelt és egészen hazáig vigyorgott. A kikötőnél megállt egy kicsit, s a korlátnak támaszkodva nézte a vizet. Az elmúlt egy hét alatt most először tűnt újra vonzónak ez a látvány. A kellemesen langyos esti levegő belekapott dús hajába, imádta ezt az érzést. Lehunyta a szemét és mélyet lélegzett. Megfordult és a piac felé nézett. Az árusok most barátságosnak tűntek ismét, az illatok újra melegséggel töltötték el. Azonban az Eiffel-torony látszódó csúcsa ismét egyedül volt, magányosan fénylett a messzeségből, mintha azt figyelné, mennyire egyedül van. Elkapta a tekintetét és határozott léptekkel indult a lakása felé. Talán az elkövetkezendő tengernyi munka majd eltereli a figyelmét és végre nem gondol majd Tomra. Pedig gondolni akart, de felesleges. Elszúrták az egészet, így hogyan bízzanak már egymásban?

            A következő pár hétben rengeteg dolga akadt, irodát bérelt, hivatalos ügyeket intézett, ide-oda szaladgált. Sok munka járt egy rendezvényszervező cég létrehozásával és bár bűntudata volt, amiért a legtöbb pénzt Ava fektette bele, a modell nem tett erre megjegyzést, élvezte az új munkát, és Claire megtett minden tőle telhetőt, egyiküknek sem lehetett panasza a másikra. Claire szervezőképességét használta fel, Ava pedig régi kapcsolatai lévén több befektetőt szerzett, mint azt remélték volna, s úgy tűnt, fél év alatt a cég stabil alapokon állt ahhoz, hogy megszervezhessék első prezentáció jellegű rendezvényüket és Claire nagyon izgatott volt. Napokkal előtte egy szemhunyásnyit sem aludva mindent újra átnézett, ellenőrzött. A helyszín az Eiffel-torony lábánál elterülő csodás park, a dekorációk rendben voltak, az ételt Ava intézte. A rendezvény a Marilyn Gyermekei alapítvány részére készült, melyet Ava hozott létre a rászoruló gyermekeknek, akiknek idő előtt hunytak el szüleik, vagy akikről csak szimplán lemondtak. Az alapítványban a legkülönbözőbb gyermekek voltak, 4 éves kortól 16 évesig. Claire büszke volt rá, hogy részt vehetett benne, amiben csak tudott, segített nekik, sok kis barátja lett, a gyerekek imádták őt, ahogyan Avát is és azt a néhány felvett nevelőt is, akik segédkeztek a felügyelésben és a gyermekek számára fenntartott épület sikerességében is.

-           Minden készen áll! – rohant oda Ava izgatottan, amikor meglátta Claire-t. Eddig sem tűnt idősnek, de mintha ez a fél év még jobban megfiatalította volna. A szeme egyfolytában csillogott, mintha új szerelemre talált volna.

-           Igen! A gyerekek már itt vannak, kint labdáznak és szaladgálnak, úgy tűnik, jól érzik magukat!

-           Akkor már megérte! Az ételek is megérkeztek, azt hiszem, egyelőre nincs más dolgunk, mint learatni munkánk gyümölcsét.

-           Claire! Claire! Csináltam neked valamit, gyere! – szaladt oda egy 7 éves kislány a nőhöz, hatalmas barna szemeinek nem lehetett ellenállni, így Claire mosolyogva követte ki a parkba.

-           Mit kapok Amanda? – guggolt le a kislány elé.

-           Csináltam egy koszorút! – vette fel a fűből a virágokból eszkábált fejdíszt és feltette  a saját fejére- Neked is van! Kéred?

-           Még szép, hogy is néznék ki fejdísz nélkül!

-           Én vagyok a hercegnő, te pedig a jó tündérem! – jelentette ki Amanda, Claire szíve pedig elszorult. Sosem gondolt még bele, mit jelenthet a gyerekeknek az a segítség, amit nyújtanak, ő ezt természetesnek vette. Ő Amanda jó tündére…

-           Ez gyönyörű! – csuklott el a hangja és megölelte a kislányt.

-           Tényleg tetszik?

-           Hát persze, imádom, ez…

-           Gyönyörű… - mondta valaki a háta mögül, ő pedig mosolyogva fordult a hang irányába.

-           Ponto… san… - akadt el a lélegzete, amikor nem mással, mint Tom Kaulitz-cal nézett farkasszemet fél év után először.