-           Nincs itthon… - tért vissza a lányhoz Tom, amikor körbejárta a házat, de testvérét nem találta – Talán még ott van és a nagy tervezőket cserkészi be! – mosolyodott el – Nem tudom, meddig tart az ilyen…

-           Sokáig! – vágta rá Claire – Szóval ez most nem jött össze, de majd mindenképp valamikor…

-           Várj még, beszéljünk, azt ígérted, megmagyarázod…

-           Igen. Azt. – sóhajtott fel a lány lemondóan. Ezt már nem ússza meg.

-           Mi volt a baj? – ültette le a kanapéra a férfi és figyelmesen nézte az arcát.

-           Egy félreértés, butaság az egész.

Meg akarta mondani neki, hogy mindent hallott, de tulajdonképpen az a minden semmi volt. Bármi jelenthetett bármit, amit az öccsének mondott azon az estén a piacon, ha elmeséli Tomnak, hogy hallgatózott, még ő fog csalódni benne.

-           Na… - simogatta meg az arcát.

-           Azt hittem, láttalak egy nővel a városban, de tévedtem. –hadarta el Claire, a térdét pásztázva.

-           Ennyi? – mosolyodott el Tom- Senki mással sem láthattál Claire. Nekem csak te vagy.

-           Igazán? – nézett fel rá.

-           Igazán! – csókolta meg szerelmét gyengéden a férfi és magához húzta – Senki, senki más… - súgta ajkainak. Claire már el is felejtett mindent, Tom minden csókjai úgy hatottak rá, mint egy jól irányzott ütés a tarkójára, ami amnéziát idéz elő, s ő megfeledkezik tőlük mindenről. Nem ez volt az első eset.

Claire bűntudatot érzett és dühös volt magára, amiért ezt az alkalmat is kihagyta, anélkül, hogy bevallotta volna, ki is ő. Tom mit sem sejtve kényeztette a nyakát, halvány csókokat szórt szét a nő mellkasán, amitől az már semmi másra nem volt képes, csak élvezni az egészet. Jól eső sóhajjal húzta magához a férfi fejét, hogy tűzforró csókban forrjanak össze farkaséhes ajkaik. Claire egyszer csak a puha és kellemesen hűvös ágyat érezte a hátán, észre sem vette, amikor Tom felemelte és behozta ide, de nem is érdekelte, mikor tette. Már csak egyet akart…

Amikor Claire magára húzta őt, a férfi számára is megszűnt a külvilág, egy új univerzumban lebegtek, ahol nem számított senki és semmi más, csak ők és a szerelmük. Ezer csókot akart szétszórni a nő testén és majd’ megőrült, amiért csak egy szája van. Claire halk sóhajai felkorbácsolták, ajkai sóvárogtak a nő ízére, minden csók után egyre csak több és több kellett. Elsöpörte nyakáról a vékony sálat és lesimította ujjatlan trikóját a válláról. Claire odaadóan simult hozzá és felemelte karjait, hogy Tom levehesse róla a ruhát. Pár perccel később már egyikükön sem volt egyetlen darab sem, csupán szerelem vibrált közöttük.

-           Biztos vagy benne? – kérdezte a nőtől, mielőtt végképp köd borulna az agyára.

-           Nem úgy nézek ki? – húzta közelebb a fejét, s miközben csókolták egymást, Tom gyengéden mozogni kezdett…

-           Nem voltam durva? – simogatta Claire karját néhány órával később Tom, miután magához ölelte testét hátulról.

-           Nem voltál durva. – mosolyodott el a lány. Szeme a sötétség ellenére is csillogott. Csillogott az imént átélt szenvedélytől és a férfi iránt érzett szerelemtől.

-           Minden jó volt?

-           Minden jó volt!

-           Na és…

-           Tom! – fordult hátra – Minden tökéletes volt. Aludj! – vigyorodott el.

-           Jó éjt kicsim! – csókolta meg az imádott nőt éhesen.

-           Jó éjt… - bújt közelebb Claire és hatalmas vigyorral az arcán, s a férfi testének kellemesen bizsergető melegét érezve a hátán szenderedett álomba.