-           Készülődsz? – dobta le a kulcsait Tom hazaérve és kérdőn nézett testvérére, aki viszont a dzsekijét vette fel éppen.

-           Igen, ma van az első divatbemutató. Kíváncsi vagyok.

-           Ó, garantálom, hogy le fog esni az állad, egy gyönyörűséges hölgyemény is lesz köztük, aki az enyém! – vigyorgott büszkén a férfi.

-           Az nagyon jó lesz, de divatbemutatóra nem lányokat nézni megy az ember.

-           Akkor mi értelme? – ráncolta a homlokát Tom.

-           Reménytelen! – nevetett Bill.

-           Érezd jól magad! – intett Tom, majd a szobájába vonult.

Mit nem adott volna azért, hogy lássa Claire-t szerepelni, de ha élete végéig dolgozik, akkor sem lesz annyi pénze, hogy vegyen egy jegyet estére. Bill persze más, ő a szakmában dolgozik, a cég fizeti neki, hiszen „kötelező” a részvétel. Most az egyszer irigyelte.

Claire estére lehiggadt a délutáni sokktól, és gőzerővel hajtott, mint minden szervező. Minden modell megkapta, amit akart, mindegyik divattervező megkapta, amit akart, sőt mindenki más megkapott mindent, amit akart, már csak el kell kezdődnie a show-nak. A nő már kezdte érezni a zsigereiben az izgalmat, ezt az érzést szerette, amikor tudta, hogy minden élesben megy. Ilyenkor hozta a legjobb formáját. Profin hárított el minden krízist, s az este előre haladtával úgy tűnt, minden a lehető legtökéletesebben működik, mindenki elégedett. Volt egy fél perce, magához vett egy kis vizet és a paraván mögül figyelte a kifutót, ahol előbb az egyik, majd a másik divattervező vonultatta fel kreálmányait. Voltak különösen extrémek is, de a főpróbáról tudta, hogy a szolidabbak a végére maradnak a harmadik tervezőtől.

-           Már csak egy, már csak egy, már csak egy! – csatlakozott hozzá Ava kissé fáradtan.

-           Ruha? – nyújtott felé egy ásványvizes palackot Claire mosolyogva.

-           Tervező… - sóhajtott a szupermodell.

-           Ennyire fárasztó?

-           Az ember azt hinné, könnyű végigsétálni párszor a kifutón, ami igaz is lenne, ha nem sütne a szemedbe annyi reflektor és nem lenne annyira meleg…

-           Ó…

-           Segítene az egyik ruhával kedves?

-           Persze! – gyors léptekkel eltűntek az öltözőben.

-           Rendben, rendben, mindenki nagyon jó, tökéletes! Előbb te, aztán te, lássuk csak… - irányítgatta a lányokat a rendező, majd megakadt Claire-n a szeme – Maga még át sem öltözött? – sápadt el.

-           Ó, tudja ő nem modell… - sietett a segítségére Ava.

-           Itt senki sem modell kedvesem, angyalok vagytok, tündérek, királynők, amit akartok, csak haladjunk.

-           De én tényleg…

-           Sminkeeeeeeeeeeeeest! – kiabált a férfi, majd Claire-re bökve kisietett.

-           Ne! – próbált védekezni a nő a felé hadonászó emberek ellen, de kevés sikerrel.

-           Hamarabb szabadul, ha hagyja!

-           De én nem vagyok modell!

-           Maga egy istennő, tudjuk! Na! Le ezzel a ruhával!

Percekkel később, ami több órának tűnt, Claire úgy lépett ki az öltözőből, mintha legalább gladiátor összecsapásról jött volna. Ezt érezte belül. Kívülről senki meg nem mondta volna, hogy nem modell, egyszerű barackszínű és kékeszöld szettje üdévé varázsolta vonásait, amiket a harsány, ugyanakkor stílusos smink emelt ki teljesen. A rövid ruha látni engedte csupasz lábát, ám mégsem hatott túl kevésnek halvány barack térdig fűzős szandáljával. Fejére kékeszöld kendőt kötöttek, ami alól dúsan hulltak alá fürtjei, mesésen nézett ki.

-           Sok sikert! – kacsintott Ava, cseppet sem titkolva, mennyire élvezi a helyzetet.

-           Ez nem vicces… - sóhajtott Claire erőtlenül.

-           Még a végén felfedezik.

-           Nem akarom, hogy felfedezzenek.

-           Lányok! – kiáltott oda a rendező –Azt akarjátok, hogy szívrohamot kapjak? Vonszoljátok ide a csinos kis hátsótokat, idő van!

-           Jöjjön! – ragadta karon Ava a nőt, majd a férfihoz siettek.

-           Ezt én nem élem túl… - sápadt el Claire. Délután még nem volt vészes ez az egész, az épület üresen kongott, a divathéten dolgozókon kívül senki sem volt ott. De most az egész tér tömve volt emberekkel, akik mind a kifutót figyelték árgus szemekkel.

-           Ezt én nem élem túl… - lépett fel a lépcső legfelső fokára, majd farkasszemet nézve egy stabil pontra a kifutó végénél, elindult…