Claire sütkérezett a férfi figyelmében, hirtelen olyan boldognak és kiegyensúlyozottnak érezte magát, mint még soha életében. Mintha megtalálta volna a másik felét, aki tökéletesen megvédi őt és kiegészíti.

-           Ez a divathét helyszíne! – mutatott egy nagy épületre Claire, ami mellett elhaladtak.

-           Nem szeretem ezt az épületet…

-           Attól tartok, nem ez a legnépszerűbb épület Párizsban, de híres és az alkalomra tökéletesen megfelel. A Pompideau Központ sok eseménynek helyet ad, lévén, hogy hatalmas belső terei vannak, de ezt a külseje sínyli meg. Gyárépülethez szokták hasonlítani.

-           Mert olyan is! – értett egyet Tom.

-           De a belseje gyönyörű… - jártatta végig tekintetét az épületen Claire, de a férfi csak rá tudott nézni.

-           Maga gyönyörű… - fogta meg a kezét és tovább haladtak a városban.

-           Csak ugyanazt tudja mondani? – mosolygott rá a nő.

-           Bocsásson meg, amint hazaértem, átnyálazom az összes szinonima szótárat, csak a maga kedvéért.

-           El is várom!

Halkan beszélgetve és nevetgélve haladtak tovább a városban, megnézték a Notre Dame-ot, látták az esti fényeitől pompázó Louvre múzeumot, a Sacré-Coeur-t is megcsodálhatták. Végigsétáltak a Champs-sugárúton a két diadalív mellett, de fel sem tűnt nekik, mennyit gyalogoltak. Egymással voltak elfoglalva és azzal, hogy megosszák egymással élményeiket.

-           Na ne mondja! Valahogy gondoltam, hogy maga csirkefogó volt kiskorában! – nevetett Claire egy jó történeten, amit Tom mesélt el neki.

-           Igazán? Mégis miből gondolta?

-           Nem tudom, ahogyan kinéz. Olyan… csibészesen jóképű, és a szeme…

-           Mi van a szememmel?

-           Olyan pimaszul csillog…

-           Pimaszul… - hajolt közelebb a nőhöz és mélyen a szemébe nézett.

-           Igen… - Claire szíve a torkában dobogott az izgalomtól, ám a következő pillanatban Tom felkapta a fejét.

-           Hallja ezt?

-           Nem veszem be még egyszer!

-           Nem, komolyan, jöjjön! – karon ragadta őt és futásnak eredtek. Kifulladva érkeztek meg céljukhoz, és Claire nagy szemekkel nézett körbe. Az Eiffel-torony alatt voltak, egy utcai zenész francia dalokat harmonikázott, köré emberek gyűltek és mosolyogva hallgatták.

-           Szabad?

-           Tessék? – kapta oda a tekintetét Claire.

-           Táncoljon velem… - nem kérdés volt, nem is kijelentés, hanem ígéret. Claire habozás nélkül fogadta el a felé nyújtott kart és tartott a férfival. Egymáshoz simult a testük és ritmusosan mozogtak a lassú zenére. Az emberek tapsoltak, néhány pár még csatlakozott is, de ők semmit sem vettek észre, csak egymást nézték néma, hangtalan beszéddel, melyet ringó testük fogalmazott meg egyetlen szó nélkül. Ez nem tánc volt, hanem szeretkezés.

-           Valamit el kell mondanom! – kezdett bele a nő bátortalanul, mire a férfi tekintete is megkomolyodott.

-           Nekem is…

Hatalmas robajjal robbantak a tűzijátékok a torony felett, cikáztak, aláereszkedtek és kanyarogtak. Minden szín képviseltette magát, az emberek ujjongtak, füttyentgettek és tapsoltak, ez errefelé normális volt. Claire megbabonázva nézte, még sosem látta ilyen közelről, általában ha meghallotta, csak kinézett az ablakán és úgy ahogy elcsíphetett egy kis részletet. Még senkivel sem osztotta meg az élményt.

Tom gyengéden maga felé fordította a nő arcát, halványan elmosolyodott és a szemébe nézett. Mindketten tudták, mi fog következni, hiszen erre vágytak, már mióta meglátták egymást. Tom lágyan beletúrt a nő hajába, végigsimított orcáján, a szemét és az ajkát pásztázta felváltva. Egyszerre mozdult a fejük, mígnem ajkaik gyengéd, forró csókban forrt össze…