Claire aznap estére igencsak elfáradt, ugyanis Ava nem sok feladatot adott neki, ezért befogták a rendezvényszervezésbe is, hogy segítsen, de nem bánta. Gyorsan megfürdött, aztán kiült az erkélyre egy bögre kakaóval. A nyári éjszaka kellemesen langyos volt, a szél is melegen fújt. Nézte a szemközt csordogáló Szajnát, mely a lakóépülettől alig 20 méterre volt. Éjszaka a legszebb. Valamiért az a férfi jutott eszébe reggelről. A nap folyamán el volt foglalva, így csak pillanatokig gondolt rá, többre nem volt ideje. De alig várta, hogy hazaérjen és gondolkodhasson rajta.

Igaz, hogy lerázta, de szívesen elment volna vele vacsorázni. Az igazság az, hogy nem hitte, hogy hozzá való. Ahogyan a férfi könnyedén viccelt a magángéppel és a helikopterrel, látszott rajta, hogy nem esne nehezére beváltani adott szavát. Márpedig akkor gazdag. Túl gazdag. Ki ő a férfihoz képest? Igazán senki, csak egy kis asszisztens a háttérből. Senki sem ismeri, vannak ugyan barátai, de csekély a létszám, akik annak mondhatják őt. Mit akarna egy olyan jóképű és gazdag férfi egy olyan fruskától, aki egyszobás lakásban tengeti mindennapjait? Bár szerette a lakást, pont neki való volt, és mindent átalakított rajta, amit lehetett, hogy otthonossá tegye és ez sikerült is. Meleg barna és narancs árnyalatok uralkodtak a lakásban, minimális berendezés a kis hely miatt, de neki tökéletesen megfelelt. Aminek nem volt hely, azok a könyvek. Rengeteg könyve volt, a polc már roskadozott, be kellene szerezni egy újat. A kérdés már csak az, hogy miből. Azt remélte, a divathét után lesz annyi plusz pénze, hogy tudjon valamennyit félrerakni.

Másnap délben végzett Ava-nál egy időre, aki elküldte, hogy egyen valamit, mert az egész délutánt a próbákon töltik majd. A szél erősebben fújt, mint eddig, de Claire-nek csak jól esett már egy kis hűsölés. Egy kényelmes rövidnadrágot választott aznapra, egy egyszerű fehér pólóval és szürke sállal, amit ide-oda dobált a szél. Haját összekötötte, hogy ne verdesse az arcát. Éppen letette a telefonját, amikor a szálloda előtt ismét találkozott a férfival.

-           Jó napot! – mosolygott rá.

-           Bonjour! – lepődött meg Claire. Szentül meg volt győződve róla, hogy többé nem találkoznak, de a szíve mélyén boldog volt miatta, ki tudja miért.

-           Állja a szavát? – kérdezte Tom.

-           Hogy érti?

-           Azt mondta, áll a randi, ha újra találkozunk! Bevallom, a szemközti kávézóban ücsörögtem egész reggel, hátha ismét megpillantom…

-           Komolyan mondja?

-           Nyálasan hangzik? Mondok még nyálasabbat, úgy éreztem, nekünk meg kell ismernünk egymást.

-           Akármilyen furcsa, hasonlót éreztem én is…

-           Mégis itt hagyott…

-           Ez bonyolult…

-           Ebéd közben elmeséli…

-           Csak hogy az ígéretem vacsoráról szólt.

-           Ne tegye ezt velem, ez kegyetlenség… - kapta el a vékony sál végét Tom és gyengéden közelebb húzta a nőt, míg az fel nem nézett a szemeibe- Nem éhes?

-           Na jó, rendben… véletlenül éppen farkaséhes vagyok! – mosolyodott el Claire és mélyen a férfi szemeibe nézett. Isten rá a tanú, hogy nem akarta beadni a derekát, mert tudta, hogy ez nem helyes. Nem illenek össze, nem akarta, hogy a férfi később azt higgye, csak a pénzére fájt a foga. De nem akart gondolkodni, egyszerűen el akart menni Tommal. Többé úgysem találkoznak, vagy ha mégis, hát határozottabb lesz.

            Egy közeli étterembe mentek, ami nem volt túl olcsó, de túl drága sem. Talán ezzel akarja lekenyerezni őt a férfi, hogy nem fitogtatja a gazdagságát? Akárhogy is, jó húzás volt. Az ebéd nagyjából csendben telt, ám amikor végeztek a desszerttel, jóllakottan dőltek hátra egy-egy pohár bor mellett. Ekkor kezdtek csak igazán beszélgetni, s a csevegés lassan átment kihallgatásba.