-           Hová parancsolja a desszertet? – kérdezte este vacsora után Tom. Miután besötétedett, felajánlotta, hogy menjenek a lakására és főzzenek együtt valamit. Egyikük sem volt éhes, és pontosan tudták, hogy ez csupán időhúzás. Túl friss volt még a békülés ahhoz, hogy máris az ágyban kössenek ki, bármennyire is kívánták a másikat.

A közös vacsorafőzés remek ötletnek tűnt, mert így a kezeik sem tétlenkedtek, szorgosan szeleteltek, aprítottak és kockáztak, míg el nem készültek. Hosszan beszélgettek közbe és végül egy-egy pohár borral kötöttek ki a nappali kanapéján.

-           Nem is tudom, vigyáznom kell az alakomra…

-           Az alakod tökéletes!

-           Ez esetben parancsolom mondjuk aaaz… ágyadba. – nézett Tomra, aki pár másodperccel később felkapta a fejét, miután felfogta a hallottakat.

-           Nem kell, ha nem akarod…

-           Tom! – tette le a dohányzóasztalra a borospoharat Megan, és a férfiét is elvette, majd az ölébe mászott szép lassan – Úgy néztem ki délután, mint aki meg akart állni?

-           Nem… - harapott az alsó ajkába és sóvárogva bámulta a nő száját.

-           Ugyanakkor nem árt az óvatosság.

-           Egyet értek. Haladjunk lassan…

-           Nagyon… nagyon lassan… - csókolta meg Tomot gyengéden, s amikor nyelvük találkozott, szanaszét robbant a világ. Tom teljesen átadta magát annak a csóknak, majd’ megőrült tőle, mohó volt, édes, puha és lágy. Akárcsak Megan. Tom a kanapéra fektette a nőt és maga is mellédőlt, de szoros ölelésük egy pillanatra sem lazult. A szenvedély erős hullámokban söpört végig rajtuk, a lassúság már nem elégítette ki őket, olyat akartak, amibe beleremeg a föld. Széttépte az anyjától kapott blúzt és végig gusztálta a nő mellkasát, egyre éhesebben pislogva. Megan sem tétlenkedett sokáig, lehúzta Tom sliccét és a pólója is méterekkel arrébb landolt.

-           Talán nem egy kanapén kellene… - nyögte rekedtes hangon Tom és lemosolygott a nőre.

-           Igazad van…

Felálltak, és amíg Tom gyorsan begyújtott a kandallóba, addig Megan levetkőzött a hálószobájában, de már nem bírt tovább várni, megnézte, mi tart eddig a férfinak. Visszaérve a nappaliba, azt látta, hogy Tom egy fényképet tesz a kandalló feletti párkányra és megbabonázva nézi.

-           Mi ez?

Halkan kérdezték, mégis halálra rémült a váratlan hangtól és nagyot ugorva fordult hátra.

-           Megan… ez? Ez semmi, ez csak egy…

-           Egy kép rólam? – lepődött meg a nő és kezébe vette a fényképet – Ez évekkel ezelőtt készült még, amikor…

-           Amikor egyszer együtt vacsoráztunk mi négyen. Eredetileg ez közös kép volt, de egy vitánk során kettévágtad és hozzám vágtad…

-           Te meg eltetted?

-           Tetszel rajta… még ha csak erőltetett is a mosolyod, hogy Kate-nek és Billnek ne essem rosszul. Úgy tettünk, mintha jól éreznénk magunkat…

-           Én jól is éreztem. - vallotta be Meg – csak azt hiszem, a gondolat rémített meg, hogy olyanok voltunk, mintha dupla randi lett volna. Túl tökéletes volt minden, de te rám sem néztél soha.

-           Mert ki nem állhattál és ezért nem is mertem.

-           Tudod mennyire utáltalak? – cirógatta meg Tom mellkasát játékosan a nő, de aztán tekintetében tűz lobbant – Ennyire! – ölelte magához a férfit, aki már le is csapott rá ajkaival. Már nem érték el a hálószobát, a tűz előtt estek egymásnak és a szőnyeg lett az ágyuk. Órákkal később szorosan egymásba fonódva hevertek és a lángokat nézték.

-           Ez sokkal jobb, mint a kanapé… - jegyezte meg a nő csúfondárosan.

-           Te voltál, aki elcsábított… - harapdálta a fülcimpáját Tom és közelebb nyomult a testével, már ha ez még lehetséges volt.

-           Hazudsz… - sóhajtott fel elégedetten- Már akkor elcsábítottál, amikor először veszekedtünk…

-           Na persze… - fordította maga felé a nőt, hogy lássa a szemében a hazugságot, de még csak színét sem látta. Megan csak mélyen nézett fel a szemeibe és gyönyörűbb volt, mint valaha úgy, kócosan, kipirultan és kielégülten.

-           Kiveszem a jövő hetet… - újabb meglepő mondat következett.

-           Azt hittem, csak akkor veszel ki szabadságot, ha valami nagy tragédia történik, legalább a világ vége…

-           Miért? – simított ki Tom arcából egy tincset a nő – Nem elég nagy tragédia, hogy beléd szerettem?