-           Ki maga és mit képzel? Semmi köze hozzá, hogy mit… - a férfi felháborodva fordult Tom felé, aki nem tágítva közeledett feléjük, s amikor odaért, eltaszította őt a nőtől – Ki a fene…

-           Most pedig takarodjon a hölgytől és ha még egyszer meglátom a közelében, nagy bajban lesz! – sziszegte Tom, és ha tekintettel ölni lehetett volna…

-           Talán a férje? Ez a liba sokat ártott nekem, elhagyott miatta a barátnőm és…

-           Ha vele is úgy bánt, mint Megan-nel, meg is értem. Ne másokban keresse a hibát, hanem magában! Most pedig kotródjon…

A férfi kénytelen kelletlen eloldalgott, látva, hogy Tom nem viccel.

-           Tom… - Megan a férfi biztonságot nyújtó mellkasához fúrta az arcát és mélyet szippantott az annyira imádott illatból.

-           Elment… - szorította magához védelmezően a törékeny testet.

-           Megijedtem… - vallotta be Meg.

-           Nem bánt téged többé…

-           Köszönöm, hogy jöttél…

-           Hová indultál?

-           Ó… - jutott Megan eszébe a telefon, Robert valószínűleg végighallgatta a fejleményeket. A füléhez emelte a készüléket – Visszahívlak Robert!

Robert nevének hallatára Tom izmai érezhetően megfeszültek, karjai dermedten lógtak két oldalán. Megan észre vette a változást, de nem tudta mire vélni. Tom féltékeny rá, hogy egy másik férfival telefonál?

-           Nos… - törte meg a beállt kínos csendet végül Tom és hátrább lépett, amitől Megan majdnem előre zuhant a támaszt keresve, de türtőztette magát.

-           Hozzám jöttél Tom?

-           Öhm… nem. Csupán a környéken jártam, ennyi az egész.

-           Értem.

-           Igen, hát… szia…

-           Várj! – szólt utána Megan – Beszélhetnénk valahol? – kereste a tekintetét, de Tom a világért sem akart ránézni, kitartóan a falat fixírozta, mert tudta, ha Megan-ra nézne, vége mindennek.

-           Nem. Most nem. – fordult sarkon.

-           És mikor igen?

-           Majd kereslek. Ha kíváncsi vagyok rád! És legközelebb vigyázz a szavaiddal.

-           Hogy érted?

-           Ne hősködj egy vad idegen férfival, aki erősebb nálad. Ne legyen nagy szád, mert csak még dühösebb lesz!

-           Tessék?

-           Á igen… - fordult vissza szívfájdítóan rideg arckifejezést felöltve magára a férfi – Üdvözlöm Robert-et.

Tom győztesnek érezte magát, tudta, hogy Megan-t váratlanul érte, hogy tud a férfiról és ez elégedettséggel töltötte el. De amikor a saroknál visszanézett rá, bűntudata lett és gyűlölte magát az egész miatt. Megan még ott állt, egy helyben és úgy nézett maga elé, mint akit most fosztottak meg valamitől, amit nagyon szeretett.

Kényszerítette magát, hogy előre nézzen, de legszívesebben visszarohant volna és lecsókolta volna az arcáról a csalódottság felhőit. Keserű szájízzel fogott egy taxit és mondta meg a sofőrnek a címet. Elhajtva még látta a nőt, amint remegő kezekkel tárcsáz valakit, majd amikor összeakadt a tekintetük, a szíve is majd’ megállt. Megan csak nézett rá és fogalma sem volt, hogyan lehetséges annyi érzelmet vinni egyetlen tekintetbe. Majd elkapta a tekintetét, hátat fordított és tovább haladt a járdán. Tom pedig lesüllyedve a taxi hátsó ülésén azért imádkozott, hogy nyíljon meg alatta a föld és süllyedjen el szégyenében… még sosem gyűlölte magát ennyire.