Tom Kaulitz kimerülten csukta be maga mögött az ajtót, amikor hazaért. Nehéz léptekkel sétált a kanapéra, majd arra lehuppanva lehunyta szemét és átkozta magát. Átkozta Megan-t, átkozta a sorsot, átkozta az életet, mindent és mindenkit.

-           Megan… - dohányzóasztalának fiókjából előhúzott egy fényképet a nőről, senki sem tudta, hogy ott van, egyedül csak ő. Nézte az arcát, szinte már hipnotizálta, hogy mondjon valamit. Valamit, amitől minden rendbe jöhet és minden úgy lesz, mint azelőtt. De már semmi sem lesz olyan, Megan egy idegen férfival nevetgélve ért vissza a városba.

Monoton léptekkel haladt a fürdőbe, ledobálta ruháit és beállt a forró zuhany alá. Eszébe jutott, ahogyan néhány hete a nővel oszthatta meg a zuhanyozás élményét. Megan dörzsöli a testét. Megan huncut mosolyt villant rá. Megan az ajkát fixírozza. Megan a hátsó felét simogatja. Megan megcsókolja őt. Megan. Megan. Megan.

            Az arcába tartotta a zuhany rózsát és addig engedte a vizet, míg el nem fogyott a levegője. Akkor szaporán lélegzet után kapkodva dőlt a hideg csempének.

-           Nyugodj már le. Miben más ő, mint a többi?

Pocsék éjszakája volt, egy szemhunyásnyit sem aludt, Megan járt a fejében és az iránta érzett dühe. Dühös volt rá amiatt az idegen miatt, haragudott, amiért dühös volt rá. Ágyéka fájdalmasan lüktetett, ahogyan sóvárgott a nő után, de hiába. Hacsak… nem. Nem volt rá képes. Megan-t akarja most azonnal. Felpattant az ágyból és az órára sem nézve tárcsázta a nő számát vezetékes telefonjáról. Háromszori kicsengés után végül egy halk és rekedt hang szólt a telefonba.

-           Igen?

Tom szólásra nyitotta ajkait, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Közben Megan egyre türelmetlenebb volt, de Tom nem is csodálta. Az órájára pillantott, hajnali kettő volt.

-           Ki az? – kérdezte a nő türelmetlenül, majd amikor nem kapott választ, letette.

Megan fáradtan és nyűgösen feküdt vissza a puha párnák közé. Ki az az elmebeteg, aki képes hajnalok hajnalán felhívni? És ha már felhívja, miért nem szól bele? Volt képe félbeszakítani Tomról szóló álmát. Tom éppen a hátát masszírozta. Tom megfordította őt és fölé mászott. Tom szenvedélyesen megcsókolta. Tom szorosan húzta magához. Tom. Tom. Tom.

Megan magányosan hánykolódott az ágyában, nem bírt visszaaludni. Az emlékek rohamosan árasztották el a gondolatait, nem volt menekvés. Reggel éppen a bejárati ajtót zárta be, amikor Robert hívta. Elmosolyodva vette fel a telefont és lefelé baktatott a lépcsőn, de valaki félbeszakította.

-           Elnézést, maga Megan, igaz? Megan Carter, az újságíró…

-           Igen, miben segíthetek?

-           Miben segíthet? – kérdezett vissza az idegen feldúltan – Köszönöm nem, azt maga már régen megtette. A barátnőm maga miatt hagyott ott, tudja? Maga, a nagyokos tanácsadó azt javasolta neki, hogy ha nem érzi úgy, hogy a barátja száz százalékig bízna benne, tudja mit kell tennie, gondolkozzon el, helyes lenne-e továbbra is a kapcsolatban maradni. Tegnap elhagyott engem!

-           Nagyon sajnálom!

-           Egy frászt sajnálja, de majd fogja! Osztogatja a hülye tanácsait, és közben le se szarja, hogy csak árt velük! Fogalmam sincs, miféle kuruzsló elmebeteg alkalmaz egy maga fajtát, de gondoskodom róla, hogy még a napot is megbánja, amikor felvette magát. Maga beképzelt tehetségtelen liba… - lépett fenyegetően közelebb az alak és Megan elkezdett félni. Erős fizikumú férfi szorította sarokba, aki ráadásul még dühös is. Ijedten nézett körbe, hátha meglát valakit, aki segíthetne neki, de az utca üres volt. Hát persze…

-           Kérem, én…

-           Maga mi? Hm? Ha most bocsánatot akar kérni, ne fáradjon vele, még ki is röhögöm érte. Helyre fogja hozni, amit tett!

-           Eszemben sem volt bocsánatot kérni! – szegte fel az állát a nő, önbizalmat színlelve, hátha akkor békén hagyják – Amit írtam, megírtam. Nem kellett volna féltékenykednie és követtetnie a barátnőjét.

-           Megvolt rá az okom!

-           Hát hogyne… - jegyezte meg Megan halkan.

-           Hogy mondta? – nyomta neki a kerítésnek Megan-t az idegen és megszorította a karját – Maga…

-           Eressze el! – jött egy fagyos hang a sarok felől és a nő odakapva tekintetét, megpillantotta Tomot, amint dühödten közeledik feléjük.