Mire Megant elérte a hét vége, lehiggadt. Nem gondolt már a veszekedésekre, sem semmi másra. A San Franciscóban töltött munka feltöltötte és kellően ki is pihente magát, a nagy pörgés ellenére is. Ezt hívják aktív pihenésnek? Mindegy. Neki bármi annak számított, ami elterelte a gondolatait Tomról, akik kitartóan hívogatta őt. De nem akart beszélni vele, akart egy kis lélegzetet és magányt, szüksége volt arra, hogy gondolkozzon. Ha hazaért, leül vele és megbeszélik ezt. De ez nem lenne jó telefontéma.

Roberttel jól összebarátkoztak, meg is beszélték, hogy a férfi is akkor végez az ottani munkájával, amikor a nő, így együtt visszarepülhetnek Los Angelesbe. Megan már szívesen megismerte volna a férfi feleségét, mert az már olyan sokat mesélt róla és a gyerekekről. Biztosan jó fej lehet és jól kijönnének. Nem vonzódott a férfihoz, hogyan is gondolhatna rá úgy, amikor másért ver a szíve?

-           Hiányoznak már! – mosolygott rá már a repülőn ülve Robert.

-           Kijönnek eléd?

-           Igen, aztán hazamegyünk és már mehetünk is a nagyobbik focimeccsére, hihetetlen, amiket művel a pályán, pedig csak 9 éves!

-           Könnyű velük? – érdeklődött Megan. Vajon milyen érzés lehet szülőnek lenni?

-           Rosszabb lenne, ha nem úgy tekintenék az egészre, mint egy kihívásra, pontosabban mint egy nagy kalandra. A feleségemmel mindig azt mondogatjuk magunknak egy nehezebb nap után, hogy ez csak egy nagy kaland, amit együtt kell végig csinálnunk.

-           Kaland… na igen…

-           Te nem szeretnél gyereket?

-           Nem. De. Nem tudom. Pár hete azt hittem, az lehetek, de tévedtem. Addig el sem tudtam képzelni magam anyaként, de amikor kiderült, hogy tévedés, azt hiszem, csalódtam.

-           Szerintem belőled nagyon jó anya lenne… és az a Tom, vagy ki, hát…

-           Ha látnád őt a keresztlányunkkal, elkényezteti és szeretgeti, imádja őt! Egyszer még arra is rávett, hogy bábozzak vele a gyereknek. És egyenesen függő, ha arról van szó, hogy Emma pocakját puszilgassa. – mosolyodott el a nő halványan, és a férfi elgondolkodva nézte őt.

-           Jó apa lenne. A te gyerekeid apja…

-           Majd meglátjuk, ha hazaértem. Egész héten hívott, de nem vettem fel, gondolkodni akartam és tisztázni magamban mindent, hová tovább a kapcsolatunk, ilyesmik. Talán ő is merengett ezen, nem tudom…

-           Mondjak valamit?

-           Hm?

-           Szerintem rendben lesztek!

-           Bárcsak igazad lenne!

-           Hamarosan leszállunk, kérem, kapcsolják be az övet! – egy mosolygó stewardess halad el mellettük, így azt tették, amit mond és onnan már nem beszélgettek.

Amikor a gép leszállt, megkeresték csomagjaikat és Robert bőszen keresni kezdte a családját. Tom torkában dobogó szívvel ácsorgott a reptér főbejáratánál, egy hatalmas csokor rózsával a kezében, amikor meglátta a nőt. Meglátta egy másik férfival beszélgetni és felszabadultan nevetgélni. Mi ez az egész? Ki ez az alak? És mit keres Megannal? Összejött valakivel San Franciscóban? Az nem lehet… de lehet, a saját szemével látta. Elkapta a tekintetét, hogy látnia se kelljen, mert úgy érezte, abba belepusztul. Pár pillanatig a cipőjét bámulta és hagyta, hogy meg kezdje süllyedését az önsajnálat mocsarában. Sarkon fordult és kidobta a rózsákat az első szemetesbe, ami útba esett, majd a kocsijába pattant és nagy gázt adva a nő lakása felé vette az irányt.

Megan izgatottan fogott kezet Robert feleségével és mutatkozott be a gyerekeivel, olyan szimpatikusak voltak, mint amire számított és a nő sem volt féltékeny, sem semmi ilyesmi, amiért a férje egy ismeretlen nővel tért haza. Megan vágyott az ilyesfajta bizalomra, de Tom nem bízott benne. Még ha később valóra is vált, amit jósolt, akkor sem bízott benne.

Miután elköszönt a kis családtól és megbeszélték, hogy még össze fognak jönni egy-két kávéra, ha olyan lehetőség adódik, immár a feleséggel együtt, elhagyta a repteret. Leintett egy taxit és bemondta a saját címét. Furcsa volt haza érkezni, pedig csak két hét telt el, de jó érzés is. Los Angeles nyomába egyetlen város sem léphet.