-           Ő volt… - kortyolt az italába Megan és Robertre nézett, aki a pultnál ült mellette.

-           És te kinyomtad… - állapította meg – Miért?

-           Főjjön csak egy kicsit a levében, nem érdekel már…

-           A nők gonoszak! – mosolyodott el.

-           Néha azt is kell. Tényleg elegem van már ebből az egész veszekedésből.

-           A férfiak bizony féltékenyek, néha jobban, mint a nők…

-           Igazán?

-           Igazán…

-           Bocsánat… - Megan telefonja ismételten megcsörrent, de most a San Francisco New’s Magazine szerkesztője kereste meg, és behívta az irodába – El kell mennem Robert, de köszönöm a beszélgetést.

-           Tartalmas egy óra volt Megan, sok sikert ehhez, legalábbis többet, mint New York-hoz.

-           Kössz, de ez a szerkesztő nő, talán mázlim lesz vele… - mosolyodott el Megan és felállt – Biztosan találkozunk még.

-           Persze, jó lenne! Folytatjuk a beszélgetést.

-           Mindenképp, szia!

Megan intett egyet és jókedvűen lépett ki az utcára. Miután elvált a férfitól a liftnél, és összeveszett Tommal, kicsomagolt a szobájában. Úgy döntött, akkor is élvezni fogja ezt az egészet, ha belepusztul is, nem hagyja senkinek sem, hogy elrontsa a kedvét. A kipakolás után átöltözött, felfrissítette magát és lement a hotel bárjába, ahol is Roberttel futott össze, aki éppen egymagában iszogatott. Leszólította, mert szimpatikus volt neki a férfi és gondolta beszélgethetnének, ha már korábban úgy is szóba elegyedtek. Mint kiderült, a férfi nagyszerű beszélgetőtársnak bizonyult, nem csak jól tudott hallgatni, de elmés hozzászólásai azt jelentették, hogy figyel is és valóban érdekli, mit mond a nő. És neki most szüksége volt valakire, aki meghallgatja és tanácsot ad neki. Lám, a kocka megfordult, most neki ad valaki tanácsot, nem pedig fordítva.

És hogy milyen kicsit a világ? Robert is aznap érkezett repülővel New Yorkból, mint ő, valószínűleg ugyanazzal a járattal is és ő is Los Angeles-i. Létezik ennél nagyobb véletlen? A férfi szimpatikus volt, jóképű, jó humorú és kitűnő hallgatóság. Nem csoda hát, hogy családja volt Los Angelesben, meg is mutatta a fényképet a tárcájában, melyen egy szőke hajú nő volt látható két kis csibész kölyökkel.

Megan is akart családot, de erre az esélye elég csekély volt, tekintve a jelenlegi kapcsolatát. Nem… a VOLT kapcsolatát. Mert Tommal vége, az egyszer biztos, neki ebből elege volt. Az a néhány nap olyan tökéletes volt, de azóta is csak veszekedtek és ronda dolgokat vágtak a másik fejéhez. Ennek semmi értelme. A sors kegyetlen drámát írt az életükhöz és neki nem volt kedve főszerepet vállalni benne tovább. Mert ez az volt, egy dráma, már-már egy pocsék szappanopera, melyeket a televízióban adtak. De ott legalább boldog vége van a történetnek, de az csak mese. Ez a valóság, ahol a két jó nem jön össze mindig, ahol nem válik valóra a tündérmese. Ahol a gonosz nem nyeri el méltó büntetését és a jó sem a jutalmát. Ez a durva valóság, ahol nekik más szerepet szántak, külön életet és más utat.

Ahogyan Robertre nézett az jutott róla eszébe, hogy ő maga még olyan messze van a családalapítástól, mondhatni fényévnyire, hogy el sem tudta képzelni. Ha erősen törte a fejét és latba vetette minden fantáziáját, akkor sem tudta elképzelni, hogyan lehetne neki mondjuk öt éven belül egy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolata. A gyerekekről már nem is beszélve.

Annyira szerette Tomot, hogy az már fájt. De van, amikor ez kevés. Náluk ez nem elég, mindketten makacsak és büszkék, s ez nem jó párosítás.

            Tom egész héten próbálta elérni Megant, de hiába. Nem vette fel a telefonját, az e-maileire sem válaszolt, pedig tudta, hogy olvasta. A nő minden levelét megnézi, hátha segítenie kell valakinek. Látnia kellett az ő üzenetét is, mégsem válaszolt. Most komoly baj van, persze gyakran veszekedtek, de attól félt, ezúttal elmarad a békülés. Elhatározta, hogy kimegy érte a reptérre egy csokor rózsával, amikor érkezik. Kate majd kiszedi belőle, mikor jön, és Tom meg fogja lepni egy vacsorával. Ha kell, térden csúszva kér tőle bocsánatot, már az sem érdekelte. Mekkorát is nevetne rajta akár az egy évvel ezelőtti énje. Valószínűleg fetrengene a padlón és a hasát szorítaná, de ez sem számított. Megan az, akit szeretne, akit mindig is szeretett, bárhogyan is őrjítették meg egymást. Megérezte már akkor is, amikor összekoccant az autójuk, s talán pont ezért támadt neki akkor. Tudta, hogy ennek nem lehet jó vége, túlságosan is tetszett neki a nő…