Mire belépett a szobájába, már ismét Tomon járt az esze. Valami nincs rendben. Hitt a sorsban, de ha Tommal egyfolytában csak veszekednek, valószínűleg más terve van, csak még nem jöttek rá arra, hogy mi. De talán nem az, hogy együtt legyenek. Így belegondolva talán eddig sem az volt a terv, hogy együtt legyenek, hiszen évek óta ismerték egymást, miért vártak hát eddig? Egyszerű: nem egymásnak lettek teremtve. Nem akarta ezt elfogadni, hiszen ami kettejük között történt, annak igenis meg kellet történnie. Különben nem lett volna ennyire tökéletes. Csak azok a viták. Tom most nagyon messzire ment, nem értette, hogyan mondhatott neki olyanokat. „Sokan ölnének a helyedért”, ez mégis mit jelentsen?

            Félreismerte Tomot? Kétszer? Amikor először találkoztak, tipikus nagyképű bunkónak látta. Nekiment a kocsijának, és Kate és Bill is akkor ismerkedtek meg. Régebben átkozta azt a napot, de ha Emmára nézett, nem tudott haragudni a sorsra érte. Aztán azt hitte, tévedett, Tom más, mint aminek hitte, vannak érzelmei, képes másra is gondolni magán kívül. De a vita, amit lejátszottak reggel a telefonban, nem tetszett neki. Mi ez az egész?

-           Végeztem! – jelentette ki Tom, amikor Bill ajtót nyitott neki.

-           Pár hete költöztetek ki, de azóta is visszajártok… - jegyezte meg, miközben beengedte bátyját.

-           Megan-nal vége! Elegem volt, egyszerűen elég!

-           Mi történt? – kérdezte Bill nagyot sóhajtva.

-           Összevesztünk…

-           Mi más…

-           Nem jön haza! San Franciscóba ment.

-           De hát eddig is úgy volt, nem?

-           De igen, de gondoltam New Yorkban nem járt sikerrel, akkor hazajön, vagy nem is tudom. Vagy csak azt hittem, neki is rossz olyan távol, naiv voltam. Tudom, hogy azt mondtam az elején, hogy támogatom, de…

-           Féltékeny vagy…

-           Borzasztóan!

-           Mert nem közömbös a számodra!

-           De én ezt már akkor sem bírom. Ez a szerelem? Örökös veszekedés? Mert ez nem kell. Nekem a szenvedély kell és a harmónia. De Megan és én csak veszekedünk…

-           Mert megszegted a szavad, amit eleve nem gondoltál komolyan.

-           Fejtsd ki…

-           Rendben! Na figyelj. A szerelem nem annyi, hogy együtt vagytok, jól érzitek magatokat és minden happy. Az embereknek néha elválnak az útjaik egy időre, pár napra, pár hétre, de ez még nem a világ vége. A szerelem annyi, mint kibírni ezeket, áldozatot hozni és feltétel nélkül támogatni a másikat… még ha mi magunk bele is pusztulunk a hiányukba. Megan-nak ez fontos. Te azt mondtad, támogatod. Ha rossz is, hogy elment, azt kell mondanod, hogy büszke vagy rá. Meg kell tanulnod a másikat előre helyezni. Te magad mindig csak második lehetsz egy kapcsolatban. Egyelőek vagytok. De egymás számára mindig csak második helyen állhat önmagatok. Ez teszi a kapcsolatot Tom. A JÓ kapcsolatot. Áldozatok és elfogadás. Te nem ezt tetted. Tudtad, hogy nem úgy sikerült neki New York, mint ahogyan szerette volna, és te mit csináltál?

-           Azt mondtam, jöjjön haza… - húzta el a száját Tom – Vigasztalnom kellett volna…

-           Kapizsgálod a lényeget…

-           De Bill ez nehéz!

-           Senki sem mondta, hogy könnyű. De van egy jó módszer, egyszerűen csak képzeld magad az ő helyébe. Csukd be a szemed…

-           Bill…

-           Szem becsuk! Jól van… képzeld el, hogy egyetlen karnyújtásnyira van minden, amiről álmodtál. Felhívnak és meghívnak téged egy nagyvárosba. Izgatott vagy, nagyon várod már, de nem sikerül úgy, ahogyan tervezted, de még van esélyed máshol. De Megan egyszer csak azt mondja, menj haza és ne próbáld meg. Mit tennél?

-           Rosszul esne. Úgy érezném, cserben hagy és csak nekem fontos… - nézett öccsére Tom. Bűntudat mardosta a torkát, és azonnal elővette a telefonját, hogy felhívja Megan-t. A telefon háromszor kicsengett, majd a vonal megszakadt és egy géphang közölte, miszerint foglalt a vonal. Vagyis Megan kinyomta a telefont…