-           Hát elrepült… - motyogta Tom másnap adás előtt.

-           Ki? – kérdezte a sminkes értetlenül.

-           Nem érdekes… - Tom igyekezett összpontosítani, de nehezebb volt, mint aminek látszott. Nem hitte volna, hogy ennyire fog hiányozni neki Megan, mégis elviselhetetlen volt ez az hiányérzet. Bele fog őrülni…

Megan olyan kislánynak érezte magát, aki beszabadult az édességboltba. Egyik élmény érte a másik után, először is a négy csillagos szálloda nyűgözte le, mintha film sztár lenne. Meghívták vacsorára, ahol bemutatták az ottani lap szerkesztőjének, akivel a következő néhány napot tölti majd, kivételesen nem mint író, hanem mint alany.

-           Marc vagyok! – fogott vele kezet a férfi, aki kék szemeivel vette szemügyre őt. Talán 15 évvel lehetett Megan-nál idősebb, mégis sármos volt és fiatalos. Láthatóan nem hanyagolta el a testét, tökéletes kondiban volt, szögletes álla határozottságra utalt, nevető ráncai pedig jó humorról.

-           Megan Carter!

-           Maga valóban olyan gyönyörű, mint a tv-ben…

-           Köszönöm.

-           Már sokat hallottam önről és a munkájáról, fantasztikus, elolvastam minden cikkét.

Hazugság volt, Megan pontosan tudta, ugyan mit érdekelne bárkit egy az ország másik felében publikáló rovatszerkesztő? Ugyan már… Mégis jól esett neki a bók és kíváncsian várta, mit tartogat számára New York. A vacsora mennyei volt, sokan voltak, mégis jobban érezte magát, amikor végre egyedül lehetett a szobájában. Hiányzott neki Tom, de nem hívhatta fel. Ha New Yorkban este 10 óra van, akkor Los Angelesben minden bizonnyal 7 körül járhat. Tom műsora!

Megkereste a távkapcsolót és megkereste a megfelelő csatornát. Kislányos mosollyal az arcán telepedett le elé, amikor megpillantotta a férfit. Beszélt. Azokkal a finom ajkaival. Azokkal a csókolni való ajkaival. Tegnap még az ő testén jártak. Kamaszos büszkeség lett úrrá rajta, ahogy a kapcsolatukra gondolt. Olyan jó lenne, ha itt lenne most vele…

-           Jó éjt Tom… - végül a televízió előtt ücsörögve nyomta el az álom.

Reggel megvilágosodva ébredt fel. A televízióban éppen ment a reggeli műsor, amikor az ablakon keresztül egyenesen az arcába tűzött a nap. Mi a fenét keres itt? Otthon kellene lennie Tommal, hogy megtudja, mi is az pontosan, ami közöttük van. Együtt vannak, igen. De hogyan tovább? Felpattant, hogy egy friss zuhany után átöltözzön, de megszólalt a telefon.

-           Igen? – vette fel kíváncsian, biztosan Tom az, de miért lehet fent ilyen korán?

-           Marc vagyok, egy óra múlva a szerkesztőségben lesz találkánk…

-           Oh… - keserű csalódottság lett úrrá rajta, majd ahogyan eljutottak agyáig a szavak, izgatott lett. Végigcsinálja ezt az egészet, aztán pedig repül vissza Tomhoz.

Amikor megérkezett a szerkesztőségbe, nem a megszokott rend várta. Marc hatalmas irodáját most fotós kellékek hada árasztotta el, és egy fotós fogott vele kezet és mutatkozott be neki, amikor belépett az ajtón. Mire feleszmélt, már készültek is a képek az újságba, de őszintén be kellett vallania magának, egy kicsit élvezte, hogy ennyi figyelmet kap.

-           Szuper voltál, várd csak meg a cikket, amit rólad írok majd! – bólintott elismerően Marc – Figyelj csak, ma este semmi dolgom sincs, van kedved beülni valahová?

-           Persze, miért ne…

Amint vissza ért a szállodába, Megan felhívta végre Tomot, majd meghalt azért, hogy hallja végre a hangját és mesélhessen neki itteni élményeiről.

-           New York nagy város, pedig még csak egy helyen voltam! – nevetett a nő.

-           Csak el ne vessz nekem! Örülök, hogy minden rendben van ott… és… nincs még honvágyad?

-           Egy kicsit… igyekszem haza, Los Angeles az abszolút kedvenc.

Bár Tom igyekezett visszatartani megkönnyebbült sóhaját, Megan így is érzékelte azt és melegség töltötte el a szívét. Még soha senki sem várta őt haza.

-           És nagyjából mennyi van még hátra?

-           Nem tudom, a fotózás megvolt, ma este vacsora közben megkérdezem Marcot, mikorra írja meg a cikket és holnap felhívlak majd vele…

-           Rendben. Micsoda? Te randizol azzal a Marc-kal?

-           Nem, ez nem randi, megbeszélés féle. Szabad az estéje és…

-           Ez nekem randinak hangzik! Vigyázz vele Megan, nem bízom benne.

-           Nem is ismered!

-           Nekem elég annyi, hogy elhívott téged vacsorára csak úgy. Tudja, hogy még nem nagyon jártál New York-ban és ki is fogja használni, ezek ilyenek… Mondd le a randit és vita lezárva!

-           Ez nem randi és nem mondhatod meg nekem, mikor mit csináljak! – csapta le a készüléket Megan dühösen. Hízelgő volt, hogy Tom féltékeny, de az, hogy nem bízik benne, felbosszantotta. Mégis ki koslatott annak idején egyfolytában nők után? Tom. De vajon még mindig megteszi? Féltékeny, az egy dolog. De sikerült megváltoztatnia a nagy Tom Kaulitzot, Los Angeles hírhedt nőcsábászát?