-           Hívjam a rendőrséget? – kérdezte a kocsiból kiszállva Megan, amikor meglátta Tomot a kilincset rángatva.

-           Megan! – fordult felé a férfi és nyomban elmosolyodott – Kezdtem azt hinni, hogy kizártál…

-           Értem, szóval neked a „Mindjárt otthon vagyok” üzenet nem volt elég tiszta?

-           Üzenet? – halászta elő a telefonját Tom – Oh…

-           Gyere beljebb… - tárta ki előtte az ajtót a nő, de Tom maga előtt belökdöste és azonnal ajkainak esett.

-           Úgy voltam vele, ha még valaki megzavar minket odabent, kilépek!

-           Szörnyű, mik vannak… - sóhajtott fel Megan.

-           Álljunk csak meg… - tolta hátrább Tom és alaposan szemügyre vette őt – Jó kedved van!

-           Igen.

-           Miért?

-           Nem lehet csak úgy jó kedvem?

-           Hát…

-           A szerkesztőm telefonált út közben…

-           Ja igen, azt mondta a producer, hogy isteni voltál, imádott a kamera és a nézők is. Mondtam én nekik, hogy aranybánya vagy!

-           Köszönöm. – pirult el Megan.

-           Szeretném, ha tudnád, bármi lesz is veled, én teljes mértékben támogatlak, mind a munkád terén, mind bármi másban, érted? – csókolta meg gyengéden.

-           Igen és nagyon örülök, hogy ezt mondod nekem, mert a szerkesztőm szerint rengeteg felkérést kaptam.

-           Felkérést?

-           Ühüm. San Franciscóba hívtak egy műsorba Tom és kíváncsiak rám New Yorkban is, hát nem elképesztő?

-           Tessék?

Minta gyomorszájon rúgták volna, szorítást érzett a gyomrában és a tüdejében is. Megan el akar menni ki tudja mennyi időre? Nem teheti. Hiszen mi lesz akkor vele? Nem hagyhatja itt a munkáját. Nem, ez csak valami félreértés, nem megy el. Nem mehet el… vagy mégis?

-           Interjúra hívtak. – mesélte tovább a nő lelkesen – Persze nem hosszú idő az egész, maximum egy-két nap, vagy hét…

-           Hét? – kérdezett vissza Tom fejhangon.

-           Igen… Mi a baj…

-           Baj? Ő, lássuk csak. Itt hagynál hetekre, hogy járd az országot egyedül?

-           Hiszen nem leszek egyedül, velem jönnek a kollégáim és… mi a baj Tom, ez nekem nagy lehetőség.

-           Nagy lehetőség…

-           Ha jól emlékszem, fél perce még azt mondtad, támogatsz mindenben!

-           De nem gondoltam komolyan!

-           Tessék?

-           Úgy értem, komolyan gondoltam, persze, hogy úgy gondoltam, én csak…

-           Nem hitted, hogy bármiben is a támogatásodra szorulok majd? Tudod mit, ne támogass. Minden szöveged csak duma, igaz? Tom Kaulitz csak magával és a karrierjével foglalkozik? Nem csalódtam, pontosan ez vagy te. Bolond voltam, hogy fél pillanatra is másképp gondoltam, csak túl jó színész vagy.

-           Nem érted az egészet, mi lesz így velünk?

-           Ha így állsz ehhez hozzá, lehet, hogy nem is akarom, hogy bármi is legyen „velünk”.

-           Ezt nem mondod komolyan… Neked fontosabb a munkád?

-           És neked? – szegezte neki a kérdést Megan feldúltan.

Ez talált, Tom tudta, hogy önzően viselkedik. De túlságosan is félt, hogy elveszíti a nőt. Mi van, ha olyan ajánlatot kap New Yorkban, amit képtelenség visszautasítani? Nem lepné meg, fantasztikusan ír, de… de nem veszítheti el, ki van zárva. Viszont örökre meggyűlölné magát, ha most nem támogatná. Muszáj megtennie, még ha semmi kedve hozzá. A száját harapdálva nézett le a nőre, aki csalódottan pillantott vissza rá. Utálni fogja, ha nem csinál valamit. Mély levegőt vett és mosolyt erőltetett az arcára.

-           Rendben én… én támogatlak… Menj el bárhová, ahová hívnak. Én itthon fogok várni rád.