-           Ugye nem meztelenül mentél ki az újságért? Ha a 80 éves szomszéd nénim meglát, megáll a szíve! – kérdezte, amikor meglátta, hogy Tom kezében egy friss újságot tart.

-           Vagy éppen hogy felgyorsul! – kacsintott - Nem, a rózsaszín szivecskés köntösödben!

-           Az minden bizonnyal a tiéd lehet, mert nekem nincs olyanom! – nyújtotta ki rá a nyelvét.

-           Na jó, bedobták, de most nem ez a lényeg, olvasom!

Bár Megan Carter egy kisebb tanácsadói rovatot vezet a városi újságban, egyre nagyobb tiszteletnek örvend szakmájában. Rekord mennyiségű levelek érkeznek, s ő kivétel nélkül meg is válaszolja őket, időt nem spórolva. A héten vendégünk lesz, s maga válaszolja meg, miként került ebbe a szakmába, melyet mintha neki találtak volna ki. Páratlan tanácsaival emberek tucatjainak segít.

T.K.

-           Úgy írtak rólam, mintha valami hős lennék! – mosolyodott el Megan.

-           Ne becsüld le magad! – nyújtotta ki rá a nyelvét Tom.

-           Várj, hagy nézzem, ki írta a cikket? – kapott az újság után Megan, de a férfi elkapta a szeme elől és ledobta a földre.

-           Nem lényeges! – mászott fölé az ágyon és hosszasan csókolta – Viszont van egy rossz hírem! Ahhoz, hogy az újságban írtak igazak is maradjanak, ma dolgoznod kell! – szántotta végig a nyakát ajkaival.

-           Ünneprontó… - sóhajtott fel a nő.

-           Néha olyat is kell… hm… hm… szeretem ezt a tusfürdőt… hm…

-           Tom…

-           Hm… hm… nyamm…

-           Tom?

-           Ah…

-           Tom! – nyögött fel Megan – Akkor elengedsz?

-           Még engedélyezek fél órát… egy perccel sem többet…

Amíg Tom elment bevásárolni, ugyanis a hűtőből kezdett kifogyni a pár napja vásárolt csekély élelmiszer, addig Megan átolvasta a leveleket és csoportosította őket témák szerint. Általában így csinálta, volt „szerelmi bánat” kupac, „mindennapi élet” kupac és ehhez hasonlók, ez jelentős mértékben felgyorsította a folyamatot. Mire elkészült az illatos mustáros csirkemell, már javában ellepte az ágyat a levelek hada, melyeket az irodából hozott haza Megan, amikor eljött Billéktől.

-           Ebéd! – szólt be a hálószobába Tom, de nem kapott választ – Megan? Meg?

Semmi. Belesett az ajtón és hatalmas szemekkel meredt az ágyra. Megan törökülésben ült a matrac közepén, ölében a laptoppal, körülötte papírokkal és jegyzetekkel. Haja kócos volt a csavargatásból, szájában ceruzát rágcsált, ha éppen nem olvasó szemüvegének szárát harapdálta. Magában motyogott, s észrevételeit kis papírdarabkákra jegyezte fel.

-           Édes? – lépett közelebb Tom, mire a nő felkapta a fejét, majd zavartan nézett körbe, mint aki egy másik bolygóról tért vissza.

-           Segítség… - mosolyodott el a papírrengeteget látva és óvatosan felállt az ágyon.

-           Gyere! – fogta meg a kezét Tom és leemelte úgy, hogy egy lapra se lépjen rá, aztán lerakta a földre- Ezek nagyon mérges fák voltak valaha…

-           Ne is mond…

-           Éhes vagy?

-           Mit főztél? – csillant fel a nő szeme és megérezte az ínycsiklandó illatot.

-           Szívem szerint téged ennélek… - harapdálta finoman a nyakát Tom – oh, papír szagod van!

-           Mi?

-           Csak vicceltem! Bár nem lepne meg!

-           Te mondtad, hogy dolgozzak!

-           Most pedig azt mondom, együnk!

-           Parancs!

Megan teliszedte a tányérját és úgy falta az ételt, mint aki napok óta nem evett, annyira ízlett neki Tom főztje.

-           Azt hiszem, megtartalak! – simogatta meg a hasát jól lakva a nő- Nem találok szavakat, milyen finom volt!

-           Örülök! – vigyorgott Tom büszkén és kiitta maradék borát – Egyszer még Kate említette a receptet…

-           Ja, igen, most jut eszembe! Mit is kezdtél mondani Kate-tel kapcsolatban, amikor rád csuktam az ajtót pár napja?