-           Szia Megan! – köszönt Tom a nőnek, amikor meglátogatta az esti adást követően.

-           Szia…

-           Kate nem normális, azt mondta…

-           Mit keresel itt Tom?

Tom a fagyos hangot hallva megtántorodott és elbizonytalanodott, vajon tényleg helyes volt-e idejönnie. Igazából fogalma sem volt, mi vitte rá, csak sejtése volt: hiányzott neki a nő.

-           Képzeld téged, téged kereslek! – jelentette ki.

-           Igen, hát… én most nem érek rá… - épp becsukta volna az ajtót a férfi előtt, de az nem hagyta magát, lábát éknek használta az ajtó és a küszöb között.

-           Várj már…

-           Mit akarsz Tom?

-           Azok a rózsák neked jöttek…

-           Milyen rózsák?

-           Tudod jól…

-           Ó… hát, Kate megtarthatja… Biztosan valaki az irodából, vagy…

-           Én küldtem, és ezt is tudod…

-           Nincs szükségem rózsákra, de köszönöm…

-           Mi bajod van?

-           Te! Te vagy a bajom…

-           Ez rosszul esik…

-           Késő van Tom. Ha beengedlek, hamarabb eltűnsz?

-           Talán… - mosolyodott el a férfi pimaszan – Lehetséges… előfordulhat… esetleg…

-           Ezt még meg fogom bánni… - tárta ki az ajtót ismét a nő egy sóhaj kíséretében – Gyere…

-           Köszönöm… Szép házad van… - jártatta körbe tekintetét kíváncsian.

-           Csak kicsit… üres… khm! Mi járatban?

-           Folytatni szeretném…

-           Mégis mit?

-           Azt, amit elkezdtünk…

-           Barkóbázzak?

-           Mielőtt Bill és Kate megzavart… - lépett közelebb.

-           Azt feletsd el…

-           Miért?

-           Mert csak!

-           Hát jó… ezzel a logikus válasszal nem tudok mit kezdeni… - ironizált – Akkor ülj le szépen a kanapéra és beszéljük meg! – fogta meg Megan kezét és a nappaliba húzta.

-           Ezen nincs mit…

-           Shh, hallgass! Szóval… Te ugye tanácsadó vagy…

-           Ha ismételten a munkámat akarod…

-           Az vagy, vagy nem? – türelmetlenkedett Tom.

-           Az.

-           Na! Köszönöm! Akkor most legyünk teljesen objektívek, benne vagy? De csak ha tényleg az leszel…

-           Rendben, jól van…

-           Hallani akarom…

-           Ígérem, megpróbálok teljesen objektív lenni Tom… - forgatta a szemeit Megan – Miről van szó, nyögd már ki, aztán tűnés…

-           Mit tanácsolnál annak a nőnek… Hallgass végig! – mondta, mert látta, hogy Megan már mondaná a magáét.

-           Hallgatlak…

-           Annak a nőnek, aki nem hagyja, hogy bárki is közel kerüljön hozzá, csak a munkájának él, mert az nem okozhat neki fájdalmat. És annak a férfinak mit tanácsolnál, aki szeretne közelebb kerülni a nőhöz, de nem tudja hogyan, mert az foggal körömmel kizárná őt az életéből, mert a férfi szerint fél…

-           A nőnek bizonyára megvannak az okai…

-           Egyetlen olyan nyomós ok sem létezik a világon, amiért az embernek ne szabadna élnie… Nos? Mit tanácsolsz nekik?

-           A nőnek, hogy… - remegett meg Megan hangja- nem tudom…

-           Próbáld meg…

-           Ne féljen annyira…

-           És a férfinak?

-           Hogy ne adja fel… - nézett fel Tom szemeibe könnyektől elhomályosuló tekintetekkel.